Ötmillió dollárért kelt el a legnagyobb Mars-kőzetdarab a Sotheby's árverésén
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A legnagyobb Mars-kőzetdarab, amely a Földön megtalálható, ötmillió dollárért (1,7 milliárd forint) kelt el a Sotheby’s árverésén szerdán, New York-ban. Ugyanitt egy dinoszaurusz csontváz harmincmillióért talált vevőre – számol be az AP.
A 25 kilós kőzetdarabot, amelynek jele NWA 16788, a Szaharában találták, Nigerben, 2023 novemberében. A szikla egy aszteroida-becsapódás nyomán szakad le a bolygóról és 225 millió kilométert utazott a Földig. Az aukció előtt, ahogy arról a Qubit is beszámolt, 2-4 millió dollár közé becsülték az árát, végül 4,3 millió lett a leütési ár, amely jutalékokkal és egyéb költségekkel emelkedett 5,3 millióra.
Ezzel az NWA 16788 lett az aukción valaha eladott legdrágább meteorit.
Az árverésen szintén szereplő dinoszaurusz csontváz körül percek alatt licitháború bontakozott ki hat licitáló között. A 4-6 millió dollár becsértékű csontváz a négy ismert Ceratosaurus nasicornis csontváz egyike, fiatal példány, 154-149 millió éves lehet, leginkább a Tyrannosaurus rexre hasonlít, de kisebb méretű. Végül jutalékokkal és költségekkel együtt 30,5 millió lett a leütési ára. A vevő, akárcsak a Mars-kőzet vásárlója, nem akarta felfedni kilétét, de az aukciós ház annyit elárult róla, hogy a csontvázat egy múzeumi intézménynek fogja kölcsönadni.
Az aukciós rekordot egy Stegosaurus csontváz tartja, 44,6 millióval.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
1,4 milliárd forintért kelhet el a legnagyobb ismert marsi meteorit
A 2023-ban felfedezett, megjelenésében is a marsi tájra hajazó NWA 16788 meteorit rendkívül ritkának számít. Steve Brusatte amerikai paleontológus inkább egy múzeumban látná szívesen, és nem egy oligarcha gyűjteményében.
2 milliárd forintnál is többért kelhet el a valaha talált legnagyobb Stegosaurus
A késő jura korszakban élt dinoszauruszfaj csaknem teljes fosszíliája a Sotheby's júliusi aukcióján kerül kalapács alá.