Kétszáz dinoszaurusz lábnyomot tártak fel kutatók egy angliai kőbányában

Brit kutatók mintegy kétszáz dinoszaurusz lábnyomot tártak fel, amelyek az eddig talált legnagyobbak az Egyesült Királyságban, és akár 166 millió évesek is lehetnek.

Az Oxfordi és a Birminghami Egyetem kutatói a közép-angliai Oxfordshire-ben egy kőbányában találták a nyomokat, miután egy munkás „szokatlan kiemelkedésekre” bukkant, amikor egy kotrógéppel dolgozott – derül ki a BBC új dokumentumfilmjéből, amelyet a ScienceAlert ismertet.

A helyszínen öt kiterjedt nyomvonalat találtak, a leghosszabb összefüggő nyomvonal több mint 150 méteres. A feltárt öt nyomvonalból négyet feltehetően egy hosszú nyakú, növényevő dinoszaurusz, a Cetiosaurus használt. Az ötödik pedig valószínűleg egy kilenc méter hosszú, húsevő Megalosaurusé, amely jellegzetes, karmokkal ellátott háromujjú lábáról ismert. „Ritkán találunk ekkora számban ilyen nyomokat egy helyen, és az is ritka, hogy ennyire kiterjedt nyomvonalakat fedezzünk föl” – kommentált az AFP-nek Emma Nicholls, az Oxfordi Egyetem Természettudományi Múzeumának munkatársa.

link Forrás

A tudósok által vezetett száz fős csapat júniusban egyhetes ásatás során tárta fel a nyomokat. 1997-ben már zajlott egy kutatás ezen a területen, amikor mészkőbányában negyven nyomvonalat tártak fel, egyes vonalak hossza elérte a 180 métert.

A kutatók húszezer fényképet készítettek a legújabb lábnyomokról, és drónfelvételek segítségével részletes 3D-s modelleket készítettek a helyszínről.

Richard Butler, a Birminghami Egyetem paleobiológusa szerint a véletlen időjárás lehet az oka annak, hogy a nyomok ilyen jól megmaradtak: „Nem tudjuk pontosan, de lehet, hogy egy vihar jelentős üledéket rakott le a lábnyomok tetejére, és így azokat nem mosta el a víz”.