Antarktiszi titanoszauruszt találtak egy angol fiókban

Mike Thomson, a British Antarctic Survey (BAS) geológusa negyven évvel ezelőtt talált valamit a James Ross-szigeten, amiről csak annyit tudott megállapítani, hogy egy nagytestű hüllő csigolyája, de ennél többet már nem, így a fosszília a sarkkutató intézet egyik raktárában, egy fiókban kötött ki, és ott is maradt, amíg Mark Evans paleontológus, az intézet geológiai gyűjteményének igazgatója fel nem figyelt rá.

Evans azt gyanította, hogy a csigolya egy titanoszaurusz farkából származik, de ezt még bizonyítani is kellett. Sikerült is, az erről szóló tanulmány az Acta Palaentologica Polonica szaklapban jelent meg hétfőn. A kutatók a csigolyát összevetették más, a titanoszauruszokhoz tartozó, teljesebb leletekkel, ezek alapján a leletet ehhez a csoporthoz sorolták, de a pontos fajt nem sikerült meghatározni.

A fosszília és Thomson jegyzetei
Fotó: BAS

Azt viszont igen, hogy az állat vagy kistestű volt, vagy még fiatal: a titanoszauruszok a Föld történetének legnagyobb testű élőlényei voltak (bár komoly méretbeli különbségek voltak köztük), ez a példány viszont nagyjából csak a 7 méteres testhosszt érhette el.

Tudománytörténeti mérföldkő

Elképzelhető, hogy csak kis termetű fajról volt szó, de az is lehet, hogy az állat még fiatalon pusztult el 82 millió évvel ezelőtt. Az Antarktiszt ekkor dús erdő borította, de a dinoszaurusz teteme a tenger mélyén kövesedett meg, a kutatók szerint a partról sodródhatott el odáig, ahol végül megtalálták. A lelet különlegességét a ritkasága adja: ez mindössze a második szauropoda-fosszília, amit a kontinensen találtak, ahol a mostani zord körülmények között különösen nehéz fosszíliákra bukkanni.

Paul Barrett, a Londoni Természettudományi Múzeum kutatója szerint azért is figyelemre méltó a lelet, mert Ausztráliában eddig nem, Új-Zélandon pedig csak nyomokban találtak a titanoszauruszok jelenlétére utaló jeleket, de mivel ezek a területek annak idején egybefüggtek, az antarktiszi jelenlétből arra lehet következtetni, hogy az állatok oda is eljutottak.

A paleontológiai jelentőségen túl a mostani felfedezésnek tudománytörténeti jelentősége van: ez az első dinoszaurusz-fosszília, amit valaha találtak az Antarktiszon, igaz, ennek igazolására negyven évet kellett várni.