Hogy kerül a hajó a palackba?
Az üvegpalackba épített hajómodellekről az embernek két kérdés jut eszébe: a hogyan és a minek (elvetemülteknek esetleg az is, hogy mióta). Az elsőre a válasz kiábrándítóan egyszerű, pláne azoknak, akik hozzám hasonlóan kiskorukban meg voltak róla győződve, hogy ezeket valami őrült egy csipesszel a palack száján keresztül szereli össze, feltehetőleg hosszú évek alatt: a hajótest átfér a palack nyakán, az árbócok pedig lehajthatók, ezeket aztán a kötélzettel együtt egy zsinórral felegyenesítik, és kész is. Ezt leírni persze egyszerűbb, mint megcsinálni, videón pedig egyenesen pofonegyszerűnek tűnik:
Na jó, de kik és mióta foglalkoznak ezzel a különös hobbival, aminek a mai napig népes rajongótábora van Oroszországtól Nagy-Britannián át Amerikáig? Az nem világos, hogy ki kezdett el éppen hajókkal foglalkozni (maga a hajómodellezés nagyjából egyidős a hajózással, az ókori Egyiptomban a hajócskák például a tengerészek kedvelt sírmellékletének számítottak), de ahhoz kellett némi idő, hogy ezek a palackokba is eljussanak.
Kőbányai palackban
A források nem egyértelműek: a BBC szerint az első, aki összepárosította a kishajót az üveggel, a német Matthias Buchinger (1674-1740) volt, erről azonban csak írásos feljegyzések maradtak fenn, maga az alkotás nem került elő. Az viszont ismert, hogy Buchinger előszeretettel alkotott üvegben: a kezek és lábak nélkül született művésztől csak egy ilyen maradt fenn, ami nem hajót, hanem egy bányát ábrázol. A bányamodell 1719-ben készült, de eddigre ez már nem számított újdonságnak: a 18. század elejétől jöttek divatba a palackozott diorámák, amelyek jobbára vallásos jeleneteket vagy tájképeket ábrázoltak.
Ehhez az is kellett, hogy maga a palack könnyebben hozzáférhető legyen; a bányatematika egyébként éppen Magyarországon és Szlovákiában volt a legkedveltebb, a modellekben a bánya három szintjét ábrázolták. Peter Bradshaw, az Európai Hajó a Palackban Szövetség (és ezt nem én találtam ki) elnöke szerint a bányákról készült diorámák jól mutatják, hogy milyen rosszul éltek az akkori bányászok: miközben a palack alján gürcölnek, a tetején a tulajdonosok mulatkoznak, ezért ezeket a műtárgyakat egyfajta lázadásnak tartja. Egyébként is érthető, hogy miért ez volt a legkedveltebb téma: az üvegen keresztül a munkafolyamat és a tárnarendszer is láthatóvá válik, de az már nem annyira egyértelmű, hogy minek került a hajó a palackba.
Biondo és Velence
Az első valóban ismert hajómodell, amit már majdnem belapackoztak, 1784-ből származik, és a velencei Giovanni (vagy Gionni) Biondo építette, és ma a lübecki Holsten Múzeumban őrzik. Biondo állítólag a velencei flotta hajótervező mérnöke és hajóskapitánya volt, a hajómodellek pedig a haditengerészet megrendelésére készülhettek. A legrégebbi ismert Biondo-modell egy török vagy portugál háromárbócos hajót ábrázol, a műtárgyat egy hajóskapitány adományozta a múzeumnak 1880-ban.
Biondo modelljei, amelyekből négy maradt fenn, még mindig nem a mára klasszikusnak számító palackos megoldást alkalmazták, a tojás alakú üvegbúrákat: ezek iszonyatosan drágának számítottak, és feltehetőleg az üvegművességéről világhírű Muranóban készültek. Az itteni múzeum őrzi Biondo legutolsó ismert hajómodelljét is, ami 1806-ban készült, de magát a tárgyat valamiért nem állították ki.
Búra vagy palack?
John Leonard történész szerint nem Biondo volt az egyetlen, aki a tizennyolcadik század végén palackozott hajók készítésére adta a fejét, de a hobbi csak a tizenkilencedik század közepén terjedt el igazán – legalábbis a mai formájában. A rotterdami Prins Hendrik Múzeumban található, 1800-ban készült példány még nem azzal a trükkel került a palackba (vagy inkább búrába), mint amit a „modern” hajómodellezők követnek: egyszerűen beledugták és elforgatták, és nem is úgy néz ki, mint ami természetes úton ne férhetett volna bele az edénybe (ami még mindig nem valamilyen italosüveg volt, hanem Biondo búráihoz hasonlóan egy kifejezetten erre a célra készült tárgy).
Az olcsó palackok
Az áttörést az olcsó és viszonylag jó minőségű üveg megjelenése hozta el a 19. század közepén, sőt, inkább a végén, amikor az üveggyárak hozzáfogtak a palackok tömegtermeléséhez. A korai példákon kívül a legtöbb muzeális értékű hajó Michael Stammers történész szerint kereskedelmi forgalomban kapható üvegekben kapott helyet: a palack szögletes formája és rövid nyaka miatt a Johnnie Walker vagy a Dimple whisky üvegeiben. Stammers a fennmaradt modellek tanulmányozása után azt is megállapította, hogy a legtöbbjük 1855 után készült, legalábbis Nagy-Britanniában, a szkúnereken látható dupla csúcsvitorlát ugyanis csak 1841-ben találták fel Amerikában. A whiskysüvegek már csak azért is praktikusak voltak, mert nem gurultak el, ezzel is megkönnyítve a modellépítők munkáját. A Johnnie Walker 1860-tól, a Dimple pedig 1888-tól használta a whisky és hajó tárolására egyaránt megfelelő palacokokat.
Johnny Walker és a tengerészek
De kik készítették az első darabokat? Stammers szerint (és nem mindenki ért vele egyet) a legtöbbet feltehetőleg tengerészek építették, méghozzá a hosszúra nyúlt utakon, mások szerint nekik ilyesmire nem volt idejük, ha unatkoztak volna, bizonyára a kapitány kitalált volna számukra valami feladatot. Amelyik modellt nem tengerész készítette, azt is bizonyára valami tengerközeli ember: ezen elmélet szerint a legvalószínűbb jelöltek a világítótornyok őrei, akik épp elég hajót láttak hozzá, hogy modelleket készíthessenek róluk, ráadásul a kezük ügyében is volt az (előbb-utóbb) üres whiskyspalack is.
Stammers az általa vizsgált modellek alapján valószínűnek tartja, hogy túl sok készült volna közülük a tengeren: egy vitorlás nem nagyon kedvez az ehhez hasonló hobbiknak, ráadásul a brit hajókra nem is kerülhetett túl sok whisky, hacsak illegális úton nem: a kapitányok valamilyen oknál fogva ragaszkodtak a józan legénységhez, és legfeljebb egy-két üvegnyi brandyt tartottak a fedélzeten, szigorúan orvosi célokra. Az Új-Zélandi Tengerészeti Múzeum kutatói szerint is többségében lehettek a visszavonult tengerészek, hajóskapitányok, halászok és egyebek a készítők között, de a múzeum és Stammers által idézett brit kapitány, James Gordon Partridge Bisset egy olyan esetet ismertet, amikor egy hosszú tengeri út alatt készített modellt vásárolt meg egy matrózától, aki 12 hónapon keresztül dolgozott rajta, és végül két font bagóért vált meg tőle.
A liverpooli palackvaluta
Annak ellenére, hogy a hajó nem tűnik épp a legmegfelelőbb környezetnek a hajómodellek építésére, Bisset beszámolója mellet is található még rá példa: Des Newton, a palackozott hajómodellek nagymestere, a Liverpooli Hajózási Múzeum munkatársa szerint ez keresetkiegészítést jelentett a hajósoknak, méghozzá olyannyira megbízható pénzforrást, hogy a város kikötőjénél lévő kocsmákban egykor hétköznapinak számítottak azok a táblák, amelyek arról tájékoztatták a szomjas tengerjárókat, hogy nem fogadnak el az italért cserébe ilyesmit.
Az első, majd a második világháború idején a hobbit már nem csak az unatkozó világítótorony-őrök és a nyugdíjas halászok űzték: a modellekkel való pepecselés a hadifogolytáborokban is népszerű elfoglaltságnak számított. Stammers szerint az is jól megfigyelhető, hogy a múzeumokban vagy magángyűjteményekben lévő példányok hogy követték az idők változásait: a klasszikus vitorlások mellett hamar megjelentek a modern gőzösök is, amelyeknek nem az árbócát, hanem a kéményét kellett ledönteni a palackozáshoz, de a trükk így is működött.
Pofonegyszerű, de könnyű elrontani
A sörpénzen kívül persze a palackozott hajónak van még egy külön vonzereje is: ahhoz, hogy bekerüljön az üvegbe, kis híján meg kell semmisíteni a modellt, amin valaki hosszú órákon keresztül dolgozott. Egy rossz mozdulat, és vége, de épp ez adja meg a varázsát: Fiona Sanderson képzőművész szerint, aki a szakma egyik nagyágyújától, Len Wilsontól vett leckéket, drótokat használni sportszerűtlen, ha viszont mindent úgy csinál az ember, ahogy az a nagykönyvben nincs megírva (mert Wilson még régivágású hajómodellezőként cérnát, viaszt, fát és hasonló anyagokat használ), a palackban szépen felállított vitorláknál és rendben lévő kötélzetnél nincs felemelőbb látvány.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: