Radó Péter a magyar oktatásról: Visszatértünk az 50-es, 60-as évekhez
„A legtöbb szülő iskolával szembeni elvárása maga az iskola, ami visszajelzést ad arról, hogy a gyerek miben jó és miben nem” – válaszolta Radó Péter oktatáskutató a Qubit podcast legújabb adásában arra a kérdésre, hogy mit is vár a szülő az iskolától. Sőt, az oktatáskutató szerint, a legtöbb szülő bele van kényszerítve az „szmk-s anyuka” szerepbe, akiknek az a feladatuk, hogy támogassák a pedagógusokat, és nem az, hogy partnerként vegyenek részt a gyerekük iskoláztatásában.
Radó Péterrel, a most megjelent Az oktatáskormányzás jövője című könyve apropóján beszélgetett Kende Ágnes, a Qubit munkatársa olyan kérdésekről, hogy mi a célja a tanulásnak; hogyan kormányozza a hatalom a magyar iskolát; hogyan kellene felépíteni a jó iskolát, ha egyszer lenne rá lehetőség, és mit lehet kezdeni az oktatás olyan ördögi problémáival, mint a szegregáció vagy a nemek közötti különbségek.
Hallgasd alább:
Az epizód elérhető Spotify-on, Google Podcasts-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!
Ha belépünk az iskola épületébe, már akkor látszik, hogy jól van-e az iskola kormányozva, mondta el Radó a podcastben, hiszen már a folyosó kinézete alapján is el lehet dönteni, hogy van-e elég pénz az oktatásra vagy sem. Az, hogy a tanár a pulpituson magyaráz vagy kiscsoportokban ülnek a gyerekek az osztályteremben, a tanár szabadságáról mond el valamit, és ha beszélgetni kezdünk velük, akkor az is ki fog derülni, hogy frusztráltak-e, mert túlterheltek és alulfinanszírozottak, vagy épp ellenkezőleg, minden rendben van a munkakörülményeikkel.
A pedagógusok jólléte egyébként valóban az egyik indikátora annak, hogy jól van-e kormányozva az iskola, magyarázta Radó, ugyanakkor ez nem célja, csak eszköze az oktatásnak. A cél a gyerekek tanulása, ráadásul úgy, hogy az iskola képes legyen a gyerekek egyéni tanulási szükségleteihez is alkalmazkodni. Eközben azt is figyelembe kell venni, hogy az iskola már rég elveszítette a gyerekek tanulásával kapcsolatos legfőbb monopóliumát, másfelől viszont még mindig az egyetlen olyan szocializációs ágens, ami a gyerekek tanulását felkészülten és professzionális módon tudja orientálni.
A kompetenciák és készségek fejlesztése során az ismeretanyag nem célja, hanem „nyersanyaga” a tanulásnak, épp ezért attól nem kell félni Radó szerint, hogy egyszer csak feleslegessé válna Petőfit tanítani, ugyanakkor a „nyersanyag” kiválasztásánál fontos figyelembe venni a gyerekek egyéni szükségleteit és érdeklődését.
A magyar iskolának sosem volt aranykora, de olyan rossz időszak sem volt soha, mint ami 2011 és 2015 között létrejött. „Előtte minden diszfunkció ellenére nagyjából megfelelt az oktatásunk a kor szakmai paradigmáinak, most viszont visszatértünk az 50-es, 60-as évekhez.” Ha volna is lehetőség arra, hogy újraépítsük a magyar oktatás rendszerét, nem elég a legjobb rendszerektől átvenni, hanem végig kell menni a jól működő rendszerek megelőző évtizedein is, amikor kialakultak azok a kultúra- és normarendszerek, amik előfeltételei a mostani együttműködéseken alapuló oktatási rendszereknek.
Ördögi problémák is előkerültek a beszélgetés végén. Ezek azok a problémák, amik annyira komplexek, hogy ha történik is valami erőfeszítés a megváltoztatásukra, a probléma összetettsége, az emberek berögzült gondolkodásmódjai és attitűdjei miatt szinte minden rendszer kudarcot vall velük. Példa rá a szegregáció felszámolásának reménytelensége, vagy az, hogy míg a lányok az iskolában még jobban teljesítenek, amikor kilépnek a felnőtt életbe, szinte minden területen hátrányokat szenvednek el. És ha van is változás ezeken a területeken, mire megtörténnek, már a problémával kapcsolatos elvárások is megváltoznak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: