Az afrikai elefántok egyedi néven képesek megszólítani egymást
A delfinek köztudottan a társuk jellegzetes füttyét utánozva szólítják egymást, a papagájok is hasonló módon lépnek kapcsolatba, ám úgy tűnik, a kenyai afrikai elefántok egy lépéssel még tovább mennek egymás azonosításában. A Nature Ecology and Evolution című folyóiratban hétfőn közzétett tanulmány szerint ezek az elefántok megtanulják, felismerik és egyénre szabott, névhez hasonló hívásokkal szólítják meg fajtársaikat, ráadásul utánzás nélkül – ismerteti a CNN.
Az elefánt „megszólítások” leggyakoribb típusa a dübörgés, amelynek három alkategóriája van. Az úgynevezett kontaktzörgést arra használják, hogy egy másik, távol vagy látótávolságon kívül tartózkodó elefántot hívjanak. Az üdvözlő dörrenéseket akkor hallatják, ha egy másik elefánt érintési távolságban van. A gondoskodó dörmögést egy serdülő vagy felnőtt nőstény használja egy borjú felé, akire ő vigyáz. A kutatók ezt a háromféle hangot vizsgálták, és egy gépi tanulási modell segítségével elemezték az Amboseli Nemzeti Parkban, valamint a Samburu és Buffalo Springs Nemzeti Rezervátumokban 1986 és 2022 között vadon élő nősténycsoportok és borjak összesen 469 interakciójának felvételeit. A kutatók a hosszú megfigyelési időszak alatt minden elefántot egyedileg azonosítani tudtak a fülük formája alapján.
Az elképzelésük az volt, hogy „ha a hívások tartalmaznak valami olyasmit, mint egy lehetséges név, akkor pusztán az akusztikai jellemzőkből ki kellene tudnunk találni, hogy kinek szólt a megszólítás” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Mickey Pardo, a New York-i Cornell Egyetem állatviselkedéskutatója és posztdoktori munkatársa. A kutatók megállapították, hogy a hívások akusztikai szerkezete változott attól függően, hogy ki volt a megszólítás célpontja.
A gépi tanulási modell az elemzett hívások 27,5 százalékának címzettjét helyesen azonosította, „ami nem hangzik túl soknak, de lényegesen több, mint amire a modell képes lett volna, ha csak véletlenszerű adatokkal tápláljuk” – mondta Pardo a CNN-nek. „Ez tehát arra utal, hogy van valami a megszólításokban, ami lehetővé teszi, hogy azonosítsuk, ki volt a címzett” – tette hozzá.
A kutatók azt is megállapították, hogy az elefántok valószínűleg nem egyszerűen utánozták a megszólított társuk hangját. A „hívó" és a „fogadó" közötti interakciók, valamint a fogadó más egyedekhez intézett megszólításainak összehasonlításával kiderült, hogy a hívások többsége nem hasonlított jobban a fogadó azon hívásaihoz, amikor más egyedeket szólított meg, azaz nem utánzásról van szó.
A kutatók ezután tizenhét elefántnak játszották vissza a hangokat, hogy lássák, felismerik-e és reagálnak-e azokra, amelyeket eredetileg nekik címeztek. Azt találták, hogy a nekik szóló hangokra jobban reagáltak, mint azokra, amelyeket a hívó fél másnak címzett. Azaz érzékelték és jelezték, ha egy hang személyesen nekik szól. Az elefántok az életük során sok egyeddel teremtenek és tartanak fenn összetett kapcsolatot, olyanokkal is, amelyek nem tartoznak feltétlenül a szoros kötelékükbe.
Coen Elemans, a Dél-dániai Egyetem bioakusztika professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban, „nagyon izgalmasnak” nevezte az eredményeket, hiszen tulajdonképpen névhasználatról van szó, ami ismeretlen volt az állatok körében.„Egyes állatoknál, például a papagájoknál és a delfineknél az egyedeknek lehet sajátos hangjuk, amelyet mások megpróbálnak utánozni, de ez nem egyenértékű az emberi névvel” – kommentált a CNN-nek Elemans.
Pardo szerint a legtöbb emlős nem igazán képes megtanulni új hangok előállítását – ez a képesség szükséges azonban ahhoz, hogy bármit, akár a társukat névvel címkézzenek fel. Hozzátette, hogy mivel az emberek, a delfinek és az elefántok a fajukhoz tartozó egyedeket valamiféle névvel szólítják meg, „a más egyedek megnevezésének igénye összefügghet a nyelv evolúciójával”.
„Talán az összetett társas kapcsolatok okozta kényszer – hiszen képesnek kell lennünk arra, hogy másokat egyénként szólítsunk meg – vezetett ahhoz, hogy az állatok, beleértve potenciálisan a saját őseinket is, kifejlesztették azt a képességet, hogy új hangokat társítsanak új dolgokhoz. Valamiképp ez vezethetett a nyelvhez” – folytatta Pardo.
„Rendkívül érdekes lenne megvizsgálni, hogy ezek a nevek megtanulhatók-e. Csak nagyon kevés állatcsoport képes hangokat utánozni, vagyis arra, amit mi hangtanulásnak nevezünk” – mondta Elemans. "Tudtuk, hogy egyes elefánt egyedek képesek hangok utánzására. Ez a tanulmány pedig most rámutathat arra, hogy miért lehet fontos a vokális tanulás is; a névtanulás az elefántok bámulatosan összetett társas viszonyaiban.”
A tanulmány szerzői azt nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy a különböző elefántok ugyanazt a nevet használták-e ugyanarra az egyedre, vagy ugyanazt az egyedet különböző nevekkel illették. Az sem teljesen világos még, hogy a megszólítások mely összetevője lehet a név, és mi utalhat bennük a hívó fél nemére, korára, vagy érzelmi állapotára. Pardo és kollégái nagyon szeretnék kideríteni, miként tartalmazzák ezek a hívások a nevet, hiszen ha képesek lennénk elkülöníteni a neveket a konkrét egyedek esetében, az sok más vizsgálati területet is megnyithatna.