A városi sirályok is halra vágynak

07.12. · majom

A sirályok közismert fosztogatónak számítanak, de úgy tűnik, hogy nem jókedvükben fogyasztanak szendvicset: az Exeteri Egyetem egy friss kutatásában azt vizsgálták, hogy a madarak mit választanak akkor, ha ugyanannyi erőfeszítésükbe kerül hozzájutni a halhoz, mint az emberi táplálékhoz.

A kutatók mentett ezüstsirályfiókákon próbálták ki, hogy a fiatalkori diéta befolyásolja-e a madarak választását: az egyik csoport előszőr csak „városi” táplálékot, macskakaját és kenyeret kapott, a másik pedig csak halat és kagylót. A kísérlet második fázisában aztán mind a négy lehetőséget felkínálták a sirályoknak, amelyek a fiatalkori táplálkozásuktól függetlenül mind inkább a halat választották.

Ez az eredmény egybevág azzal a megfigyeléssel is, hogy a városi gyűjtögető sirályok, miután kikelnek a fiókák, gyakrabban járnak el halászni – valószínűleg azért, mert a fiatalok jobban is kedvelik a halat, mint a városi táplálékot.

Könnyű zsákmány

Neeltje Boogert, a kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány vezető szerzője szerint a fosztogató sirályok csak megpróbálják a legtöbbet kihozni a helyzetükből, és alkalmazkodni az ember jelenlétéhez, de valójában kényszerűségről van szó.

A korábbi kutatásokból kiderült, hogy a nagyobb agytérfogatú sirályok jobban tudnak alkalmazkodni a városi élethez, az igazi nagymesterek pedig még azt is megfigyelik, hogy az emberek milyen ételeket kedvelnek, és ez alapján keresnek maguknak élelmet a szemétben is.

Az ezt alátámasztó kísérletben az önkéntesek a sirályok szeme láttára ettek egy zacskóból, a madarak pedig, amikor felügyelet nélkül választhattak különböző színű zacskók közül, az esetek 95 százalékában azt választották, amilyenből előzőleg evett valaki.