Félmillió fát vágtak ki, hogy felépülhessen a Tesla gigagyára

A Kayrros nevű környezetvédelmi hírszerző vállalat műholdas elemzése szerint a Tesla Berlin mellett épülő óriásgyárának (Gigafactory) építése során mintegy félmillió fát irtottak ki.

A 2020 márciusában megkezdődött építkezés az elejétől fogva komoly vitákat és tiltakozásokat váltott ki, elsősorban a beruházás környezeti hatásai miatt aggódó klímaaktivisták részéről – tekintve, hogy Németország egyik legszárazabb régiójáról van szó. Az aktivisták újabban faházak elfoglalásával és a gyár működésének megzavarásával igyekeznek fellépni a tervezett bővítés ellen, amely megduplázná az üzem termelési kapacitását.

A Kayrros adatai szerint 329 hektárnyi erdőt irtottak ki a gyár megépítése érdekében, ami 13 ezer tonna szén-dioxidnak megfelelő veszteség – ez nagyjából 2800 belsőégésű motorral hajtott autó kibocsátásának felel meg a cég szerint.

A Berlin melletti Tesla Gigafactory területe 2019-ben és 2023-ban
photo_camera A Berlin melletti Tesla Gigafactory területe 2019-ben és 2023-ban Forrás: Kayrros / Google

Bár azt a Kayrros elemzői is hangsúlyozzák, hogy a Tesla által gyártott elektromos járművek hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás általános csökkentéséhez, a helyi ökológiai károk, például a védett vízforrásokra jelentett kockázatok, meghaladhatják az előnyöket.

További aggodalmakat kelt, hogy Brandenburg tartomány környezetvédelmi minisztériuma jóváhagyta a Tesla-gigagyár bővítésének tervét, miközben az üzem területéről számos környezeti kárról, szivárgásokról és szennyezésről számoltak már be. Ezek egy részét a Tesla is elismerte, bár állításuk szerint egyik incidens sem okozott jelentős környezeti kárt, és a szükséges esetekben megfelelő korrekciós intézkedéseket tettek.