15 órával előre figyelmeztetett egy napvihar érkezésére a Solar Orbiter

szeptember 2.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Több mint fél napos figyelmeztetést kaphatunk a jövőben a közelgő napviharokra, amik veszélyeztethetik a modern civilizációnk alapjait adó infrastruktúrát – írta meg hétfőn a New Scientist, miután az európai Solar Orbiter űrszonda egy kísérletben 15 órával előre jelezte egy geomágneses vihar erősségét.

Emma Davies, az osztrák űridőjárási kutatócsoport szakembere és kollégái egy új megoldást dolgoztak ki, amivel a mostaninál korábbi figyelmeztetést tudnak adni a Napból távozó koronaanyag-kidobódásokra (CME). Ezek, ha a Föld felé irányulnak és beleütköznek bolygónk mágneses terébe, intenzív sarki fényt, valamint geomágneses vihart váltanak ki, ami kárt tehet az elektromos hálózatokban, valamint a Föld körül keringő műholdakban.

2025. március 17-én és 23-án, ahogy az űrszonda a Nap és a Föld között haladt el, éppen két CME tartott a Föld felé. A kutatók ekkor az augusztus közepén az arXiv-on közölt preprintjük szerint űrszonda mágneses teret érzékelő műszere, valamint egy, a napszél viselkedését leíró modell segítségével meghatározták a CME-k belső mágneses szerkezetét – ami kulcsfontosságú várható hatásaik megértéséhez.

„A Solar Orbiter egy tudományos küldetés, amit nem erre a célra terveztek. Ez inkább egy bónusz, hogy egy szerencsés együttállást kihasználva egy CME megfigyelésére felhasználhattuk” – mondta Davies. Az egész mérési és számítási folyamat kevesebb mint 5 percig tartott a kutatóknak, amivel 7-15 órával azelőtt, hogy a CME-k eltalálták volna a Földet, meg tudták becsülni a várható geomágneses viharok erősségét.

Az előrejelzésük jól passzolt a geomágneses viharok Földnél mért intenzitásához, ami meglepte a kutatókat: ez ugyanis azt jelentette, hogy a CME mágneses tere nem sokat változott, amíg elérte a Földet. Davies szerint a jövőbeli napviharok nem biztos, hogy ennyire kiszámíthatóan viselkednek majd.

* * *

Szeptemberben a mesterséges intelligencia (AI) főbb kutatási irányaival, korlátaival és társadalmi kockázataival foglalkozunk az exkluzív, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, következő tudományos estünkön, a 12. Qubit Live-on.

Velünk lesz Huszár Ferenc mérnökinformatikus, az egyik legidézettebb magyar AI-kutató, Ligeti-Nagy Noémi alkalmazott nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont Nyelvtechnológiai Kutatócsoportjának vezetője, Jakovác Antal fizikus, a Wigner Adat- és Számításintenzív Tudományok Kutatócsoport vezetője, Gáspári Zoltán bioinformatikus, a PPKE egyetemi tanára és Kizlinger Lilla, Ezüst Medve díjas színművész. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!

Az estet az Amundi Alapkezelő Zrt. támogatja. Amundi-befektetésekkel Te is részese lehetsz az AI-forradalomnak! (x)