Állateledelből milliárdos biznisz – a Pufi, a Puki és a Kuki kalandos története

A Kuki, a Pufi, a Duci Puff, a Puki, de még a baromi drága és nagyon amerikai Cheetos is pontosan ugyanazt takarja: a puffasztott semmit, illetve extrudált kukoricapelyhet. A legtöbb ropogtatnivaló története nem különösebben érdekes, de a kukorica némileg kilóg a sorból, a puki meg pláne, leginkább természetesen azért, mert viszonylag későn került át Európába.

A pufi-puki unokatestvére, a pattogatott kukorica már jól bejáratott nasiként érkezett meg az óhazába: a régészeti leletek tanúsága szerint az amerikai őslakosok már vagy ezer éve pattogtatták, a franciák pedig az 1600-as évek elején lesték el ezt a mesterséget az irokézektől.

A korai telepesek is ismerték a pattogatott kukoricát, de nagyüzemi körülmények között csak az 1890-es években kezdték el gyártani. Érdekes módon a popcorn a nagy gazdasági világválság idején vált csak igazán népszerűvé, ekkor is nemesítettek ki egy kifejezetten pattogatnivaló kukoricafajtát. Megérte: a pattogatott kukorica népszerűsége a második világháború alatt sem csökkent, legalábbis Amerikában, ahol a polgári lakosság a cukorhiány miatt ezt fogyasztotta csemegének.

Promenád a gyönyörbe

A kukorica és a nassolnivaló tehát már eleve viszonylag közel álltak egymáshoz, de ekkor extrudálásról még szó sem volt. 1898-ban már majdnem sikerült az áttörés, de W. K. Kellogg és testvére, Dr. John Harvey Kellogg ekkor még csak a kukoricapehelyig jutott el – odáig is csak véletlenül, mivel eredetileg granolát akartak előállítani. Több különböző gabona kipróbálása után a testvérek végül a kukoricánál kötöttek ki, az eredményül kapott ételtől pedig Dr. Kellogg azt várta, hogy javítja majd a betegei emésztését. Végül a testvérek ezen is vesztek össze: a doktor szándékosan a világ legunalmasabb ételét akarta létrehozni, azért is, mert szerinte minden erős inger ártalmas volt, a testvére viszont cukrot is adott volna a recepthez.

Érdekes módon a kukoricapehely karrierje is a nagy világválság idején indult felívelésnek, olyannyira, hogy 1969-ben a világűrt is megjárta; Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins űrhajósok ugyanis ezt reggelizték a Holdra szálláskor. Eddigre viszont már a puki is megszületett, méghozzá Kelloggék találmányához hasonlóan egészen véletlenül.

Az a finom takarmány

Az extrudált kukoricapehely eredetileg állati takarmánynak indult, az előállításukhoz szükséges extruder szabadalmát a wisconsini Flakall Corporation nyújtotta be 1932-ben. Ekkor még nem sejtették, hogy micsoda aranybányára leltek: a gépet eredetileg nem extrudálásra, hanem a kukorica megőrlésére tervezték, hogy a tehenek ne haraphassanak rá a kemény és éles kukoricamagokra. A gépben fejlődő hő ki is szárította a kukoricaszemeket, így a szabadalom szerint amellett, hogy könnyebben emészthetővé tette a takarmányt, az eltarthatóságán is javított, és beállítástól függően pehely, őrlemény vagy por is készíthető volt vele. És, mint később kiderült, pufi is.

Maga a szabadalom a takarmányozásban is aranyat ért volna: az így feldolgozott anyagban javul a keményítő emészthetősége, ezért az így kezelt kukoricából nemcsak szarvasmarha-, de sertéstakarmány és kutyaeledel is készül. Az már csak a hab a tortán, hogy a cég által benyújtott szabadalomban arra is kitérnek, hogy a takarmány még finomabb is lesz így.

Nem bug, hanem feature

A folyamat során viszont előfordulhat, hogy elakad a gép: pontosan ez történt a Flakall telephelyén is, ahol a munkások több javítási módszerrel is kísérleteztek. Amikor nedves kukoricával próbálták meg kipucolni a gépet, hogy a pép magával sodorja a megakadt törmeléket, valami különös történt: megszületett a pufi. Ez az extrudált kukoricapép önmagában még nem volt túl finom, de két munkás meglátta benne a fantáziát: az egyik eredettörténet szerint Edward Wilson hazavitte a colette-nek nevezett puffasztott kukoricát, és a feleségével kísérletezni kezdtek vele.

Mások szerint ugyanez Clarence J. Schwebkének is feltűnt, mindenesetre a sajtos pufi szabadalmát Wilson nyújtotta be 1939-ben – ebből lett a Korn Kurls néven piacra dobott csemege. Nem csak Wilson, hanem a Flakall is meglátta a pufiban rejlő lehetőségeket, a takarmánygyártó cég egyik tulajdonosa és a fiai alapították az Adams Corporationt, ami a földkerekség első extrudált kukoricapelyhét gyártotta – vagy legalábbis ezt állítják magukról. Wilson végül kiszállt a cégből, bár a történet szerint ő és a felesége volt az, aki kitalálta, hogy a colette-et forró olajban kisüsse és sajtporral fűszerezze.

Egy másik forgatókönyv szerint a sajtos pufi bölcsőjét nem Wisconsinban, hanem New Orleansban ringatták: az Elmer Candy Corporation szentül állítja, hogy ők már 1936-ban rájöttek, hogyan kell nassolnivalót előállítani a kukoricából – ebből lett később a CheeWees, amit a mai napig gyártanak. Érdekes, hogy mindkét cég kihívásokkal küzdött, már ami a termék elnevezését illeti, és mindkét terméknek végül a vásárlók adták a nevét egy-egy pályázaton. Az elsőség kérdése azért is homályos, mert Jacqueline Dougan Jackson szerint a farmjukon már a két cég pufijai előtt is előfordult, hogy a munkások beleettek a colette-ekbe, de arról már nem szól a fáma, hogy vajon meg is fűszerezték-e azokat.

A marhatáptól a nassolnivalóig

Bár a CheeWeest a mai napig gyártják, a pufi történetének másik szála jobban rekonstruálható. Wilson kiszállt a pufibizniszből, a tulajdonrészét pedig egy másik Flakall-alkalmazottnak, Melbourne Reednek adta el, aki további fejlesztéseken törte a fejét, és a feleségével otthon kísérletezték ki, hogy milyen ízben lehetne a legkelendőbb a ropogtatnivaló. A pufikat egy helyi kocsmában önkénteseken tesztelték, végül a legnépszerűbbnek a sajtos ízesítés bizonyult, a kóstolók pedig azt javasolták, hogy a terméket ötcentes áron dobják piacra. Ez még a világháború kitörése előtt történt, és bár Reedék az üzlet kibővítését tervezték, a gyártóüzem nem sokkal a megnyitása után már megszorításokkal tudott csak működni, mert nem jutott a pufikhoz elég kukorica, sütőolaj és sajt.

A fejlődés megtorpant, és bár a cég megmaradt, Reed feladta a pufibizniszt, és visszavonult Texasba. Az Adams Corporation azonban folytatta a gyártást, sőt valóságos pufinagyhatalommá vált: a Flakall szállította a colette-eket, az Adams végezte a gyártást, és mivel az Adams Corporation a Dell Foodsban is részvényes volt, a sajtpor-alapú ízesítőkben utazó cég adta az ízesítőket. Az üzlet beindult, az Adams pedig 1961-re több gyárat is üzemeltetett Amerikában és Európában. Az Atlas Obscura cikke szerint az sem véletlen, hogy a snackgyártás nem a Flakall neve alatt indult meg: a cég szerette volna elfeledtetni a fogyasztókkal, hogy a pufit eredetileg takarmánynak szánták.

A terv bevált: az olcsó és addiktív ropogtatnivaló megtalálta a maga közönségét. Amerikában a legnépszerűbb márka nem is a legrégebbi volt, hanem a Frito tulajdonában álló, 1948-ban alapított Cheetos. A pufi hamar a Frito – majd később, a PepsiCo általi felvásárlása után a Frito-Lay – legnépszerűbb terméke lett, olyannyira, hogy csak Amerikában évente csaknem egymilliárd dollárt költenek rá.