A paksi atomerőmű a hűtéséhez szükséges vizet a Dunából nyeri, egy mesterséges, úgynevezett hidegvízcsatornán keresztül. A folyó rekordalacsony vízállása miatt azonban a szivattyúk már nem érik el a vizet, ezért július végén sorra le kellett állítani a blokkokat, és azóta az ország áramtermelésének közel feléért felelős erőműnek csak töredéke üzemel. A sajtóban és a közösségi médiában ezért többen felvetették: zárják le gáttal a csatornát, duzzasszák fel benne a vizet, és így termeljen tovább az erőmű. A HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont, a nukleáris biztonság egyik vezető hazai kutatóhelye hétfői közleményében egyértelművé tette: bármennyire csábító ez az ötlet az áramellátás szempontjából, elfogadhatatlan, mert nagyságrendekkel megnőne annak a kockázata, hogy a fűtőelemek túlhevülnek és megsérülnek, és így radioaktív anyagokat juttathatnak a környezetbe.

A magyarázat az atomerőművek egy alapvető sajátosságában rejlik: a reaktor a leállítása után is hosszú ideig termel hőt, ezért a fűtőelemeket – az évekkel ezelőtt kivett, víz alatt pihentetett kiégett fűtőelemekkel együtt – akkor is folyamatosan hűteni kell, amikor az erőmű egyáltalán nem termel áramot. Ehhez a biztonsági hűtéshez viszonylag kevés víz is elég (másodpercenként nagyjából 7 köbméter), az áramtermelés viszont ennek sokszorosát igényli: egyetlen turbina 20-25, mind a négy blokk körülbelül 100 köbméternyit másodpercenként. A kutatók szerint az a helyzet, hogy egy működő reaktor hűtése egy rögtönzött gáton és erre nem minősített, kívülről odahozott szivattyúkon múljon, nukleáris kockázati szempontból megengedhetetlen: ha a gát átszakadna vagy a szivattyúk leállnának, már a létfontosságú biztonsági hűtés is veszélybe kerülne.

Hiába vetettek be hasonló megoldást 1983-ban, a biztonsági előírások azóta világszerte drasztikusan szigorodtak – figyelmeztetnek a kutatók. A csatorna lezárása és a külső szivattyús vízpótlás ezért legfeljebb arra használható, hogy a már leállított blokkok hűtését biztosítsa. Hosszabb távon a kutatók szerint az lehet a megoldás, ha magában a Duna-mederben építenek egy vízszintemelő küszöböt, egyfajta alacsony fenékgátat, amely az erőműnél helyben tartaná magasabban a folyót, de ennek hajózási, környezetvédelmi és vízgazdálkodási következményeit is mérlegelni kell.

A figyelmeztetés apropója, hogy a kérdés hamarosan újra éles lehet. A tartós szárazság miatt a Duna júliusban több szakaszon minden korábbi mélypont alá apadt: Paksnál július 29-én először a 3. blokkot kellett leállítani, majd sorra a többit, augusztus elejére pedig egyetlen turbina maradt üzemben – augusztus 4-én hajnalban az üzemeltető MVM szerint milliméterek választották el az erőművet a teljes leállástól, mielőtt a vízszint csökkenése megállt.

A szakértők szerint a helyzet nukleáris veszélyt nem jelent: a leállított blokkok hűtését extrém alacsony vízállás esetén is készenlétben álló mobilszivattyúk garantálják. Az ausztriai esőzések miatt a Duna a következő napokban néhányszor tíz centimétert emelkedik ugyan, az előrejelzések szerint azonban utána ismét apadás jön, így újra napirendre kerülhet, fenntartható-e legalább egy blokk működése. A kutatók közleménye szerint egyébként a magyar villamosenergia-rendszer összeomlását ezekben a hetekben részben a csehországi és szlovákiai atomerőművek segítenek elkerülni – ezek szinte ugyanolyan technológiával működnek, mint Paks, csak éppen a folyóvíz helyett hűtőtornyokkal hűtenek, ezért a szárazság kevésbé viseli meg őket.