Megduplázódhat a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napok száma Magyarországon

A pesszimista forgatókönyv szerint duplaannyi zivatarunk is lehet – állítják a Másfélfok klímablogon kedden megjelent tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói. Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita az 1991 és 2024 közötti időszak elemzése alapján megállapították, hogy amennyiben a globális felmelegedés mértéke meghaladja az ipari forradalomhoz képest mért legfeljebb 2 Celsius-fokos értéket, akkor Magyarországon

„fokozatosan egyre több lesz a nagy zivatarpotenciálú napok száma a kritikus, május és szeptember közötti konvektív időszakban: eleinte csak 5-10 nappal, majd később 8-16 nappal, az évszázad vége felé pedig már 16-24 nappal több potenciális zivataros napra kell felkészülnünk az ország különböző területein a jelenlegihez képest (amely közel kétszeres növekedést jelent). A térképek alapján a legnagyobb gyakoriságnövekedés a Duna-Tisza köze vidékén, valamint a nyugati, délnyugati országrészben várható”.

A szerzők emlékeztetnek rá, hogy a villámlásokat, mennydörgést előidéző zivatarok kialakulásához szükséges meleg, nedves és egyben labilis légköri viszonyok Magyarországon leggyakrabban a május és szeptember közötti „konvektív időszakban” fordulnak elő. De, mint írják, „idén nyáron többször előfordult, hogy ún. száraz hidegfront érkezett hazánk fölé. Ezeknek a frontoknak az a jellemzőjük, hogy kevés zivatart produkálnak, mivel a mögöttük beáramló hűvösebb levegő gyorsan veszít nedvességtartalmából, ahogy a nyugatra elhelyezkedő anticiklon hazánk felé terjeszkedik. Ilyen helyzetben főként a hegyvidékek szélárnyékába kerülő térségek számíthatnak zivatarokra – elsősorban a nyugati, délnyugati, valamint az északi és északkeleti területeken. Ugyanakkor a második legmelegebb és legszárazabb júniust követően, a július 7–8. időszakban minden feltétel adott volt heves zivatarok kialakulásához: a gyorsan mozgó, vonalba rendeződő cellák főként károkozó, helyenként 130 km/h-t elérő széllökéseket és jégesőt eredményeztek, miközben voltak olyan területek is, ahol mindössze néhány milliméter csapadék hullott”.

Az ELTE és a HungaroMet kutatói modellezték a zivatarok várható valószínűségét jelző zivatarpotenciált.

A zivatarpotenciálhoz felhasznált magaslégköri változók vizsgálata alapján megállapították, hogy a

• a hőmérséklet emelkedése nemcsak a felszín közelében, hanem a magasban is megfigyelhető;
• a hőmérséklet közel azonosan emelkedik a felszínhez közelebbi és a középmagas légrétegekben is, azaz gyakorlatilag nem változik a függőleges irányú ún. hőmérsékleti gradiens, amivel a labilitás mértékét szokás jellemezni;
• a hőmérséklet növekedésével a harmatpont (az a hőmérséklet, ahol a légköri vízgőz kondenzálódni kezd, vagyis vízcseppek keletkeznek) is emelkedik, de csak valamivel kisebb mértékben, ami az alsóbb légköri szintek gyenge száradására utal;
• a zivatarpotenciál gyenge növekedése tehát elsősorban a felszínhez közelebbi szint harmatpontjának enyhe emelkedése miatt következik be.

A kutatók szerint a zivatarpotenciál növekedése nem feltétlenül jelent automatikusan több tényleges zivatart, így az is előfordulhat, hogy a zivatarok gyakorisága nem változik, de azok intenzitása nő.