A neandervölgyiek zsírkrétaszerűre faragták és színezésre használták az okkerköveket

október 31.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Korábban megírtuk, hogy az egyiptomi találmánynak tartott kék színnel már az őskőkorban kísérleteztek, de a jelenleg érvényes szaktudományi alapvetés szerint a vasoxid-tartalmú okker használata volt a Homo sapiens művészi ábrázoló tevékenységének legelső stációja.

A Science Advances folyóiratban most publikált tanulmány szerint ugyanakkor már a neandervölgyiek is használtak krétaformára faragott okkerköveket – írja az IFL Science.

Francesco d’Errico, a Bordeaux-i Egyetem paleoantropológusa és kollégái legalábbis erre a következtetésre jutottak, miután megvizsgáltak azt a 16 okkerdarabot, amelyek korábban a Krím-félszigetről kerültek elő és amelyekről a kormeghatározás korábban már megállapította, hogy a 42 ezer évvel ezelőtt ott élt neandervölgyiek használták őket. A kutatók mikroszkópos és kémiai elemzéssel azonosították, hogy az egyes darabokat olyan technikákkal alakították, mint „a csiszolás, a karcolás, a faragás és a kaparás”.

A Krím-félszigetről előkerült 42 ezer éves neandervölgyi okker-kövek
Fotó: d’Errico et aI.

A kutatók szerint különösen három darab mutatott „a haszonelvű használaton túlmutató tulajdonságokat”. A legizgalmasabb egy nagyjából 4,5 centiméter hosszú, 1,2 centiméter vastag sárga okker töredék, amelyet hegyes zsírkrétaszerű eszközzé formáztak és a nyomok arra utalnak, hogy időszakosan újra és újra kihegyeztek, továbbá a „nyomás alatt lévő felülettel való érintkezés” okozta kopás jelei is láthatók rajta.

A zsírkrétára hegyezett neandervölgyi okkerkő a Krím-félszigetről
Fotó: d’Errico et aI.

Mindez, a szerzők következtetése szerint, arra utal, hogy az okker darab olyan „jelölőeszközként funkcionált, amelyet vonalak rajzolására használtak. A formázási, karbantartási és kopási nyomok kombinációja kiemeli gondosan válogatott jellegét és tartós hasznosságát rajzolási vagy jelölési eszközként.”

„Ez egy olyan eszköz volt, amelyet gondosan válogatottak és többször is átalakítottak” – mondta Francesco d’Errico a New Scientistnek. Kollégáival azt feltételezik, hogy a követ kifejezetten bőr, ruházat, táskák vagy kövek megjelölésére használták.