Tavasszal alapítanak új kolóniákat a dongók, de nincs könnyű dolguk: világszerte egyre kevesebb a vadon termő beporzónövény, annak ellenére, hogy egyre több helyen tervszerűen ültetnek méhlegelőket, hogy megállítsák ezt a trendet. Egy friss kutatás szerint pont akkor kevés az élelem a rovarok számára, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, a kora tavaszi hónapokban ugyanis a lárvák táplálása és a kolónia hőszabályozása miatt sokkal nagyobb szükség van a táplálékra, mint az aktív repülési időszakban.

Ez az Exeteri Egyetem kutatói szerint azt is jelenti, hogy a vadon élő beporzók világa alapvetően megváltozott: míg régebben a legnagyobb veszélyt a ragadozók, a paraziták és betegségek jelentették rájuk, most eljött a hét szűk esztendő, a populációk méretét már az erőforrások hiánya korlátozza.

A megmentő repkény

Jó hír, hogy ez a hanyatlás korai virágzású növényfajok telepítésével megfordítható: egy márciusi magyar kutatás szerint a szántók mellé telepített vadvirágos területek évről évre egyre több beporzót tudnak eltartani, az így létrehozott virágos sávokban az eredetileg telepített növényfajok mellett új virágokkal is gazdagodtak.

Tonya Lander, az Oxfordi Egyetem biológusa szerint a korai virágzók telepítése a kolóniák sikerét 35 százalékról 100 százalékra emelte a tavaszi időszakban – vagyis a vadon élő beporzók ezek híján gyakran nem tudtak kolóniát létrehozni, vadvirágos sávokkal viszont sikerrel jártak. A biológus szerint a kerek repkény (Glechoma hederacea), a piros árvacsalán (Lamium purpureum), a juhar, a cseresznye, a galagonya telepítése sokat segíthet a beporzókon, leginkább a poszméheken.

A mostani kutatás szerint két hétnyi éhezés 50-87 százalékos visszaesést jelent a királynők utánpótlásában – ez azt is jelenti, hogy a tavaszi időszak a legkritikusabb a vadon élő beporzók számára, nem pedig az, amikor már az aktív dolgozók gyűjtik a virágport.