A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének most publikált őstörténeti kutatásai a magyarság feltételezett vándorlási útvonalán feltárt temetkezések anyagát vizsgáltak.
Jeff LaFave igyekszik megfejteni, hogy vajon amazóniai óriáslajhárokat, hatalmas elefántféléket és teveféléket ábrázolnak-e a kolumbiai Serranía de la Lindosa mágikus, sziklákba vésett rajzai.
A Homo sapiens őstörténetét és rokonsági viszonyait feltáró kutatásból kiderült, hogy legkorábbi azonosított őseink a mai Szudán területén éltek, hogy akár már 56 ezer évvel ezelőtt élhettek Amerikában emberek, és hogy Óceániában élnek a gyenyiszovai ember legközelebbi mai rokonai.
Egy kiszáradt tó fenekén találták a 21–23 ezer éves emberi lábnyomokat, pedig ebből az időből korábban csak mamutok, kardfogú tigrisek és más jégkorszaki állatok maradványaira bukkantak.
A regénybeli Beorn nyomán Beornus honeyi névre keresztelt őspatás mellett amerikai paleontológusok még másik két új faj leírását is publikálták a Journal of Systematic Palaeontology folyóiratban.
Harmadik élő eseményünkön megismertük a legújabb régészeti, genetikai, archeogenetikai és történettudományi eredményeket a honfoglalás kori magyarokról és távolabbi őseinkről, négy neves kutató tolmácsolásában. Az utóbbi években felgyorsult kutatások már olyan eredményeket hoznak, amelyek alapján át kellene írni a tankönyveket.
Régóta tudható, hogy a modern ember Afrikából származik, de hogy pontosan honnan, azt most DNS-elemzés, valamint földrajzi és régészeti eszközök segítségével derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport.
A ma magyarul beszélők ősei az Ural-hegység nyugati lábánál éltek, és onnan indultak útnak az első évezred második felében – támasztja alá egy most megjelent populációgenetikai kutatás a finnugor eredet nyelvészeti és régészeti érveit.