Rövidesen négy magyarországi kaszárnya fényét lesznek hivatottak emelni azok a turulszobrok, amelyeket a kortárs kurzusszobrász Szőke Gábor Miklós műhelyétől rendelt meg a kormányzat, összesen 90 millió forintért.

A tervek szerint a három méter magas, Pro Patria feliratú címerrel ellátott, antracit színű, hangsúlyozottan időtálló obeliszktalapzatra állított, másfél méter magas és három méter szárnyfesztávolságú, ezüstszínű és rozsdamentes acéllemezekből készült térplasztikákat a tatai Klapka György, a debreceni Kossuth, a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyákban és a Szolnoki Helikopterbázison állítja fel a hadügyi tárca.

Bár látványterveket még nem hozták nyilvánosságra, több mint valószínű, hogy a szobrok az elmúlt évszázad köztéri alkotásainak mintáját követve az Árpád-ház címerállataként ismert mitikus ragadozómadarat formázzák, éltetve és erősítve a 19. század végére kikristályosodott nemzeti öntudatot, amely köztudottan a mindenkori honvédelem gránitszilárd fundamentuma.

No de mi fán termett a négy laktanyányi bakának szánt turul?

Nyelvtörténeti lecke

„... avis habebat, quae Hungarice turul dicitur”

– áll Kézai Simon (Simon de Keza) 13. századi krónikájában, ami a turul-eredetmítosz első számú, egyben kizárólagos eredetforrásául szolgál. Veszprémy László történész fordításában ez azt jelenti, hogy „Etele király” címerpajzsának fő motívuma

„egy madárhoz hasonlított – magyarul turul a neve –, fején koronával. Ezt a címert a hunok egészen Géza fejedelem idejéig, amíg közösen kormányozták magukat, mindig magukkal hordták a hadban”.

A magyar őstörténet legmérvadóbb kortárs kutatójánák számító Sudár Balázs 2017-es, vaskosan okadatolt tanulmánya szerint a turul legközelebb A’ Magyar Nyelvet és Szókat illető Jegyzetim címmel bizonyos Sándor István szerzőségével Bécsben 1810-ben kiadott nyomtatványban szerepel az Árpád „de genere Turul” szövegösszefüggésben.

Sudár szerint ha „közszóként nem is találkozunk a turullal, személynévként a 13-14. századból bőségesen adatolható” a kifejezés. Mint írja, elsőként „Turul ispán bukkan fel 1217-ben, végül számos névrokon után 1357-ben a váradi egyház Szentkereszt-oltárának igazgatójával, Gergely fia Turullal találkozhatunk, aki egyébként a Turul nemzetségből származott. Több település is e nevet viselte, például a baranyai Túrony (1237), amelyet kezdetben egyszerűen Turulnak neveztek, valamint egy-egy Turul Bácsban (1356) és Zalában (1430). Továbbá Tapolca is viselte a Turultapolca nevet, minden bizonnyal az alapító Turul ispán után”. A szó tehát a középkori magyar nyelvterületen cseppet sem ismeretlen.

Az Anonymusnak, azaz P. mesternek tulajdonított, a magyarok viselt dolgairól tudósító, 1200-ra datált kétkötetetes Képes Krónikában (Gesta Hungarorum) látható állat (latinul: avis) mindenesetre azt mutatja, hogy valamiféle ragadozómadárnak volt valamilyen szimbolikus jelentése a középkor elejének Magyarországán uralkodó elit körében (közismert, hogy Kézai és Anonymus propagandistaként, megrendelésre dolgoztak).

Sudár szerint a turul a törökből került át a magyarba egy sor másik vadászmadár nevével együtt. „Török hátterét – számos adattal – Gerhard Doerfer, Sir Gerard Clauson és Volker Rybatzki alapvető munkái tárták fel, a magyar kutatók közül pedig az utóbbi időben Rásonyi László és Baski Imre, valamint Róna-Tas András és Berta Árpád tárgyalta minden korábbinál alaposabban. A turul madár keleti hátterét Magyarországon a legsokoldalúbban – mindemellett több tévedéssel – az ornitológus Schenk Jakab elemezte”.

Sudár gyűjtése alapján a turul szó a török togrulból került át a magyar nyelvbe, amely a togramak (magyarul felaprítani) ige származéka lehet. Ennek az igének a különféle alakjai majd minden török nyelvben kimutathatók, és már a korai szótárakban is szerepelnek.

„A különféle feljegyzésekből világos, hogy a togrul vadászmadár, azt azonban nehéz megfejteni, hogy pontosan milyen. Egy 19. századi perzsa solymászkönyv szerzője, Tejmür mirza szomorúan jegyzi meg, hogy bár hatalmas területeket járt be egészen Kínáig, hiába érdeklődött a togrul után, sohasem pillanthatta meg, ezért kénytelen mások leírásai alapján foglalkozni vele. Ezt visszhangozza a Szultáni solymászkönyv ismeretlen, de az Oszmán Birodalomban alkotó szerzője, valamint a 14. század végén, a délnyugat-anatóliai Mentesei bégségben alkotó Mahmúd elBardzsíní is, aki bevallottan perzsa előképek után dolgozott. (...) Al-Gitríf bin Kudáma al-Gasszání solymászati kézikönyve, amelyet al-Mahdí kalifa parancsára készített, egyértelműen egy nagy méretű, robusztus külsejű fekete ragadozómadárról emlékezik meg, amely folyamatosan szedi áldozatait, anélkül, hogy megenné őket. Mahmúd Kasgárí Kelet-Turkesztánban (a mai Északkelet-Kínában) írott szótárában a madár nagyobb, mint a szungur, vagyis a vadászsólyom (Falco rusticolus)”.

Solymászati kérdőjelek

Kézai alapján az is lehet, hogy csak a címermadarat hívták turulnak. Tisztázatlan ugyanis, hogy a sztyeppei világban togrulnak nevezett madár valaha is létezett-e a Kárpát-medencében. Sudár szerint mindenesetre a ritkaságára utaló adatok ismeretében inkább a nemleges válasz a valószínű.

A kereszténység előtti Árpád-ház turulszimbóluma (esetlegesen más nemzetségek vadászmadaraival egyetemben) jól értelmezhető egyes sztyeppei népek (főképpen az oguzok) jelképhasználatának a tükrében. A togrul fogalom azonban cseppet sem általános a sztyeppén vagy a „törökség” körében, éppen úgy, ahogy számos más, a magyar őstörténettel kapcsolatba hozható fogalom sem. Ugyanígy nem magától értetődő a vadászmadarak szimbólumként való használata sem.

Bár a togrul korántsem általános a sztyeppén vagy a „törökség” körében, úgy tűnik, az oguz törzsszövetségnél ezek az ornitológiailag máig beazonosítatlan ragadozómadarak a törzsi-nemzetségi rangsort jelölték. Az oguzok 24 nemzetségének (törzsének) volt ugyan saját vadászmadara, ennek ellenére csak az Árpádok címerén szerepel turul. Ez Sudár szerint azt jelenti, hogy a honfoglaló magyaroknál is volt az oguzokéhoz hasonló kiterjedt vadászmadár-jelképrendszer. A magyar ősnemesi családok (Aba, Ákos, Miskolc, Osl) címereiben látható vadászmadarak sokasága, és a az olyan családnevek, mint az Ákos vagy a Kartal mellett ezt jelzik az olyan török eredetű vadászmadárnevek, mint a karvaly, a torontál, az ölyv, a keselyű, az uhu, a zongor, a bese, és nem utolsó sorban a sólyom.

Ornitológiai megfejtés

A Scientific Reports 2023 őszén közölte azt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársa, Bagyura János, valamint a Debreceni Egyetem evolúciógenetikusai, Cserkész Tamás és Sramkó Gábor által jegyzett tanulmányt, amely szerint a turul minden bizonnyal a csak a közép-ázsiai Altaj és a Szajánok vidékén honos, a helyi solymászatban tradicionálisan vezérszerepet betöltő kerecsensólyom (Falco cherrug cherrug) helyi, azaz altáji változata.

Ennek az sem mond ellent, hogy az MME leírása szerint a taxonómiai szakirodalom jelenleg mindössze négy alfajt ismer el hivatalosan. Eszerint „a Falco cherrug cherrug elterjedési területe Ausztria keleti részétől a Kelet-európai-síkságon, illetve Kis-Ázsián és Iránon át Közép-Szibéria déli részéig tart, a Falco cherrug milvipes a Tien-santól és az Altajtól Kelet-Kínáig fordul elő, a Falco cherrug coatsi a Kaszpi-tengertől keletre eső sztyeppéken, míg a Falco cherrug hendersoni a Tibeti-fennsík és a környező területek állandó madara”.

A három éve megjelent Magyarország ragadozó madarai és baglyai című kétkötetes enciklopédiában a nemzetközi solymászati szaktekintélynek számító Bagyura terjedelmes esszét szentelt a turul szakszerű azonosításának. Nem mellesleg annak is utánajárt, hogy miért hasonlítanak keselyűre az 1800-as évek végén készült turulszobrok és festmények. Megfejtése szerint a legendás Herman Ottó, a Magyar Madártani Intézet megalapítója javasolta a honfoglalás és az államalapítás ezeréves évfordulójának lázában élő illetékeseknek az impozáns küllemű dögevőket.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás