Radikális változásokra lenne szükség ahhoz, hogy az iskola ne a rettegés és a kudarc színtere legyen

Április 27-én, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Demokratikus Nevelés Konferenciát. Az esemény nyitóoldalán három, a konferencia tematikájához közvetlenül kapcsolódó könyvet említenek meg a szervezők: köztük van Bas Rosenbrand – aki elő is ad a konferencián – Körbeszélgetés című, a hatékony és demokratikus döntéshozatallal kapcsolatos módszertani útmutatója, a szabadon letölthető Szabadság és demokrácia az oktatásban Jerry Mintztől, illetve John Holt matematikus és pedagógus nemrég újra kiadott önreflektív pedagógiai naplója, a How Children Fail (talán így lehetne fordítani: Hogyan hibáznak a gyerekek?), aminek frissített kiadása a Túlélés vagy tanulás? – Iskolai kudarcok új megvilágításban címet viseli, és a konferenciát szervező Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület kiadásában jelent meg tavaly ősszel.

De ki az a John Holt, mi az újdonság a mostani kiadásban, és miért lehet izgalmas a magyar olvasók számára ma is?

A kötet nem ismeretlen a pedagógia és a pszichológia iránt érdeklődők számára, hiszen 1991-ben Iskolai kudarcok címen került a magyar olvasók elé, és még most is elérhető antikváriumokban, könyvkereskedéssel foglalkozó platformokon. Az új kiadás tavaly októberi bemutatójának résztvevői arról számoltak be, hogy a könyv eléggé ismert is volt a maga idejében. A Túlélés vagy tanulás? abban különbözik az Iskolai kudarcoktól, hogy a szerző az eredeti szöveghez 20 évvel később fűzött kiegészítéseit is tartalmazza. Ezek a kommentárok kiegészítik Holt elképzeléseit a pedagógiáról, illetve új értelmezéseket, aspektusokat adnak az eredeti szöveghez.

A reformpedagógus, aki nem is volt pedagógus

Holt nem vett részt pedagógiai képzésben; mérnökként fejezte be egyetemi tanulmányait, ezért nem is taníthatott az USA-ban állami iskolákban. Bár kiválóan teljesített tanárként, élesen bírálta az oktatási intézményeket. Állítása szerint a tradicionális oktatás jellemzően félelmet és feszültséget generál a diákokban, felszámolja természetes kíváncsiságukat, és a tanárok, illetve a felnőttek által meghatározott elvárásoknak való megfelelésre kondicionálja őket.

John Holt
photo_camera John Holt

Hiányzó végzettsége ellenére Holtnak számos magániskolában volt alkalma tanítani. Rengeteg konfliktusa adódott az intézmények vezetőivel és a kollégáival is, mivel nem volt hajlandó elfogadni a szűknek érzett pedagógiai és intézményi kereteket, és megpróbálta a csoportjait úgy vezetni, hogy ne kelljen őket osztályozni, illetve számos oktatással kapcsolatos kérdésben annyira radikális álláspontot képviselt, hogy az még a progresszívnek tartott kortársainál is kiverte a biztosítékot. A 70-es évektől egyre szélsőségesebbé vált. Egy ideig bizakodott az iskola mint intézmény konstruktív javaslatok mentén történő reformjában, azonban az optimizmusa Ivan Illich osztrák filozófus hatására szertefoszlott. Illich A társadalom iskolátlanítása című vitairatában támadta az iskolát, ami szerinte az intézményesülés folyamatában elvétette a tanulás célját, és inkább az osztályok egymás utáni statikus elvégzését jelenti, miközben ad lehetőséget az egyéni tanulás kiteljesedésére. Illich szerint ha iskolai szinten intézményesülnek a tanuláshoz kapcsolódó értékek, az elkerülhetetlenül vezet „fizikai szennyezéshez, társadalmi polarizációhoz, pszichológiai tehetetlenséghez”. Azt az intézményt támadta, amely az oktatással foglalkozó kutatók számára – legyen szó akár konzervatívról, akár reformerről – kontroll alatt tartható azzal az elképzeléssel, hogy az iskola társadalmi és individuális önrendelkezésre alkalmas, és ami nélkül elképzelhetetlenek a társadalmat működtető szabályrendszerek. Az iskola védelmére Illich-hel szemben mind a reformer, mind a konzervatív oktatáskutatók egységbe tömörültek.

Nagyon hasonló helyzet kezd kibontakozni Magyarországon is. Az iskolai munka válságára reagáló „konzervatív” és „progresszív” (bár ez a dichotómia elég sérülékeny) álláspontok az iskolában zajló tevékenységeket bírálják vagy éppen méltatják, de az iskola mint társadalmi intézmény létjogosultságát nem kérdőjelezik meg. Mindezt úgy, hogy az OECD iskolára vonatkozó egyik jövőképe szerint az iskola helyett tanulói hálózatok jöhetnének létre, amelyeknek fontos eleme lehet például az otthoni oktatás is. Ahogy a 70-es években, úgy ma is nehéz elképzelni az oktatást iskola nélkül (a „deschoolingot”, azaz a társadalom teljes iskolátlanítását érdemben támogató hang nincs is a hazai pedagógiai diskurzusban), ami még a roskatagsága ellenére is stabilan tartja monopol helyzetét, mintha nem pusztán az oktatás egyik lehetséges színtere lenne, hanem az eredményes tanulás és információátadás egyetlen helyszíne.

Holtot radikalizmusa egyre inkább perifériára szorította, és az iskoláról mint intézményről megfogalmazott kritikája a nem-iskolázás, az „unschooling” irányába terelte. Az unschooling a radikálisabb deschoolinghoz képest azt jelenti, hogy az iskolán kívül is lehet eredményesen kompetenciákat fejleszteni, de nem kell feltétlenül megszüntetni az iskolát. Ebben a pedagógiai elképzelésben a tanulás leghatékonyabban családi környezetben, otthon (home schooling) zajlik, és nincs semmilyen formális kerete. A tanulás folyamatát a gyerek érdeklődése és képességei határozzák meg. (Magyarországon azokat a gyerekeket, akik nem iskolai körülmények között tanultak, magántanulóknak hívták, de ezt a lehetőséget az oktatáspolitika egyre szigorodó jogszabályai 2019 szeptembere után megszüntették. A magántanulói státuszból egyéni tanrend lett, és az iskolaigazgatók helyett az Oktatási Hivatalnak kell engedélyeznie.)

Holt 1977-ben megalapította a Growing Without Schooling (Iskola nélkül felnőni) című lapot, ami az első amerikai magántanulóknak, illetve otthontanulóknak szóló magazin volt. Az otthon tanulás mozgalma – nagyban Holt munkájának köszönhetően – virágozni is kezdett az Egyesült Államokban, ahol 2022-ben 4,3 millió otthon tanuló volt.

John Holt lapja, a Growing Without Schooling első száma (1977-1981)
photo_camera John Holt lapja, a Growing Without Schooling első száma (1977-1981)

Az iskola mint a kudarc állandó színtere – miről szól a Túlélés vagy tanulás?

„A legtöbb gyerek számára az iskola: kudarc” – kezdi könyvét nagyon határozattan Holt. Ez a nyitómondat annyira gyomorszorító, hogy nehéz túllépni rajta, főleg egy olyan embernek, aki diákként és tanárként is komoly kudarcokat és traumákat élt át az iskolában. Akárhogyan is ízlelgetjük ezt a kijelentést, igazságtartalma nem kérdőjelezhető meg. Nincs olyan felnőtt, aki ne tudna valamilyen kritikus történést megemlíteni az iskolai karrierje során, legyen szó egy bántalmazó helyzetről, egy agresszív tanárról, egy kudarcos vizsgáról vagy egy túlfeszített tanévről.

Az iskola a tanárokat sem kíméli. Holt álláspontja szerint egy igazán eredményes tanulási folyamat során a tanárnak nem lehet célja, hogy konkrét feladatokkal és megoldási mechanizmusokkal bombázza a tanulót. A tanárok pedig a saját maguk által létrehozott csapdahelyzetbe kerülnek azzal, hogy olyan kérdéseket tesznek fel a diákoknak, amelyekkel az egyetlen helyes választ keresik. Ráadásul mindeközben abba az illúzióba ringatják magukat, hogy „gyönyörű cél felé tartó, minden fáradságot megérő utazásra kalauzolják a diákjaikat”. Holt szerint a tanárok egyik legnagyobb önhazugsága és tévedése a saját érdeklődésük túlértékelésére vonatkozik, és arra, hogy az joggal tarthat igényt a diákok figyelmére. A diákok iskolai kudarca pedig lényegében abban áll, hogy saját érdeklődésük helyett a tanárokéval kell foglalkozniuk.

Az iskola erre az ellentmondásos állapotra építi fel működését: csak a tanárok által kezdeményezett feladatokban elért sikert tudja értelmezni eredményként vagy fejlődésként, míg a kudarcokra retorziókkal reagál. Ezért a diákok iskolai működésének célja nem a fejlődés, nem a kutatás izgalma, hanem a kudarc elkerülése, mindenáron. Holt a saját önvizsgálata során ráeszmélt, hogy a „tanulás kalandos útján” vele tartó érdeklődő társak valójában rabláncra fűzött foglyok, akik kényszerből követik őt, és egyetlen céljuk túlélni az iskolát.

Ne felejtsük el, hogy Holt egy magániskolában tanított, ahol elvileg lett volna lehetőség az innovációra és arra, hogy egészen másfajta módon tekintsenek a tanulásra, és volt is erre példa: sok innovatív tanárt látott maga körül, akik mérhetetlen károkat okoztak azzal, hogy nem tudtak elrugaszkodni a saját elképzeléseiktől és attól, amit előremutatónak gondoltak.

Holt állítása a pedagógiai munkáról már csak azért is érdekes, mert a tantárgyak szent gráljával, az érinthetetlen és piedesztálra emelt matematikával foglalkozott, amiről még mindig úgy gondolkodunk, hogy minden alternatív módszeren, készségfejlesztő opción túlmutat. A matematika tanítását csak fenékkel és frontális módszerrel lehet megoldani – hallottuk ezt számtalanszor. Holt könyvében leírja, hogy nagyon szereti azt a folyamatot, amikor csak úgy kiad matematikai feladatokat diákoknak azzal, hogy próbálják maguktól megoldani őket, és figyeli, hogy ki mennyire tud elmélyedni a feladatokban, majd közösen megbeszélik a különböző megoldási utakat. Állítása szerint ilyen gyakorlatok során még a matematikától alapvetően szorongó gyerekek is fel tudnak oldódni.

A naplózás

A Túlélés vagy tanulás? valójában munkanapló, amiben Holt saját pedagógiai munkáját és annak diákokra gyakorolt hatását vizsgálja. Az önreflexív pedagógiai napló az egyik leghatékonyabb oktatást segítő eszköz lehetne, ha használnák a pedagógusok. Ez a fajta önértékelés nem pusztán a diákok munkáját firtatja, hanem segíti a tanári önvizsgálatot, a visszatekintést egy pedagógiai helyzetre, így támogatva a pedagógiai fejlődést. Abban az esetben, ha a tanári munka nem pusztán adatok átadására törekszik, hanem próbál olyan fejlesztő helyzeteket kialakítani, amelyekben a tanulóknak van lehetőségük interakciókat kialakítani egymással és a tanárokkal is, számos olyan helyzet adódhat, amit érdemes lehet naplózni.

Holt 1958 vége és 1961 nyara között vezetett naplót, és az ott leírt gondolatok adják a könyv gerincét négy fejezetben (Stratégia, Félelem és kudarc, Valódi tanulás, Az iskola kudarca). A fejezetekben is felfedezhető egyfajta reflektív ív: Holt reagál az iskolára mint intézményre – aminek a működését hibásnak tartja –, a diákok reakcióra az iskolai faladatokra, és saját munkájának eredményességére, kihívásaira. A napló szereplői rendszerint kollégái, a szerző általános iskolás korú tanítványai és alkalmanként iskolán kívüli személyek. Holt egyszerűen és őszintén rögzíti az osztálytermi interakciókat, olyan módon, mintha mi is a teremben lennénk. A diákok úgy festenek Holt iskolájában, mint akik az iskolát rendszerint a „napról napra és óráról órára kiadott feladatok tükrében látják”.

A naplóbejegyzések üzenete teljesen világos: a tanulók az iskolai környezetben nem a tudásszerzés öröméért és a fejlődésért tanulnak, hanem pusztán azért, hogy megfeleljenek a felnőttek elvárásainak. Holt a naplóhoz 1982-ben fűzött kommentárokat, a hazai kiadás ezt világosan jelzi. A kommentárokat már az otthon tanulás pionírjaként fogalmazta meg, ebből az aspektusból értelmezhetők, az iskola kritikája ezekben körvonalazódik a leginkább, és kifejezetten izgalmas követni Holt gondolatmenetét – akár tanárként, akár mozgalomépítőként tekintünk rá.

A Túlélés vagy tanulás? nem pusztán kritikákat fogalmaz meg, hanem megpróbál olyan megoldási javaslatokat is nyújtani, melyek izgalmasabbá, biztonságosabbá, diák- és tanulásközpontúbbá tehetik az osztálymunkát.

Mit adhat ma Holt? Miért érdemes elolvasni?

A kötet izgalmas bepillantást enged abba, hogy mit jelentett a pedagógiai innováció az 1960-as években, milyen nyelven szólalt meg, hogyan gondolkodott egy reflektív pedagógus a munkájáról, illetve segít eligazodni abban, hogy miben változott – ha változott egyáltalán – a pedagógia az elmúlt 60 évben. Holt nem tanulmányt írt, nem végzett szigorú értelemben vett kutatást. Gondolatait egy rövid tanítási periódus során, egy adott oktatási intézményben fogalmazta meg. Saját magáról, diákjairól, kollégáiról ír, néha önironikusan, néha túl komolyan. A naplóban (természetes módon) nincsenek hivatkozások más kutatásokra, az írásnak nem része kutatói attitűd, ezért érdemes a helyén kezelni. Holt megfigyelési ad hoc jellegűek, és általánosítások megfogalmazására – bár nagy a kísértés – ebben a formában nem alkalmasak. Az iskola kritikája ugyanakkor ma is aktuális, a szöveg olvasmányos és néhol szórakoztató, néhol bosszantó, a felvázolt pedagógiai módszerek akár ma is alkalmazhatók.

A szerző pedagógus, tréner, az #újpedagógia módszertan kidolgozója, a PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola doktori hallgatója.