Nemcsak az agyat érintő betegségek okozhatnak demenciát, hanem más szervi elváltozások is
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Korábbi kutatások a demencia kialakulását elsősorban az Alzheimer-kór, neurodegeneratív betegségek, sztrók, súlyos fertőzések és fejsérülések okozta elváltozásokra vezették vissza, ugyanakkor a memória romlásával járó kórt egyéb, perifériás betegségek is kiválthatják. Ezek a test más szerveiben kialakuló megbetegedéseket jelentik: ilyenek lehetnek az ínybetegségek, májbetegségek, a halláscsökkenés, a 2-es típusú cukorbetegség és számos más állapot, ami nem érinti az agyat.
A Sun Yat-sen Egyetem kutatói szisztematikus áttekintéssel és metaanalízissel vizsgálták meg kilenc szervrendszerben a demencia és 26 perifériás betegség között a relatív kockázatot. Ehhez az 1990 és 2021 közötti trendeket elemezték nem, életkor, szociodemográfiai index, világrégió és ország alapján. A kutatás eredményei szerint a demencia kialakulásának kockázatát tizenhat, nem agyat érintő betegség fokozza: ilyenek például az asztma, a krónikus májbetegségek és a gyulladásos bélbetegségek is.
Az eredmények szerint a demenciás esetek előfordulásának több mint 33 százalékáért a perifériás betegségek felelősek. A kutatók szerint a demencia kialakulása megelőzhető lehet a kockázatot jelentő nem agyi betegségek korai kezelésével is, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az ok-okozati összefüggések feltárásához további vizsgálatokra van szükség. A fizikai állapot és a demencia kialakulása közötti összefüggéseket egy korábbi kutatás is vizsgálta, ami szerint napi 5000–7000 lépés megtétele jelentősen csökkentheti a kognitív leépülés esélyét.