Ismeretlen varázsgombafajra bukkantak Afrikában
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Amerikai, dél-afrikai és zimbabwei biológusok és mikológusok egy csoportja arról számolt be, hogy egy Afrika bizonyos részein termő, a nyugati tudomány által kevésbé tanulmányozott gombafaj lehet a legismertebb hallucinogén gomba, a kubai badargomba (Psilocybe cubensis) legközelebbi rokona.
A kutatók mintákat gyűjtöttek a kubai badargombából és az újonnan elnevezett Psilocybe ochraceocentrata fajból is, majd a minták szekvenálása és összehasonlítása után derült ki, hogy a varázsgombák korábban felállított családfájában egyik faj sem áll olyan közeli kapcsolatban a kubai badargombával, mint az Afrikában termő típus.
A Psilocybe nemzetségbe tartozó gombák a tudósok szerint 67 millió évvel ezelőtt jelenhettek meg először, a két vizsgált faj legközelebbi közös őse pedig 1,2-1,8 millió éve. Ez nagyjából ugyanaz az időszak, amikor a legelőkön megjelentek a tülkösszarvúak (ebbe a családba tartoznak többek között a kecskék, a juhok, a szarvasmarhák, az antilopok és az impalák is), a Homo erectus pedig elkezdett Afrikából Eurázsiába vándorolni. A kutatók azt feltételezik, hogy a gombaspórák az állatok és az emberelődök lábain megtelepedve terjedhettek el a vándorlások során.
A modellezés alapján a kubai badargomba már 2,5 millió évvel is nőtt Ázsiától Ausztrálián át az amerikai kontinensig, bár azt a kutatók nem igazán értik, Ausztráliába hogyan juthattak el a gombák. A földrészeken való terjedés rejtélyét már megoldják az állatok, Észak-Amerikában például a bölények hordozhatták szét a spórákat.
A felfedezés praktikus szempontból a pszichedelikus gyógyászatot láthatja el egy újabb potenciális fajjal, amelyből a pszilocibinterápiához szükséges anyagot ki lehet nyerni, míg jó eséllyel újabb löketet ad az úgynevezett Stoned Ape-elméletnek is, miszerint az emberek agyi térfogatának gyors növekedését az ősi varázsgomba-használat indukálhatta.
***
Ajándékozz Qubit+ tagságot karácsonyra!
***
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Alig robbant ki a pszichedelikus forradalom a gyógyításban, de máris látványos eredményeket produkált
Világszerte sorra nyílnak a kutatóközpontok, ahol többek között a varázsgomba és az ecstasy hatóanyagait vizsgálják a depresszió és más mentális zavarok kezelésére. De milyen konkrét eredményekre jutottak az elmúlt két évben?
Egy rabbi, egy lelkész, egy imám és egy ortodox pap varázsgombát kapott. Mi történt az istenképükkel?
A Johns Hopkins Egyetem pszichedelikumkutatói vallási vezetőket láttak el pszilocibinnel, akik nemcsak saját hitük elmélyüléséről számoltak be, de más vallások felé is nyitottabbá váltak.
Ismeretlen varázsgombát találtak Afrikában
A két újonnan azonosított faj csak a tudomány számára volt ismeretlen, a helyi gyógyítók és sámánok szertartásaiban már régóta szerepelnek a pszilobicintartalmú gombák.