A hagyományok szerint Kandy város Szent Fogereklye Templomában (Sri Dalada Maligawa), Srí Lanka egyik legfontosabb buddhista szentélyében őrzik Buddha fogát. A több száz éves ereklyének nemcsak vallási, hanem politikai jelentősége is volt: a helyiek szerint az ország legitim irányítása azé, akié a fogereklye, vagyis a relikvia birtoklása a hatalom szimbolikus alapja. Kandy, amely ma már az UNESCO világörökség része, Srí Lanka utolsó királyi fővárosa volt, és a város történeti-kulturális jelentőségét ma is leginkább a Fog Temploma adja. A szentély épületegyüttese lélegzetelállító, a templomban naponta háromszor púdzsát, hagyományos buddhista felajánlási szertartást is tartanak, amikor a fogereklye előtt virágokat, mindenféle füstölőt és hétköznapi tárgyakat ajánlanak fel. A ceremóniát dob- és fúvós zene kíséri, ami kihagyhatatlan élmény, ha valaki arra jár.

Ha viszont valaki a szentély falain kívül vécére szeretne menni, ott bizony választás elé kerül: a felirat szerint balra kell fordulniuk a külföldieknek, jobbra a helyieknek. A fehér európainak nem kell bizonyítania, melyik a számára kijelölt irány, a mosdóban aztán kézmosás közben egy szintén Európából, vélhetően észak-európai országból érkező nő is a zavarát és szégyenérzetét fejezi ki afelett, hogy a külföldieknek elkülönített, szupertiszta angol vécéket tartanak fenn. A helyieknek fenntartott vécé vélhetőleg pottyantós, ami egyébként a tapasztalatok szerint pont olyan tiszta máshol is, mint az angol vécé, de amikor egy vendéglátóhelyen ennek használatára kerülne a sor, akkor szabadkozva, előre figyelmeztetve szólnak a helyiek, hogy nekik csak „local toilette”-jük van.

A vécé-apartheid csak egyike azoknak a Srí Lanka-i élményeknek, amelyek azt mutatják, hogy a helyiek mennyire meg szeretnének felelni a nyugati világból érkező, náluk jóval gazdagabb turisták vélt igényeinek. A hetekben egy másik virálissá váló videó is nagy visszhangot váltott ki Srí Lankán. Egy Nagy-Britanniában élő, Srí Lanka-i stand-up humoristát, aki a barátaival akart beülni egy óceánparti étterembe, elzavartak azzal, hogy itt csak külföldieket szolgálnak ki. Bár igaz, hogy a brit útlevéllel bíró Srí Lanka-iakat akár külföldinek is lehetne tekinteni, itt is, ahogy a vécénél, a bőrszín erősebb indikátora volt a „külföldiségnek”, mint az útlevél. A stand-upos Harry Pereira egyik Instagram-posztjában fordított rasszizmusnak hívta azt, amikor maguk a Srí Lanka-iak diszkriminálják saját magukat, de a helyiek vádolása helyett talán érdemes megnézni, vajon mi vezetett ahhoz, hogy a nyugati világból érkező, többségükben fehér bőrszínű emberek vélt elvárásainak megfelelően a Srí Lanka-iak kirekesszék saját magukat.

A butikszállodák „életstílusába” nem illik bele a helyiek látványa

Az angol nyelvű Srí Lanka-i napilap, a The Morning tényfeltáró cikke szerint szerint az éttermihez hasonló diszkriminációs esetek egyáltalán nem számítanak elszigetelt jelenségek az országban: a Srí Lanka-iak régóta panaszkodnak arra, hogy a főszezonban egyes éttermekbe nem engedik be a helyieket, aztán a holtszezonban mindenféle kedvezményes ajánlatokkal próbálják visszacsábítani őket. Sok helyiben hagy ez mély nyomot; a cikkben megszólalók egyike például annyira felháborítónak tartotta a már említett Fog Templomának elkülönített vécéit, hogy azóta nem hajlandó betenni oda a lábát. A Morning cikkében megszólal a másik oldal is: egy névtelenséget kérő galle-i idegenvezető azt nyilatkozza, hogy a vendéglátóhelyek és a helyiek közötti feszültségek a Srí Lanka-iak „viselkedésének köszönhető”.

„A turizmus a legjobb esélyünk a szegénységből való kitörésre, és az a célunk, hogy ez legyen az elsődleges bevételi forrásunk”, mondja az idegenvezető, hozzátéve, hogy a butikszállodák egy meghatározott „életstíluspiacot” szolgálnak ki, aminek sajátos normái és elvárásai vannak. Bár az nem derül ki, hogy ezek pontosan miben állnak, állítása szerint a konfliktusok akkor keletkeznek, amikor a helyiek „zajonganak, és zavaró a magatartásuk. (...) Még azok a helyiek is elhagyják a fegyelmezettségüket, akik külföldön élnek és hazalátogatnak, és úgy viselkednek, ahogy Olaszországban vagy Dubajban soha nem tennék” – állítja a lap által megszólaltatott idegenvezető, aki ebben a gyakorlatban semmilyen diszkriminációt nem lát – szerinte csak arról van szó, hogy a vendéglátóhelyek meg akarják tartani a fizetőképes vendégkört, ennek pedig az a legbiztosabb módja, ha a helyieket távol tartják. Szerinte a feszültségek nagy része abból ered, hogy a pénzes külföldi turistákat zavarják a tengerparton szórakozó helyiek, akik a parton „isznak, esznek és dobolnak”. A cikk megszólaltatja a hátizsákos turisták paradicsomaként híressé vált, a hegyek között megbúvó város, Ella egyik szálláshelyének tulajdonosát is, aki szintén csak külföldieket enged be a szállodájába, és aki arra a kérdésre, hogy tudatában van-e annak, hogy az ilyen korlátozások diszkriminatívak és sérthetik a Srí Lanka-i jogszabályokat, így válaszol: „ez az én magántulajdonom és úgy gondolom, hogy én dönthetem el, hogy kinek nyitom ki az ajtót. Nem hiszem, hogy ez bárkinek a jogait sértené.”

„A Globális Északról érkező kulturális minták gyakorlatilag mindent dominálnak, áthatnak, és meghatározzák azt is, hogy ki számít »ideális vendégnek«, milyen kulturális elvárásaik vannak, milyen vécét várnak el, és milyen cappuccinót vagy smoothie-t szeretnének inni. Ezek olyan Északról diktált és globálisan terjedő fogyasztási minták, amik mára szinte minden turisták által látogatott helyen megtalálhatók, a helyiek pedig mindent megtesznek, hogy ezeket az igényeket kiszolgálják” – válaszolja a migrációt és a posztkolonializmust is kutató Árendás Zsuzsanna, az ELTE TK Szociológiai Intézet társadalomkutatója arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne értelmezni a helyiek saját tereikből történő kirekesztését.

A szabad utazás joga kevés ország privilégiuma a világon

Arról, hogy mi történik a turizmussal azokban a jellemzően az Egyenlítő közelében fekvő országokban, amelyek gazdasági és társadalmi mutatóik alapján jóval szegényebbek a főként a fejlett világból érkező, jórészt fehér bőrszínű turisták országainál (ők így paradicsomi körülmények között, fillérekből tudnak úgy nyaralni, netán digitális nomádként élni, hogy a reggeli flat white-jukról sem kell lemondaniuk), évtizedek óta lehet olvasni a turizmus, a hatalmi egyenlőtlenségek és a posztkolonializmus összefüggéseit kutató szakirodalomban. A turizmus eleve egyenlőtlen iparág, amit az évszázadokon át tartó európai gyarmatosítás, valamint Észak és Dél, vagy másképpen a Nyugat és a Globális Dél megosztottsága formált– írta Vichitra Godamunne marketingszakértő 2023-ban a turizmus társadalmi, kulturális és politikai összefüggéseit vizsgáló folyóiratban, a Teorosban.

A szabad utazás lehetősége és joga elsősorban az észak-amerikai, európai, illetve néhány ázsiai–csendes-óceáni ország gazdagabb társadalmainak állampolgárai számára adott kiváltság; a globális mobilitás egyenlőtlenségeit és a mozgás szabadságát jól illusztrálja az útlevél „erejét” mutató Henley Passport Index. Míg magyar útlevéllel 183 országba utazhatunk vízummentesen (ezzel a globális rangsor hatodik helyén állunk), Srí Lanka-i útlevéllel mindössze 39 ország érhető el vízum nélkül, ami a lista 91. helyére elég, és a rangsorban alattuk már csak tíz olyan ország áll, amelynek útlevelével még kevesebb helyre lehet utazni.

Srí Lankából való távozásunkkor a reptéri határőr meg is jegyezte, hogy örül neki, hogy tetszett az ország, és ő is szívesen utazna, de ehhez nemcsak a vízumot nehéz megszereznie, pláne a gazdag országokba, de azt is bizonyítania kell, hogy van elég pénze arra, hogy egy másik országban nyaralhasson, márpedig az itteni fizetések ezt teljesen reménytelenné teszik. A keserű megyjegyzésből jól látszik, hogy mekkora az egyenlőtlenség egy magyar és egy Srí Lanka-i útlevéllel bíró állampolgár lehetőségei között. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van, amit a közgazdászok és a döntéshozók is hangsúlyoznak: a Globális Dél országait részben a turizmus tartja életben, növeli a devizabevételeket, munkahelyeket teremt, és sok más tovagyűrűző pozitív hatással is jár. Épp ezért keltett pánikot a nemrégiben kitört közel-keleti háború: a légtérzárak miatt hetente 15 millió dollárnyi turisztikai bevételt veszíthet Srí Lanka amiatt, hogy a legtöbb nyugati turista ezeken a repülőtereken száll át, mielőtt elérné a fővárost, Colombót.

Gyarmati utóhatás, avagy a postcolonial hangover

Srí Lankán a földi paradicsomban érezheti magát a télből itt landoló európai utazó. Némi túlzással az egész ország egy nagy esőerdő; majmok ugrándoznak a fán, az óceán meleg, a banán édes, a jórészt buddhista vallású emberek kedvesek, és egy-két ezer forintért 10-15 kilométert is lehet überezni. Na de mi kell ahhoz, hogy a fehér ember számára ez valóban a földi paradicsom legyen? Úgy tűnik, hogy semmiképpen nem az, amit mi itt Európában olyan nagy hangon szoktunk hirdetni, hogy „ha idejössz, alkalmazkodj a kultúránkhoz!”. A hagyományosan reggelire, ebédre és vacsorára is rizst és curryt evő Srí Lanka-iak mindent megtesznek azért, hogy a nyugati világból érkezők hozzájussanak a reggeli eggs benedictjükhöz, granola bowljukhoz és a detoxnak hívott gyümölcsös smoothie mellé elengedhetetlen capuccinójukhoz, nem beszélve a vécépapírral felszerelt angol vécéről, amit szintén a turisták kedvéért alakítottak ki.

„Hiába függetlenek ma már ezek az országok, a gyarmati utóhatás (colonial hangover), vagyis, hogy ezekben a posztkoloniális országokban a tudástermelés és ezzel együtt bizonyos társadalmi reflexek még mindig a gyarmati időkből örökölt minták szerint működnek, ez is hat a »fejlett nyugattal« és fehér turistákkal való viszonyra. Persze a kép ennél is bonyolultabb, például, miközben Indiában az utóbbi évtizedben drámaian megerősödött a hindu nacionalizmus (Hindutwa), ezzel párhuzamosan a középosztály széles rétegeinél is ma már a nyugati fogyasztási minták dominálnak és a kettő ragyogóan kiegészíti egymást” – mondta Árendás.

A palesztin származású amerikai irodalomtudós és kultúrakritikus, a posztkoloniális elmélet egyik legismertebb alakja, Edward Said magyarul is olvasható, 1978-as, Orientalizmus című könyvében az írja, hogy a „Kelet” nyugati reprezentációja nem semleges tudás, hanem hatalmi konstrukció, amiben az orientalizmus az „intellektuális hatalom” egyik olyan formája, ami élesen elválasztja egymástól a Nyugatot a Kelettől, és olyan ellentétpárokat hoz létre, amelyekben a „Kelet” elmaradott, passzív, különc, érzéki, egzotikus és kicsit gyanús, míg a Nyugat fejlett, aktív, racionális, békés és megbízható. Said szerint ebben a diskurzív rendszerben, ami a gyarmatosítást és a geopolitikai dominanciát is legitimálta, a Kelet néma, a Nyugat beszél, és a hatalmat is ő gyakorolja fölötte.

Said munkássága nemcsak a társadalomtudósokat, de a turizmusmarketing kutatóit is megihlette, akik azt állítják, hogy a modern globális turizmusipar működésében továbbra is ott van az orientalista és hierarchikus logika. Ebben a rendszerben a világ a „fogyasztó Nyugatra” és „homogenizált Keletre” osztódik, és az úticélok az úgynevezett „nyugati tekintet” (Western gaze) perspektíváján keresztül értelmeződnek. A keleti országok ezeken a leegyszerűsített képeken egzotikusnak, érintetlennek vagy éppen időtlennek jelennek meg, de az erről szóló narratívát nem a helyiek, hanem a nyugati utazók, utazásszervezők és a médiaplatformok alakítják és terjesztik. Így az olyan országok, mint Srí Lanka, abba a csapdába kerülnek, hogy ahhoz, hogy megmaradhassanak a turisztikai bevételeik, egyrészt ki kell szolgálniuk a fejlett világból érkező utazók kényelmét, másrészt fenn kell tartaniuk a gyarmati korszakból itt maradt imázst.

A szigetország imázsát mindmáig meghatározza a brit gyarmati időket idéző Ceylon-kép. Az 1505 és 1972 között Ceylonnak nevezett Srí Lanka a 16. századtól az 1948-as függetlenségig három európai birodalom, a portugál, a holland és végül a brit uralom fennhatósága alá tartozott, de a sziget turisztikai reprezentációjában máig visszatérő motívumok többsége az utolsó, a brit Ceylon időszakában formálódott. A gyarmati adminisztráció és diskurzus tudatosan törekedett arra, hogy a szigetet elkülönítse Indiától. Míg India a brit birodalmon belül bonyolult gyarmati igazgatási rendszerben működött, Srí Lanka már a kezdetektől koronagyarmat volt, ami közvetlenebb brit ellenőrzést és ezáltal intenzívebb reprezentációs formálást is lehetővé tett. A gyarmati narratívák Ceylont romantikus, egzotikus, harmonikus és idilli trópusi paradicsomként ábrázolták, ahol legfeljebb az áthatolhatatlan dzsungel a sötét és félelmetes elem, ezzel élesen megkülönböztetve a szigetet a túlzsúfolt és kaotikus képet sugalló Indiától.

A brit Ceylon-imázs mára olyan lifestyle-esztétikává alakult át, ahol a rizsföldek, a teaföldek, az óceán és a mosolygó helyiek vizuális díszletként jelennek meg az Instagramon, és ahol a hely nem önmagáért létezik, hanem a turista élmények hátteréül szolgál – írja Godamunne. Árendás az ajurvédikus orvoslást és jógát hozta fel példaként (ami Srí Lankán is autentikusnak számít), „mert ha valami tényleg autentikus, akkor az az ajurvédikus gyógyítás Dél-Indiában. Ezt aztán annyira jól sikerült marketingelni, hogy mára már mindent magába foglaló globális termékké vált, amiről sokszor nem is lehet tudni, hogy mi az, és ugyanúgy, mint a jóga, először megkerülte a Földet, majd visszajutott ugyanoda, ahonnan elindult, csak számos jelentésmódosuláson esett át. És az ütött-kopott ajurvédikus üzletek mellett, ahol öreg bácsik ülnek az üvegcséik előtt, megjelentek a csili-vili ajurvédikus boltok, jóga stúdiók és masszázsszalonok”.

És ha a nyugati turista választhat aközött, hogy pottyantós vagy angol vécét használjon, hogy reggelire rizst és curryt vagy inkább granola bowlt egyen, illetve egzotikummá stilizált ajurvédikus spa- és wellnessközpontba masszíroztassa meg magát, vagy „a kis falusi bungalóban, ahol egy csupasz ágyra fektetve gyúrják meg”,legtöbbjük habozás nélkül a kényelmes és a számukra fogyaszthatóvá tett autentikus élményt fogja választani.

És hogy mindeközben a helyiek biztosak legyenek benne, hogy a turisták jól érzik magukat az országukban, attól sem riadnak vissza, amikor a honfitársaikat el kell tüntetniük szem elől, ami a helyi kontextust alig ismerő, a nyugati világból érkező turistának még csak nem is biztos, hogy feltűnik. A felelősséget így kevésbé az egyszeri turistában, mint inkább abban a globális egyenlőtlenségi struktúrában kell keresni, ami a nyugati turisták nyaralási szokásait és fogyasztásait a mai napig a gyarmatosító logika alapján működteti. Az persze már a turisták felelőssége, hogy a mindennapi interakcióik során ne éljenek vissza privilegizált helyzetükkel .

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Világraszóló csodát hajtott végre India: minden gyerek jár általános iskolába

Kende Ágnes oktatás 2025. november 28.

Házi feladat: szervezd meg egy olyan ország oktatási rendszerét, ahol másfél milliárdan élnek, sok száz nyelven beszélnek, csak tanárból több kell, mint Magyarország teljes lakossága, miközben ma is él a kasztrendszer és az angol nyelv felsőbbrendűségébe vetett hit. Húsz év áll rendelkezésedre; óra indul.

Az e-bay-en talált régi levelek tárják fel a brit kolonialista múlt sötét részleteit

Nagy Gergely tudomány 2025. szeptember 26.

Malik Al Nasir saját családja múltját kutatva bukkant a 19. századi dokumentumokra, amelyek kirajzolják, hogyan alapozta meg magát a rabszolgaságból szerzett jövedelmekből a brit kapitalista elit egy része.

A Trafalgar tér Nelson admirális nélkül: az anyaország dekolonializációja

Qubit.hu tudomány 2020. július 15.

A gyarmati uralom felszámolása nem ért véget a Union Jack vagy a Tricolore levonásával és az új független országok kikiáltásával: a gyarmati időket odahaza is le kell zárni. Erről is szólnak a közelmúlt szobordöntögetései.