A világ százötven tudósa áll ki a szerbiai diáktüntetők mellett
Tudósok, oktatók és kutatók nyílt levélben állnak ki a szerbiai egyetemisták tiltakozó mozgalma mellett és a tüntetéseket brutálisan leverő Vučić-rendszer ellen.
Tudósok, oktatók és kutatók nyílt levélben állnak ki a szerbiai egyetemisták tiltakozó mozgalma mellett és a tüntetéseket brutálisan leverő Vučić-rendszer ellen.
A magyarok hagyományos közéleti passzivitásának legendáját nem igazolják a tények, de a több ezer tiltakozás mindössze 0,4 százaléka vonzott 50 ezernél több embert – hangzott el a CEU-n megrendezett, Miért és hogyan tüntetnek a magyarok? című eseményen.
A maori közösség szerint a rasszista kormánypártok súlyosan megszegik a gyarmatosítók és az őslakosok között 1840-ben köttetett szerződést.
Az arcpirítóan alacsony fizetések miatt tavaly novemberben már tartós élelmiszer-gyűjtést is rendeztek a rászoruló matematikaoktatóknak a Műegyetemen, miközben az állami költségvetési tételek elenyésző részéből fedezni lehetne a BME nyílt levelében foglalt követeléseket.
A kedden elfogadott törvény világossá teszi: ma Magyarországon a hatalom gyakorlóinak mindenki gyanús, aki részt vesz a demokratikus vitákban vagy akár csak a közvélemény tájékoztatásában. Tíz független szerkesztőség tiltakozik, köztük a Qubit.
Elakadtunk a múltban, de nem csak a kormányzati törekvések miatt: a magyar iskolarendszer néhány legrosszabb eleméhez a közvélemény is foggal-körömmel ragaszkodik. Váradi Balázs közgazdász, a Budapest Intézet kutatója a hatodik Qubit Live-on tartott előadásában az ellenzéki programírás tanulságait is összegezte.
Zöldebb vállalati politikát sürgetnek a technológiai óriásvállalat dolgozói, és ezt az iparágban szokatlan módon névvel vállalt nyílt levélben kérik számon a cégvezetésen.
Az 1,8 millió eurós leütési árat is elérheti az a majdnem teljes dinoszaurusz-csontváz, amelyet hétfőn árvereznek el Párizsban. A tétel egy még nem azonosított Allosaurus faj maradványa, ezért tiltakozott az aukció ellen a nemzetközi paleontológustársadalom. Hiába.