A torinói alighanem a világ legtöbbet vitatott leple: a hívők szerint Jézus Krisztus képmását őrzi, a szkeptikusok szerint hamisítvány, a radiokarbonos kormeghatározás szerint pedig Franciaországban készülhetett valamikor a 14. században. A történetek szerint bejárta a fél világot: Jeruzsálemből a mai Törökország területére vitték, megjárta Mezopotámiát és Konstantinápolyt is, mielőtt Athénba szállították volna, ahonnan aztán Franciaországba vitték, de ezeket semmi nem támasztja alá. Egy friss genetikai kutatás ezekre a kérdésekre ugyan nem ad választ, de azt ígéri, hogy többet meg lehet tudni belőle a lepel történetéről – ami bizonyos mértékig igaz is, bár az 1978-as mintákból még nem derül ki, hogy melyik DNS-nyom mikor kerülhetett rá.

Gianni Barcaccia, a Padovai Egyetem genetikusa először 2015-ben vizsgálta a lepelből vett mintákat, most pedig újabb elemzéseket végzett rajta. A szakember legmeglepőbb következtetése az, amit a legutóbbi kutatása után most megismételt: szerinte a nyomok arra utalnak, hogy a kelme Indiából származik. A leplen található emberi DNS-nyomok 40 százaléka indiai származású emberektől származik, de hogy mikorról, az már nem lehet megállapítani. Anders Götherström svéd régész szerint ennek ellenére nem valószínű az indiai eredet: az 1988-as kormeghatározást a legtöbben kellően megbízhatónak tartják, és a francia eredetet sem szokás vitatni.

Baktérium, nyúl, paradicsom

Barcaccia és társai nemcsak indiai DNS-t találtak, hanem egy sor más nyomot is. A kutatók két szövetszálon végeztek radiokarbonos kormeghatározást: ezek nem a 14. századból, hanem későbbről származnak, de ez nem is csoda, hiszen a leplet többször is javították, foltozták, először azután, hogy a Saint-Chapelle templomban kitört tűzben megégett, majd később, 1694-ben, amikor Sebastian Valfré katolikus pap felügyelete alatt állagmegóvási munkákat végeztek rajta.

A DNS-minták érdekes és kalandos múltról tanúskodnak, valamint arról is, hogy a leplet a története során alaposan összefogdosták. Erre utalnak az emberi bőrön gyakran előforduló baktériumok nyomai is: a mintákon a Cutibacterium acnes, a Staphylococcus epidermidis, a Cutibacterium granulosum, a Corynebacterium tuberculostearicum és a Staphylococcus capitis maradványait is megtalálták.

A növényi és állati DNS-nyomok is kalandos múltról árulkodnak – többek között arról is, hogy a lepel valamikor vörös korallal is kapcsolatba került. A nyomok alapján úgy tűnik, hogy a lepel viszonylag gyakran lehetett kutyák és macskák közelében, de marha-, kecske-, birka-, sertés-, ló-, nyúl- és szarvas-DNS-t is találtak rajta. Talán nem is csoda, de egerek és vándorpatkányok nyomait is megtalálták.

Némileg meglepő, de a lepel valamilyen módon tengeri fajokkal is kapcsolatba kerülhetett, erre utalnak a tengeri pérhal (Chelon labrosus) és az atlanti tőkehal (Gadus morhua) genetikai maradványai. A növényi nyomok között ugyanúgy megtalálhatóak voltak a hagyományosan fogyasztott keleti gabonák, mint a későbbről származó amerikai növények DNS-maradványai: a lepel valamikor krumplival, kukoricával és paradicsommal is találkozott.