
Őslénytani áttörés: 20 millió éves fehérjéket nyertek ki emlősök fosszíliáiból
Két kutatás az ősi fehérjékkel kihalt orrszarvúfélék és ormányosok evolúcióját vizsgálta. A dinoszauruszok lehetnek a következők?
Két kutatás az ősi fehérjékkel kihalt orrszarvúfélék és ormányosok evolúcióját vizsgálta. A dinoszauruszok lehetnek a következők?
A kakaó ára 2024-ben 400 százalékkal növekedett, és azóta sem csökkent jelentősen, amit ma már a fogyasztók is megéreznek. A fő tettes természetesen a klímaváltozás.
Mondjuk úgy nehezen is készülhetett volna róluk kép, ha több mint 50 éve senki nem is kereste őket. A kutatók mindössze tíz Upenga-mocsáriantilopot pillantottak meg a vadonban.
Egy Tunéziában előkerült, 8 ezer éve élt férfi maradványainak DNS vizsgálata meglepő dolgot tárt fel: európai vadászó-gyűjtögető felmenőket.
Több mint kéttucat, elefánt és víziló csontból készült eszköz került elő egyetlen tanzániai lelőhelyről. Ekkoriban így már bevett dolog lehetett a csonteszközök készítése.
Egy friss kutatás szerint az állatok mikrobiomja nem attól függ, hogy mit esznek, hanem attól, hogy melyik fajhoz tartoznak.
A Psilocybe ochraceocentrata ráadásul a legismertebb hallucinogén gombafaj, a kubai badargomba legközelebbi rokona lehet, és akkor terjedhetett el, amikor a Homo erectus vándorolni kezdett északra.
Az Egészségügyi Világszervezet közleménye szerint a megbetegedéseket egyszerre okozhatja többféle vírus, például malária, tüdőgyulladás, influenza, Covid-19 vagy kanyaró, illetve az alultápláltság.
A kór influenzaszerű tünetekkel, magas lázzal és fejfájással jár, legalább 79 fertőzött meghalt, más források szerint az áldozatok száma elérte 143-at. Az országban emellett egyre több a majomhimlős eset is.
A 19. század legvégén kilőtt hímek még életükben megsérült fogzománca alól előkerült szőrszálak genetikai elemzése a legendákat igazolta.
A korábban majomhimlőként ismert kórokozó gyorsan terjed Közép-Afrikában és elsősorban gyermekek körében okoz fertőzéseket. A WHO szerdán dönt, hogy nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetet hirdet-e.
Évente több százezer ember halálát okozhatják a rossz minőségű gyógyszerek Szubszaharai Afrika országaiban, derül ki egy kiterjedt elemzésből.
A két újonnan azonosított faj csak a tudomány számára volt ismeretlen, a helyi gyógyítók és sámánok szertartásaiban már régóta szerepelnek a pszilobicintartalmú gombák.
A légszennyezés Afrikában ma a második vezető halálozási tényező. Hogyan lehet kiváltani az erősen környezetszennyező dízeles technológiákat? A CEU és a Qubit közös podcastjának vendége Lipták Szilárd villamosmérnök, aki Nairobiban fejleszt napelemes malmokat otthoni használatra.
Kenyai elefántok kommunikácóját vizsgálva úgy tűnik, hogy képesek egymást az emberi nevekhez hasonló módon, egyénileg megszólítani. Ez teljesen egyedülálló jelenség az állatvilágban, és köze lehet a nyelv evolúciójához is.