Európa legrégibb, tóra épült településének nyomait találhatták meg Albániában, az Ohridi-tó felszíne alatt

július 18.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az Ohridi-tó Albániához tartozó partjánál régészek felfedezték a legrégibb, európai tóra épült, emberi települést. A lelet egy szervezett, vadászó és földművelő közösség jelenlétére utal, amelynek tagjai akár 8 ezer évvel ezelőtt is élhettek errefelé – írja a Reuters.

Egy svájci és albán kutatócsoport tagjai naponta több órát töltenek mintegy három méter mélyen a víz alatt, hogy aprólékos munkával emeljék ki a házakat tartó fa cölöpöket. Háziasított vadállatok csontjait is megtalálták, valamint réz- és kerámia tárgyakat, amelyeken finom, metszett díszítések is láthatók.

A Reuters Albert Hafnert, a Berlini Egyetem kutatóját idézi, aki szerint hasonló településnyomok az alpesi és mediterrán régiókban is megtalálhatók, de ez, amit a Lin nevű tóparti falu közelében találtak, régebbi, 6-8 ezer éves lehet.

Lin, az Ohridi-tó albániai részén
Fotó: GUIZIOU FRANCK / HEMIS.FR/Hemis via AFP

„Mivel a település nyomai víz alatt vannak, jól megmaradtak az organikus anyagok, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megtudjuk, mivel táplálkoztak és mit termesztettek az itt élt emberek” – mondja Hafner, aki szerint szerint a leletek arra utalnak, hogy a tó partján élők segítettek elterjeszteni a mezőgazdaságot és az állattenyésztést Európa más részein.

Az Észak-Macedónia és Albánia között fekvő Ohridi-tó Európa legrégebbi tava, több mint egymillió éves. A leletek korát szénizotópos kormeghatározással és dendrokronológiával állapítják meg, amely a fák éves növekedési gyűrűit méri. Több mint ezer darab famintát gyűjtöttek a területen, amelyen több száz ember élhetett.

A lelőhely körülbelül hat hektár területűre becsülhető, de hat évnyi munkát követően eddig csak egy százalékát tárták fel.