Hamarosan drónrajok deríthetik fel és állíthatják meg az erdőtüzeket
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy tűzoltókból, tudósokból és mérnökökből álló brit fejlesztőcsapat olyan projekten dolgozik, amely lehetővé teszi majd, hogy akár 30 önálló repülőegységből álló rajok, a mesterséges intelligencia segítségével összehangoltan mozogva szúrják ki és oltsák el időben a feléledő tüzeket – adja hírül a BBC.
Ember által irányított drónokat már most is használnak a tűzoltásban, például a rejtett lángok felderítésében és a biztonsági kockázatok felmérésében. Ilyesmit még nem alkalmaztak erdőtüzeknél, de a fejlesztők azt állítják, hamarosan megvan a módszer, amely a pilóta nélküli dróntechnológiát a rajban történő repüléssel kombinálja ezen a területen.
Nagyméretű, kétmotoros, 9,5 méteres fesztávolságú drónokról van szó, amelyeket a Windracer nevű cég gyárt, és amelyek vízszállító kapacitással is rendelkeznek. A BBC egy cornwalli repülőtéren figyelhetett meg egy kísérletet, amelyben egy nagyobb, valamint két kisebb tesztdrónt használtak. A kutatók tüzet gyújtottak egy szemetesben, és az AI-vezérelte drónok együttműködve fedezték fel a lángokat.
A következő szakasz, vagyis a rajtechnika arról szól, hogy több drónt működtessenek együtt, ismerteti Sabine Hauert professzor a Bristoli Egyetemről, a projekt együttmőködő partnerintézményétől. „Ha megnézzük a madarakat, a hangyákat és a méheket, látjuk, hogy koordinált módon, összetett viselkedésre képesek. Ebből merítünk ihletet a nagyszámú robot összehangolásához”.
Az AI-vezérelte drónok, amelyek rajokban együtt dolgoznak, lehetővé teszik akár egy Kalifornia méretű terület megfigyelését is, a távoli, kezdődő tüzek gyorsabb észlelését és az azonnali reagálást. De akár a felelőtlen, vagy rosszindulatú tűzgyújtókat is el lehetne ilyen módon riasztani: ha húsz-harminc drón járőrözik az égen, az elrettentő hatással lehet rájuk.
2021 óta több mint 1500 erdőtűz volt Angliában és Walesben. Az adatok szerint a legtöbb erdőtüzet emberi tevékenység okozza, például a szabadban történő grillezés, éghető anyagok gondatlan kezelése vagy szándékos tűzgyújtás, amely szerencsétlen módon továbbterjed.
A tomboló erdőtüzek miatt tömeges kitelepítést rendeltek el Görögországban
A több hónapos szárazság, a hőség és az óránként 50 kilométeres sebességű széllökések rendkívüli módon megnehezítik az oltást.
Idén korábban kezdődtek és brutálisabbak Brazíliában az erdőtüzek
Az erdőtüzek fő szezonja csak júliusban kezdődne, de Brazíliában idén az év elejétől június elejéig a tüzek száma 935 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Földi pokollá teszik Kaliforniát az egyre pusztítóbb erdőtüzek
Álomország tengerpartján tűzvész pusztít, és nem látszik a vége. Kaliforniában lassan nem lesz értelme bozóttűzszezonról beszélni, mert egyre nagyobb a szárazság, egyre magasabbra csapnak a lángok, és egyre tovább tartanak a tűz terjedésének kedvező időszakok. A tűzoltók túlterheltek, a lakók menekülnek, és a globális felmelegedés és az emberi tevékenység is tovább rontja a helyzetet.