Veszélybe került Budapest egyik utolsó „sárga utcája”, petíció indult a megmentéséért

„Védjük meg a Katona József utca keramit burkolatát!” címmel tettek közzé petíciót a helyi lakosok, miután Budapest 13. kerületének önkormányzata július 8-án bejelentette, hogy a Katona József utca felújításának (az önkormányzat szóhasználatával: humanizálásának) negyedik ütemében elbontják a kerület utolsó sárga keramitkő burkolatú útszakaszát is.

„A rekonstrukció érinti az útburkolat cseréjét és mindkét oldalon megtörténik a járdafelújítás. A munkálatok előtt az Újpesti rakpart–Pozsonyi út közötti szakasz teljes hosszában a burkolat sárga keramitkő volt, mely az utolsó ilyen burkolatú útszakasz volt a kerületben. Ezt most a teljes pályaszerkezet vastagságában elbontjuk, a keramitkőnek egy részét azonban a parkolók helyén visszaépítjük. A teljes szakaszon új szegélyköveket is kihelyezünk” – szól az önkormányzat Facebook-posztja.

A felháborodásukat szintén a Facebookon jelző lakók bejegyzései és a hozzászólások alapján a burkolatot már fel is szedték, de ahogy a petíciót indító Kiszely Márta kommentben jelezte, „a hiányzó (sérült) kövek meg könnyen pótolhatók valamelyik kőtárból -- ezért érdemes kiállni mellette”.

Magyar útra magyar burkolatot

Az eleinte kővel burkolt pesti utakon 1864-ben jelent meg először az aszfalt, majd 15 évvel később a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten Részvénytársaság saját fejlesztésű útburkoló anyaga, a keramit, amely különböző méretű, rendkívül tömör sárga téglákból áll. Tartóssága, sima és tiszta felülete miatt hamar terjedni kezdett, ráadásul a lovak és a kocsik is kevésbé zajosan tudtak rajta közlekedni, mint a kockaköveken.

1911-re már 375 ezer négyzetméternyi keramitburkolat borította Budapest utcáit, de aztán az 1970-es évektől az aszfaltozási technológia fejlődése miatt a legtöbb kockakő- és keramitburkolatot aszfaltra cserélték a fővárosban. A keramit legfőbb hátránya az, amiért már korábban is leginkább kisebb forgalmú útszakaszok és mellékutcák burkolására használták, vagyis hogy nedvesség hatására meglehetősen csúszóssá tud válni.

Erre hivatkozott Puchner Gábor 13. kerületi alpolgármester is, amikor egy keramitvédő kommentre azt válaszolta: „Talán nem véletlen, hogy eltűntek a keramit kövek a városokból, sőt, nem is igazán terjedtek el. Hiszen bár esztétikus burkolat (nekem is tetszik, bár ez nyilván szubjektív), de közlekedési szempontból alkalmatlan, mert rendkívül csúszós, különösen ha vizes a felülete. Ezért is született ez a megoldás, hogy a parkolósávban megmarad, mert ott ez kevésbé szempont, de a közlekedési sávban nem praktikus. Közlekedésben az első a biztonság szerintem, fontosabb az esztétikumnál.”

Kiszely ehhez hozzátette, hogy a gyalogosok biztonságát „a mindössze 75 méteres utcaszakasz két végén levő gyalogátkelőhely szavatolja, azok nem keramit borításúak -- az utcában amúgy nincs semmi, üzlet, kávézó, stb. ami a másik oldalra hívna, tehát a járda biztonságos -- a két járdaszintbe hozott gyalogátkelőhely pedig még biztonságosabb mértékűre lassítja itt a forgalmat, egy amúgy is 30 km/h sebességű utcában”.

Az utolsók egyike

A petícióban felsorolják a keramit megőrzése mellett szóló főbb érveket:

• Az érintett útszakasz világörökségi területen van, és annak megfelelő védettséget élvez.
• A kulturális örökségvédelem szempontjából többszörösen is megőrzésre érdemes, úgy is mint ipar- és közlekedéstörténeti emlék, s úgy is, mint hely- és várostörténeti emlék.
• A szakma jeles képviselői és a konszenzusos szakmai kánon is egyértelműen a megőrzés mellett szólnak.
• Az itt lakók és az ide látogatók egyaránt veszteségként élnék meg és nem támogatják e hely- és kultúrtörténeti jelentőséggel bíró utcakép és történelmi burkolat megszüntetését.
  

Mint írják, a felület bordázásával csúszásbiztossá is tehető a keramit útburkolat, amire már 1937-ben nyújtottak be szabadalmat, tartósságáról pedig éppen az árulkodott, hogy az első keramit borítású utcák (Újpesti rakpart, Pozsonyi út, Jászai Mari tér, Katona József utca és a Radnóti Miklós utca Duna felőli vége) 1911-ben kapták meg a burkolatukat, vagyis a Katonában 113 évet szolgáltak a sárga téglák.

A hetvenes-nyolcvanas évek aszfaltozási lázát túlélő utcák és útszakaszok közül a 13. kerületben a Katona József utca húzta a legtovább, most utolsóként bonthatják el a kerületben – a petíció szövege szerint egész Budapesten már csak az óbudai Tanuló utca, illetve az újbudai Eszék és Szabolcska Mihály utcák vannak keramittal burkolva, egy-két kisebb utcaszakaszon kívül.

A petícióban így arra kérik Tóth József polgármestert és a 13. kerületi önkormányzatot, hogy „az egyedi és karakterisztikus utcaképet adó keramit burkolatot hely- és várostörténeti, ipar- és közlekedéstörténeti emlékként őrizzék meg, és döntésük során vegyék figyelembe az itt lakók pozitív értékelését és a megőrzésre való határozott igényét is”.