Rum helyett valami egész mást találtak a 200 éve bontatlan üvegpalackban

Az angliai Lincolni Egyetem örökségvédelemre szakosodott hallgatói meglepő eredményre jutottak, amikor egy 200 évesre datált üvegpalack tartalmát vizsgálták annak felbontása nélkül – írja az IFL Science.

A kelet-angliai tengerparton fekvő Cleethorpes városka egyik építkezéséről alig egy évvel korábban előkerült tárgyat diákprojekt keretében vizsgáló egyetemisták első körben azt tisztázták, hogy jellegzetes formája alapján bizonyosan az 1790 és 1840 közötti időszakban készítette a helyi üvegfújók egyike. Azt sem volt bonyolult kideríteni, hogy az eredeti rendeltetése szerint rum vagy más égetett szesz tárolását szolgáló, sértetlen dugózású palack valamilyen híg folyadékot és némi szilárd üledéket tartalmaz.

A Lincoln Egyetem diákjai által vizsgált 200 éves palack
photo_camera A Lincolni Egyetem diákjai által vizsgált, 200 évesre datált palack Fotó: Josephine McKenzie

Ennek alapján a diákok kizárhatták, hogy a vizsgált lelet a kelet-angliai folklórban mágikus edényként a levágott körmöktől a vasszegeken át a vizeletig egy sor válogatott matéria kombóját rejtő klasszikus boszorkányüveg lenne. Ám a folyadék mibenlétét nem lehetett a szokásos érzékszervi módszerekkel kideríteni.

Az egyetem közleménye szerint a diákok a röntgen-fluoreszcencia analízis néven ismert képalkotó technológiával végül kiderítették, hogy mégsem szesz, hanem növényi maradványokat tartalmazó emberi vizelet van a palackban. Ami a boszorkányos funkció mellett még azt valószínűsíti, hogy két évszázaddal ezelőtt egy olyan tengerész töltötte meg, zárta le és rejtette el, aki így kívánta bebiztosítani kihajózás utáni szerencsés hazatérését – ahogy azt a vonatkozó babona rendelte.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás