Az üveges italokban több mikroműanyagot találtak, mint a műanyag palackokban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A francia élelmiszer-biztonsági hivatal (ANSES) pénteken meglepő tanulmánnyal állt elő: vizsgálatuk szerint az üvegpalackokban árult italok (víz, üdítők, sör, bor) több mikroműanyagot tartalmaznak, mint a műanyag palackok.
Az ANSES kutatási igazgatója, Guillaume Duflos az AFP-nek elmondta, átlagosan körülbelül 100 mikroműanyag-részecskét találtak literenként az üveges üdítőitalokban, limonádékban, jeges teákban és sörökben, ami sokszorosa (különböző értékek szerint 5-szöröse vagy akár 50-szerese) volt a műanyag palackokban és a fémdobozokban kimutatott mennyiségnek.
„Ennek éppen az ellenkezőjére számítottunk. Aztán észrevettük, hogy az üvegben a mintákból előkerülő részecskék alakja, színe és polimer-összetétele megegyezett az üvegpalackokat lezáró kupakok külső felületén lévő festékkel” – mondta a kutatásban részt vevő Iseline Chaib. A kupakokon apró, szabad szemmel nem látható karcolások voltak a festéken, „valószínűleg a kupakok között a tárolás során kialakult súrlódás miatt”.
Vagyis az történhet, hogy a kupakok a gyártás és a szállítás során súrlódnak, leválnak róluk apró festékrészecskék, tele műanyaggal, amelyek aztán a palackozás során az üvegpalackba, így egyben az italba kerülnek.
A víz (mind a szénsavas, mind a mentes) esetében a mikroműanyagok mennyisége viszonylag alacsony volt, az üveges vízben literenként 4,5 részecskét, a műanyag palackokban literenként 1,6 részecskét találtak. Az üveges borokban (még a kupakosakban is) még kevesebb mikroműanyag volt, de ennek okát egyelőre a kutatók sem értik, tovább vizsgálják.
Az üdítőitalok azonban már literenként kb. 30 mikroműanyagot tartalmaztak, míg a legszennyezettebbek az üveges limonádék (40 részecske/liter) és sörök (60 részecske/liter) voltak. Mivel a mikroműanyagok toxikus mennyiségére egyelőre nem áll rendelkezésre referenciaérték, azt nem lehet megállapítani, hogy ezek a mennyiségek milyen egészségügyi kockázatot jelentenek.
Az ANSES mindenesetre javaslatot tett a kupakokból származó mikroműanyag-szennyezés csökkentésére: egy olyan tisztítási módszert ajánlanak, amely során a kupakokat először levegővel fújják át, majd vízzel és alkohollal öblítik le, így átlagosan 60 százalékkal csökkenthető a szennyeződés.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Tömegével nyeljük le és lélegezzük be a mikroműanyagot, és minden jel arra mutat, hogy ebből baj lesz
Az edényekből kioldódó, ruhákról lefoszló, gumiabroncsról lekopó mikro- és nanoműanyagokat kimutatták már a tüdőben, a májban, a bélben és a méhlepényben is, és semmi jóval nem kecsegtetnek. Miközben kezdjük megérteni hatásukat, épp ideje lenne elkezdeni a probléma kezelését is.
Egyre több mikroműanyagot fedeznek fel az emberek agyában
A szennyezés üteme elképesztő: 2016 és 2024 között a másfélszeresére nőtt az emberi agyszövetekben észlelt mikro- és nanoműanyagok mennyisége.
Kétezer méteres mélységben az óceánokban lebegő szerves törmelék 5 százaléka már mikroműanyag
A világ óceánjaiba évente 9-14 millió tonnányi műanyag kerül (a gízai nagy piramis tömege 6 millió tonna). Ha emiatt csökken az óceánok szén-dioxid-elnyelő képessége, az tovább növelheti a globális felmelegedés mértékét, állítja egy friss kutatás.