A világ százötven tudósa áll ki a szerbiai diáktüntetők mellett
Tudósok, oktatók és kutatók nyílt levélben állnak ki a szerbiai egyetemisták tiltakozó mozgalma mellett és a tüntetéseket brutálisan leverő Vučić-rendszer ellen.
Tudósok, oktatók és kutatók nyílt levélben állnak ki a szerbiai egyetemisták tiltakozó mozgalma mellett és a tüntetéseket brutálisan leverő Vučić-rendszer ellen.
A legrangosabb amerikai tudományos szervezet tagságának több mint negyede szólalt fel a kormányzat tudományellenes politikája, a megszorítások és leépítések ellen.
Hazai tudósok, akadémikusok, az MTA Doktorai és az MTA köztestületének tagjai állnak ki az ukrán nép mellet és ítélik el a magyar kormány erkölcsileg kifogásolható álláspontját.
Az akváriumokban is tartott bölcsőszájúhal-félék és tüskésrájafélék képesek voltak egytől ötig elszámolni, összeadni és kivonni. Azt egyelőre nem tudni, mire használják matematikai képességeiket.
Keveset tudunk, és amit tudunk, azt is rosszul tudjuk. Hol vannak ilyenkor a tudósok, akiknek az a dolguk, hogy mindent tudjanak, és miért beszélnek összevissza?
25 éve adták ki a világ vezető tudósai az első figyelmeztetésüket a Föld legégetőbb problémáiról. Most közel tízszer annyian fogtak össze, hogy elmondják: még nagyobb a baj.