Az ember rejtélyes késztetést érez arra, hogy ne jobbra, hanem balra kanyarodjon

Az emberek a balra fordulást érzik természetes választásnak, amikor dönteniük kell haladási irányuk megváltoztatásáról – állítja a rangos Nature folyóiratban nemrég megjelent tanulmány. Az óramutató járásával ellentétes haladási irány kiválasztását a nem, a társadalmi konvenciók és a jobb- vagy balkezesség sem befolyásolja, derítette ki a spanyol Navarrai Egyetem Fizika és Matematika Tanszék és a japán Tokiói Egyetem kutatócsoportja. A több kísérleti fázisból álló projekt megállapította, hogy bár a fiatalabb résztvevők nagyobb eséllyel közlekednek az óramutató járásával ellentétes irányban, mint az idősebbek, a haladási irány kiválasztása nem tudatos döntésen alapszik. A balra tartás jelensége már évezredekkel ezelőtt is megfigyelhető volt a vallási rituálékban és az ókori görög olimpiákon is, ráadásul a pályákhoz kötött sportversenyeken – ilyen például a futás, a rövidpályás gyorskorcsolya vagy a lóverseny – az alapvető szabályok egyikének számít.

A kutatás alapvetően célja a covidjárvány miatti biztonsági intézkedések tanulmányozása volt: a kutatók azt vizsgálták, hogy hány ember osztozhat biztonságosan egy zárt téren, miközben betartják a kétméteres biztonsági távolságot. Amikor a kutatók visszanézték a felvételeket, azzal szembesültek, hogy a tömeg az esetek nagy részében az óramutató járásával ellentétes irányban halad. A jelenség felfedezéséből egy öt kísérletből álló projekt bontakozott ki: „a kísérletek elemzése során kollégáim véletlenül rájöttek, hogy a 33 kísérleti próbából 32 esetben az emberek mozgás és fordulás közben észrevehetően inkább az óramutató járásával ellentétes irányba fordultak” – idézi a Phys.org Claudio Felicianit, a Tokiói Egyetem kutatóját.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy amikor az emberek tömegben találják magukat, automatikusan úgy rendeződnek sávokba, hogy a leghatékonyabbá tegyék a haladást: „a sávképződés csökkenti a személyes kényelmetlenséget, és minimalizálja az ütközések kockázatát” – írja a Nature oldalán megjelent tanulmány. A másik kollektív mintázatokat mutató eset, amikor egy szűk átjárón kell áthaladnia az embereknek, így úgynevezett cipzáráramlást hoznak létre, vagyis két váltakozó sávba rendeződve gyorsabban haladva jutnak át a közlekedőn. Ezeknek a jelenségek az érdekessége, hogy kijelölt vezető és verbális kommunikáció nélkül jönnek létre, vagyis az egyéni döntések egy összehangolt, kollektív együttműködéssé formálódnak. Azonban a kutatók szerint a vizsgált balra tartó mozgás nem erre a csoportösztönre vezethető vissza.

A japánok és a spanyolok is a balra kanyarodást preferálják

„Mindannyiunkban van egy minimális személyes hajlam arra, hogy valamelyik oldal felé forduljunk, és amikor sok ember osztozik ugyanazon a téren, ezek a kis hajlamok összeadódnak egy, összességében az óramutató járásával ellentétes forgássá” – mondta a Guardiannek Iñaki Echeverría Huarte, a Navarrai Egyetem kutatója. A jelenség vizsgálatához az első kísérletben ötven, 25 és 30 év közötti felnőtt mozgását figyelték meg: az alanyoknak egy öt méter sugarú zárt köralakú területen kellett a kutatók által meghatározott módokon mozogniuk anélkül, hogy egymást követnék. Ezeket a mozgásokat kamerával rögzítették, majd egy egyedi fejlesztésű programmal elemezték. A második kísérlet egy spanyol iskolaudvaron zajlott, ahol 107 13-14 éves diák mozgását figyelték meg: a gyerekek feladata az volt, hogy szabadon sétáljanak az iskolaudvaron, kerülve a megállást és a csoportosulást.

A harmadik kísérltet már a japán Tokiói Egyetemen hajtották végre 39 26-32 éves felnőtt bevonásával, akiknek zárt térben véletlenszerűen kellett sétálniuk. A generációs diverzitás kialakításához a negyedik felmérést egy japán óvodában készítették el a kutatók, hatéves kor alatti gyerekek mozgásának megfigyelésével: az óvodások szabadon futkározhattak egy teremben, miközben semmilyen utasítást nem kaptak a rájuk vizsgázó tanártól. Az utolsó kísérlet a Navarrai Egyetemen zajlott, amiben összesen 209 ember vett részt: a kísérletet székekkel és asztalokkal határolt, hatszögletű területen hajtották végre, és a mozgás megkezdése előtt felmérték a kísérleti alanyok kéz- láb- és szempreferenciáit.

„Minden kísérlet résztvevői három, egyenként 40 másodperces időszakon keresztül szabadon mozogtak az arénában, amelyeket két olyan fázis szakított meg, amikor egy kijelölt ponthoz kellett elnavigálniuk” – írja a tanolány. A kutatók a Navarrai Egyetem hallgatóival kérdőíveket is kitöltettek azért, hogy kizárják a társadalmi normák irányválasztásra gyakorolt hatását. A hallgatók körülbelül fele spanyol, fele pedig különböző külföldi országokból származott, és olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, mint például: „mit gondol, mások melyik irányba várják, hogy mozogjon?”.

A kutatók szerint a „kísérletünk azt mutatja, hogy a kanyarodási irányt valószínűleg nem kifejezett szabályok határozzák meg”, amiből az következik, hogy a folyamat nem tudatos döntésen alapul. Bár a kutatók egyelőre találgatnak, feltételezéseik szerint biomechanikai okok (az emberi test mozgásával foglalkozó tudomány) is állhatnak az eredmények hátterében. „Egyikünk sem teljesen szimmetrikus, és az, ahogyan az agyunk összegyűjti az érzékszervi információkat, majd összehangolja őket az izmokkal, úgy tűnik, finoman az egyik oldal felé billent bennünket” – mondta Echeverría Huarte. Az eredmények azt mutatják, hogy sem a gyalogos–gyalogos vagy gyalogos–határfelület interakciók nem befolyásolták a kísérlet résztvevőit a haladási irányuk kiválasztásában, sem a kéz-, láb- és szemdominancia nem volt hatással a mozgás irányára. „Így e különösen érdekes viselkedés pontos eredete továbbra is nyitott kérdés marad a jövőbeli kutatások számára” – írják a kutatók.

Már az ókori görögök is az óramutató járásával ellentétes irányban versenyeztek

A kollektív óramutató járásával ellentétes irányú mozgás jelensége igen korán felbukkant az emberiség történetében. Az iszlám vallás legfontosabb zarándokhelyén, a mekkai Kába szentélyben található Szent Fekete Kő körül a hívők az óramutató járásával ellentétesen haladva hét teljes kört tesznek meg az úgynevezett tawaf (körbejárás) során. A vallási magyarázat erre az, hogy a Koránban meghatározott módon, a Mohamed próféta által kijelölt irányt kell követnie minden iszlám vallású embernek. Ráadásul nemcsak a vallási rituálékban mutatkozik meg a balra tartó mozgás jelensége, hanem a sportokban is.

A futók 1913 óta az óramutató járásával ellentétes irányban haladnak a futópályán, amit a modern kori olimpiák szabályzatába azután változtattak meg, hogy az 1896-os athéni Olimpia után a versenyzők panaszt tettek a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál. Ekkor ugyanis még az óramutató járási irányával megegyező irányban kellett versenyezniük a sportolóknak, akik ezt természetellenesnek érezték – írja egy, a Resech Gaten megjelent tanulmány. Ugyanakkor az ókori görögök olimpiáin eredetileg az óramutató járásával ellentétesen – bár a görögöknek még nem voltak mai értelemben vett, mutatós óráik – futottak a versenyzők, egyszerűen azért, mert a nézőknek vizuálisan könnyebb volt befogadniuk a balra tartó haladási irányt.

Az ókori Róma versenypályáin a szekérversenyek nyomán alakult ki az óramutató járásával ellenkező haladási irány: „A legenda szerint a római Circus Maximus stadionban az i. e. 6. században rendezett szekérversenyeket hagyományosan az óramutató járásával megegyező irányban futották, amíg egy szerencsétlen szekérversenyző véletlenül el nem találta Nero császárt az ostor közelében” – írja a tanulmány. Ugyanakkor egy másik magyarázat szerint a ló- és fogathajtóversenyek haladási irányának oka, hogy a gyeplő elhelyezése miatt a lovasnak könnyebb volt bal kézzel – ami így a pálya belső széléhez közelebb helyezkedett el – irányítaniuk az állatokat.

Az amerikaiaknál másképp működnek a szabályok

Azóta az irányokra vonatkozó egységesség megszakadt, és a modern kori lovas sportok haladási irányai kontinensenként eltérő szabályok szerint alakultak ki. Észak-Amerikában a lóversenyeken jellemzően az óramutató járásával ellentétes irányban, míg Európában, Ausztráliában és Ázsiában jellemzően óramutató járásával megegyező irányban haladnak a versenyzők. Az Egyesül Államok-beli ellentétes haladási irányú pályák a 18. században jelentek meg először, amikor William Whitley amerikai telepes Kentucky államban megépíttette az első, gyep helyett agyagból készült lóversenypályáját. Az amerikai függetlenséget támogató Whitley a brit szokásokkal szembe szegülve ragaszkodott lovaspályáján a balra tartó haladási irányhoz, amit fokozatosan más versenyrendezők is integráltak a szabályaikba.

A lóversenypályák későbbi örökösei az autóversenypályák lettek, ahol szintén eltérő szabályok érvényesek. A Forma-1-es versenypályákat jellemzően az óramutató járásával megegyező haladási irányra tervezik, bár vannak kivételek (Austin, Interlagos, Imola). Az ovális pályás autóversenyeken viszont, mint amilyen a NASCAR – szinte kivétel nélkül a balra tartó haladási irányt alkalmazzák. Ennek azért van jelentősége, mert a bal oldalon ülő pilóta könnyebben tudja bevenni az éles kanyarokat, és ha a pálya jobb szélét szegélyező fallal ütközik, nagyobb biztonságban is van. Az óramutató járásával ellentétes haladási irányt követő sportok közé tartozik még emellett az 1992 óta hivatalos olimpiai számként nyilvántartott rövidpályás gyorskorcsolya, ahogy a baseballjátékosok is az óramutatóval ellentétes irányban haladhatnak a bázisok között.

Bár az óramutató irányával ellentétes haladási elv alapvető szabálynak tűnik a sportversenyeken, a tudományos magyarázat továbbra is tisztázatlan. Echeverría Huarte kutató szerint a jelenség összefügghet azzal is, hogy a jobbkezes-jobblábas emberek többségben vannak a világ népességében. „A jobb oldali dominancia gondolata túlmutat a sporton és az atlétikán, és más területeken is megfigyelhető, például a szupermarketek kialakításában, befolyásolva, hogy a vállalatok milyen irányba próbálják terelni és vezetni a vásárlókat az üzletben”.