Újabb bizonyíték került elő a neandervölgyiek kannibalizmusáról
A mai Belgium területén 45-41 ezer évvel ezelőtt élt embercsoport körében dívó emberevés áldozatai idegen nők és gyerekek voltak.
A mai Belgium területén 45-41 ezer évvel ezelőtt élt embercsoport körében dívó emberevés áldozatai idegen nők és gyerekek voltak.
A Bordeaux-i Egyetem paleoantropológusai a Krím-félszigetről előkerült 42 ezer éves eszközöket vizsgáltak.
A Sapienza Egyetem interdiszciplináris kutatócsoportja egy építkezés alapozásakor előkerült csont- és agyarmaradványokat, valamint a közelben talált pattintott kőeszközöket, tűznyomokat vizsgálta.
Az Antiquity folyóiratban hétfőn megjelent kutatási eredmény átfestheti a paleolitikum művészetének történetét.
Legalább 400 ezer évvel korábban élhetett a Homo sapiens és más emberfajok közös őse, és az is lehet, hogy nem Afrikában, hanem Ázsiában élt az első ember.
Legalábbis a Science Advances folyóiratban most megjelent tanulmány szerzői szerint.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói egymástól mindössze 70 kilométerre fekvő két lelőhelyről előkerült leleteket vizsgálva jutottak meglepő eredményre.
Hőforrásokat kerestek, de a tesztfúrás egészen mást talált mélyen a parkoló alatt.
A magyarázattal a németországi Max Planck Intézet evolúciós antropológusai álltak elő.
Katalán és lengyel paleoantropológusok az igazságügyi szakértői praxisban is alkalmazott technológiával vizsgálták a Krakkóhoz közeli Maszycka-barlangból előkerült embermaradványokat.
A leletet egy fogorvos fedezte fel a padlóburkolat kövében, a Törökországból származó járólapban található állkapocs- és fogmaradványok pontos korát paleontológusok vizsgálják majd.
Az emberi evolúció forgatókönyvét alapjaiban átíró elképzelésekkel előálló dél-afrikai paleoantropológus állításait az elmúlt két hónapban ízekre szedte a tudományos világ.
A most azonosított óriáslajhárcsontból készített medálok átírják Dél-Amerika benépesítésének eddigi forgatókönyvét, amely szerint a Homo sapiens első csoportjai 22 ezer éve érkeztek meg a területre.
A Homo naledi tagjai százezer évvel a legkorábbi ismert temetkezés előtt is végtisztességet adtak a halottaiknak.
Egy dél-afrikai kutatócsoport az optikailag stimulált lumineszcencia módszerével határozta meg több megkövesedett lenyomat pontos korát.