A világ százötven tudósa áll ki a szerbiai diáktüntetők mellett

szeptember 12.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A világ mintegy százötven tudósa írta alá azt a nyílt levelet, amely a szerbiai egyetemisták tiltakozó mozgalmát támogatja és Aleksandar Vučić rendszerét megtorlással, a demokratikus intézmények leépítésével, korrupcióval, a sajtószabadság elfojtásával és választási csalással vádolja – számol be a vajdasági Szabad Magyar Szó.

„Elítéljük a biztonsági erők brutális fellépését a békés diáktüntetőkkel szemben, felszólítunk a szerbiai demokrácia helyreállítására, és teljes átláthatóságot követelünk a korrupcióval kapcsolatban, amely az újvidéki vasútállomás tetejének összeomlásához és tizenhat ember halálához vezetett. A Vučić elnök vezette szerb kormány szisztematikusan aláásta a demokratikus intézményeket. Vučić és pártja gyakorlatilag információs monopóliumot hozott létre, a választásokat szabálytalanságok árnyékolták be” – fogalmaz a tudósok levele, amely arra is emlékeztet, hogy a Freedom House Szerbiát „részben szabad” ország helyett most már „autokrata hibrid rendszernek” minősíti.

Egyetemi hallgatók 2025. január 30-án Belgrádban, amint a személyes holmijaikkal elindulnak Újvidék felé, hogy csatlakozzanak a helyi tüntetőkhöz.
Fotó: Amir Hamzagic/Anadolu via AFP

Az aláírók szerint a szerbiai autokrata fordulat alapvető kérdéseket vet fel az ország uniós tagságra való alkalmasságáról, a nemzetközi közösségnek pedig el kellene ismernie az egyetemisták legitim törekvéseit.

Az aláírók a világ számos nagy egyetemének és tudományos intézetének oktatói és kutatói. Magyarországról ketten írták alá a nyilatkozatot, egyikük a CEU Demokrácia Intézetének munkatársa, másikuk az Egyesült Államokbeli Stanford Egyetemen dolgozik.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: