Százmillió évvel ezelőtt kihalt állatok képét festették a falra a busmanok

Az afrikai szan vagy más néven busman törzs legendái szerint a Földön valaha hatalmas állatok jártak, és ezek közé tartozhattak azok is, amelyeket több dél-afrikai lelőhelyen meg is örökítettek. A lényeknek nincs ma élő megfelelője, egy friss kutatás szerint viszont nem is képzeletbeliek, hanem a busmanok rekonstrukciói a területen talált fosszíliákra.

Az egyik ilyen a szarvas kígyó rajza a Koesberg-hegységben. A rajz viszonylag későn, a tizenkilencedik század közepén keletkezett, de Julian Benoit, a tanulmány vezető szerzője szerint ez abból a szempontból mindegy is, hogy nem egy pillanatképet adott arról, amit a busmanok ábrázolni akartak, hanem nagy valószínűséggel több évezred bölcsességét próbálták vele összefoglalni.

Egy másik hasonló kép egy szarvas, madárszerű lényt ábrázol, amely mellé egy lábnyomot festettek: ez a kép 1810 körül készült, és a lesothói Mokhali-barlangban található, ez is arra utal, hogy megpróbálták rekonstruálni, hogy milyen, már a busmanok idejére kihalt lények emlékét őrizhetik a környéken gyakori fosszíliák.

A szarvas kígyó és a fura madár

Benoit elmélete szerint a Koesberg-hegység szarvas kígyója valójában egy dicynodonta maradványai alapján készült rekonstrukció, erre utalnak a lefelé néző agyarak is. A dicynodonták utolsó példányai százmillió évvel ezelőtt pusztultak ki a Földön, de Dél-Afrikában már 200 millió évvel azelőtt kipusztultak, hogy az emberek egyáltalán felbukkantak volna a területen. A busman rajzokon gyakran szerepelnek szarvas alakok, de ezek valódi állatokat ábrázolnak, és jobbára felfelé néző szarvakkal ábrázolják őket, a szarvas kígyónak viszont agyarai vannak, és leginkább egy rozmárra hasonlít. A korábbi kutatások során elsikottak az alak felett, mert úgy hitték, hogy egy esőistent ábrázol, de Benoit szerint a busman művészet nem sok teret hagyott a képzeletnek: nem valószínű, hogy épp itt fordulna elő egy teljes egészében kitalált alak.

A rekonstrukció-elméletet erősíti az is, hogy a második esetben, a barlangi rajzban az alkotók kétségtelenné tették, mi alapján próbálták meg kitalálni, hogy nézhetett ki a kihalt lény: ezért rajzolták oda a lábnyomot. Ez alapján úgy hitték, hogy lába ugyan volt az őslénynek, de a farka rövid lehetett, valószínáleg azért, mert nem találtak olyan nyomokat, ami alapján négy lábat lehetett volna feltételezni hozzá. A térségben egyébként is gyakoriak a fosszilis lábnyomok, így Benoit szerint nem is csoda, hogy szöget ütött az őslakosok fejébe a jelenség.

Benoit szerint ez azt is jelenti, hogy a szan törzs tagjai megelőzték a korukat, bár ennek pontos részleteiről keveset tudni: a képek legkésőbb 1835-ben készültek, a dycnodonták első tudományos leírása Európában viszont egészen 1845-ig váratott magára, amikor Richard Owen felfedezte és elnevezte az alrendág első képviselőjét.