Nagy Büdösségi Verseny: kipróbáltuk, meddig tart a 96 órás dezodor hatása

Ezt a cikket a Qubit előfizetői a szokásos időpontban, vasárnap reggel kapták meg a Qubit főszerkesztői hírlevelében, az Anarki in the Kitchenben; most ízletítőként ingyenesen is közzétesszük. Aki előfizet, további értékes hírlevelekre számíthat: Bodnár Zsolt a Jóvilágban a tudomány és a technika fejleményeit mutatja be, Dippold Ádám a Talált tárgyban különös tárgyakat talál, a Zanza hírlevlélben pedig mindig az elmúlt hét legérdekesebb Qubit-cikkeit elevenítjük fel. Előfizetni itt lehet, a 444-es csomagokkal járó kedvezményes Qubit+-előfizetést itt lehet aktiválni.

A hatás időtartama szempontjából kétfajta dezodor létezik: a mezítlábas pórdezodor és a high-tech, extrém elitdezodor. A sima dezodorra rá van írva a gyártó meg talán valami fantázianév, aztán annyi. Az extrém dezodor viszont arról ismerszik meg, hogy feltüntetik rajta, milyen hosszan tart a hatása. A magyar drogériák kínálatában az alsó polcon helyezkednek el a nevetséges, szóra sem érdemes 24 órás dezodorok, aztán jön a 48 és a 72 órás középmezőny, az élvonalban pedig ott vannak azok a termékek, amikre a gyártó azt írta, hogy 96 óráig, azaz négy teljes napon át, esetleg még annál is tovább működnek. Technikailag persze különbséget kell tenni a dezodor és az izzadsággátló (antiperspirant vagy antitranspirant) között, mert az egyik csak elfedi a testszagot, a másik viszont megakadályozza vagy legalábbis mérsékli az izzadást, de ma már kevés az olyan termék, ami ne ígérné mind a kettőt, az illatosítást és az izzadsággátlást egyszerre.

De vajon tényleg eltart ennyi ideig a hatásuk, vagy puszta reklámfogás, szemfényvesztés az egész? Valóban azt jelenti a 96, sőt 100 órás jelzés (ez a leghosszabb időtartamú dezodor, amit találtunk), hogy akkor most napokig nem kell mosakodni, és az irtózatos hőségben is szagtalan marad az ember?

Elhatároztuk, hogy a Qubit szerkesztőségéből ketten, Kuglics Sarolta, azaz Saci és én a tudomány nevében választ adunk a 444 podcastjában, a Borízű Hangban többször felmerült kérdésre, és letesztelünk két különböző, szabadon választott csodaszert. Sőt, hogy tétje is legyen a dolognak, versenyt rendezünk, amit az nyer meg, aki 96 óra múlva kevésbé lesz büdös, mint a másik. A teszthez keresve sem lehetett volna alkalmasabb időpontot találni: a hét elejére Budapesten 38-39 fokra emelkedett a hőmérséklet, az országban néhány helyen elfogyott az ivóvíz, és több mint száz településen rendeltek el vízkorlátozást. Hogyan lehetne jobban spórolni a vízzel, mint azzal, hogy nem mosakszunk? Június 28-án, vasárnap délelőtt 10 órakor mindketten elvégeztük az utolsó rituális mosakodást, majd bekentük-befújtuk magunkat, és elkezdtük naplózni élményeinket.

A szabályok egyszerűek voltak: a négy nap alatt arcot és kezet szabad mosni, egyebet nem szabad. Ruhát cserélni természetesen szabad. A teszt időtartama alatt minden versenyző olyan tevékenységet végez, amilyet csak akar, beleértve az edzőtermet, a hegyi kerékpározást és a félmaratont, de uszodába, strandra, egyéb vízbe tilos menni. Megbeszéltük, hogy hétfő reggel, 24 óra elteltével találkozunk a munkahelyünkön, és érzékszervi tesztnek vetjük alá magukat. Aki elviselhetetlenül büdös, az hazamegy, hogy egymást és a kedves munkatársakat is megkíméljük a további kínoktól. Aki csütörtök délelőtt 10 órakor – 96 óra, tehát négy nap után – kevésbé lesz büdös, az nyeri a fődíjat: egy felhőtlen zuhanyozást.

Kollégánk, Tóth András, akit saját bevallása szerint nemrég csúnyán cserben hagyott egy stiftes Old Spice, vállalta, hogy mialatt mi fövünk a saját levünkben, ő feltárja az izzadsággátlás tudományos hátterét. Úgyhogy mielőtt rátérnénk az élménybeszámolókra, át is adom neki a szót.

Izzadni baromira nem jó érzés, de nem lehet megúszni: ez az egyik mechanizmus, amivel az agyunk, konkrétabban a hipotalamusz fenntartja 36,5-37 Celsius-fokos testhőmérsékletünket. Ha a környezet melegebb, mint a bőrünk hőmérséklete, az elpárolgó izzadság válik a szervezet hatékony hőleadási mechanizmusává – feltéve, hogy nem 80 százalékos a páratartalom. Arra viszont, hogy pontosan mikor kezdődik az izzadás, nincs általános hőmérsékleti érték. Nemcsak azért, mert egyénenként eltérhet, hanem mert ezer tényezőtől függ: életkortól, edzettségtől, folyadékbeviteltől, a környezeti páratartalomtól és légmozgástól. Ha egy irodában ülünk, és jön ránk a légkondi, kicsi az esélye, hogy megizzadunk, ellenben ha a kollégáink lekapcsolják, és közben tűz ránk a nap, nem kell sokat várni az első izzadságcseppek megjelenéséig. Ha viszont munka után az ugyanúgy légkondis edzőteremben kezdünk súlyokat emelgetni, az izmok hőtermelése szinte azonnal megnöveli a szervezet hőmérsékletét, és pillanatok alatt bekapcsolnak a verejtékmirigyek.

Ha hozzám hasonlóan más is azt tapasztalja, hogy a magára fújt vagy kent egy tonna dezodortól egyáltalán nem izzad kevésbé, ne lepődjön meg: a hatóanyagok elsősorban a kellemetlen szagokat próbálják visszaszorítani. A hónaljszagot a bőrön élő, egyénileg szintén eltérő összetételű baktériumközösség produkálja, ami átalakítja a mirigyek által kiválasztott, eredetileg szagtalan molekulákat, többek közt kéntartalmú szaganyagokká. A dezodorok visszaszorítják a szagképző baktériumokat (etanol, etilhexil-glicerin, kaprilil-glikol), megkötik az illékony szagmolekulákat (cink-ricinoleát), vagy illatanyagaikkal elfedik a szagokat.

Legalábbis ideig-óráig. Ha hosszabb ideig nem zuhanyozunk, mint kísérletünk hősei, akkor erősödni fog a testszagunk, de ez csak egy probléma lesz a sok közül. A felgyülemlő faggyú, verejtéksók, elhalt sejtek, bakteriális anyagcseretermékek és szennyeződések együttesen azt eredményezik, hogy a bőrünk ragacsossá és zsírossá válik, de ez inkább kellemetlen, mint hogy néhány nap után egészségügyi veszélyt jelentene. Egyébként a túltolt, forró vízzel és erős tusfürdőkkel végzett, gyakori zuhanyzás sem éppen hiperegészséges, az ugyanis eltávolíthatja a bőr természetes védőrétegét, na meg a dezodorral felvitt értékes szaggátló filmet.

Az izzadásgátló dezodorok izzadáscsökkentő hatóanyagokat, általában alumíniumsókat tartalmaznak (alumínium-klorid, alumínium-klórhidrát). Ezek a sók a verejtékcsatornákban összekapcsolódnak egyes fehérjékkel, és ideiglenes dugót képeznek, ami miatt kevesebb verejték jut a bőr felszínére. Ezt a dugót a verejték áramlása és a bőr hámlása eltávolítja, és alkalmazása nem károsítja a verejtékmirigyeket. Mivel a bekent hónalj a testfelszínnek csak egy kis részét teszi ki, nincs érdemi hatása a test hőszabályozására. Bár a készítmények átmenetileg csípő érzést vagy bőrszárazságot okozhatnak, az EU Fogyasztóvédelmi Tudományos Bizottsága nemrég arra jutott, hogy a termékekben lévő koncentrációban az alumíniumsók biztonságosak.

Drága professzor úr, köszönjük a kimerítő tudományos magyarázatot, jöjjenek a büdösödési élmények!

A magam részéről igyekeztem olyan dezodort találni, ami nem valami kínai sweatshopban pancsolódott össze, mert a Temun meg az Alin tucatjával jönnek szembe a no name dezodorok, hanem ismert gyártótól származik, és fújós, azaz spray, nem pedig stiftes vagy golyós, mert azokat utálom. Az egyik legígéretesebb kandidátust, a Vichy Homme Clinical Control 96h-t azért zártam ki, mert a 125 milliliteres kiszerelés még akciósan is 5744 forintba kerül. Választásom a sokkal olcsóbb, 1700 forint per 150 ml-es Garnier Men Action Control+ 96h-ra esett, a dobozon olyan ígéretes feliratokkal, mint hogy „clinically tested”, „mineralite” meg „X5 absorption” – gondoltam, ha ezzel nem nyerem meg a Nagy Büdösségi Versenyt, akkor semmivel.

Taktikám a lehető legegyszerűbb volt: ha csak lehet, otthon maradok, és nem csinálok semmit. Ebben a melegben amúgy sem javallott a napon rohangálni, és ha nem mozgok, akkor nem izzadok, tehát büdös sem leszek. A megbeszélt időpontban alaposan befújtam magam, és meglepődve tapasztaltam, hogy a Garnier egyrészt jól látható fehér csíkot hagy a bőrömön, másrészt erősen csíp. Az illatáról ellenfelem, Saci azt állította, hogy enyhén nőies, de szerintem nem veszélyes, inkább átlagos szappanszag. Az első tesztnap, vasárnap a tervek szerint nyugalomban telt: bőgettem otthon az ablakon kidugós, béna mobil légkondit, amivel az odakinti 37 helyett csak 27 fokot sikerült előállítanom, de ez bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ne izzadjak. Hétfő délelőtt, 24 óra elteltével a Qubit szerkesztőségében találkoztunk Sacival, és különösebb szaglászás nélkül, önbevallásos alapon megállapítottuk, hogy egyikünk sem büdös. Részemről az izzadságmentes periódus kedden is kitartott, annak ellenére, hogy a 38 fokban tennem kellett egy kellemetlen sétát a boltba. Szerda reggel viszont éreztem, hogy megtört a varázs: megjelentek az első nem kívánatos izzadságcseppek és szagfoszlányok a hónom alatt, de Krisztus a kereszten pózban beálltam a légkondi elé, és egy gyors szárítkozással valamennyire sikerült orvosolnom a helyzetet. Csütörtökre erősen lehűlt a levegő, a 38 fokból 28 lett, így egy könnyű reggeli sétát is bevállaltam, és alapjában véve izzadságmentesen érkeztem meg a szerkesztőségbe, ahol 96 óra elteltével Saci és András, úgy is, mint a zsűri elnöke, ha nem is közvetlen közelről, de 5-10 centiről, halálmegvető bátorságról tanúbizonyságot téve megszagoltak, és egyöntetűen, határozottan kijelentették, hogy nem vagyok büdös. Győztem volna?

Sacié a szó.

A nulladik napon, vasárnap reggel 10 órakor egy 45 fokosra hevült fesztiválszálláson vettem elő a Nivea Derma Control nevű, 100 órán át tartó, hialuronsavval és C vitaminnal felütött, 1500 forintos (életem eddigi legdrágább) stiftes dezodorát, amit bőségesen felvittem a hónaljamra. Az illata jóval visszafogottabb volt, mint a Rexonának, amit több mint tíz éve használok mindennap, viszont meglehetősen csípett is.

Vasárnap azonnal kihívás elé állítottam a terméket: háromórás MÁV-os vonatút állt előttem egy nem IC minőségű kocsiban. Fenntartásaim ellenére a termék állta a sarat, és bár kétségtelen, hogy este kilenc órára rám fért volna egy kiadós zuhanyozás, nem éreztem kifejezetten elviselhetetlennek a saját szagomat.

Hétfő: keltem már jobb közérzettel, ugyanis a légkondi alatt töltött éjszaka arra késztetett, hogy betakarózzam, és egy saját hővel üzemeltetett mobilszaunát képezzek magam köré. Ennek ellenére végül meglepően minimális izzadtságszaggal sikerült kilépnem a lakásból, és a déli órák kellemes 40 fokos levegőjében végigsétálnom a Népszínház utcán. Tökéletes útvonal annak, aki éppen nagyon büdös próbál maradni: Blaha Lujza tér, négyes-hatos, Oktogon. A szerkesztőségbe érve a környezetemben lévők elmondása szerint nem voltam büdös, viszont akkora elánnal mostam kezet, mint aki először lát folyó vizet életében, ugyanis ez volt a legközelebbi élmény a tisztálkodáshoz.

Kedd: nem éreztem, hogy izzadt lennék, sőt, mintha csak akkor vittem volna fel a hónaljamra a dezodort, azonban a szagokat a dobozon feltüntetett 27 összetevő közül már egyik sem fogta vissza, és a légkondi sem segített a mosdatlanság érzetén. A következő kihívás helyszíne a Semmelweis Egyetem épülete volt, ahol egy sajtótájékoztatón ültem a falhoz passzírozva egy légkondi nélküli kis teremben, és a fél magyar sajtó elől próbáltam eltitkolni, hogy az 56. órára bőven leizzadtam magamról a 100 órán át tartó dezodort.

Szerda: a végjáték. Reggel 7 óra magasságában hatalmas belső vívódás vette kezdetét, mivel pszichoszomatikus tüneteket kezdtem produkálni a mosdatlanságtól, és folyamatosan vakaróztam. Otthon ültem a bekapcsolt légkondi alatt, de ez már mit sem számított, ugyanis éreztem magamon az előző este megtett 20 perces séta eredményét, nem beszélve a vasárnap óta eltelt napok kihagyott fürdéseiről. Így végül győzött a tisztálkodás kényszere, és ezzel ellenfelem, Gábor is. A teszt 72. órájában, 24 órával a határidő lejárta előtt, szerda délelőtt kereken 10:00-kor beálltam a zuhany alá, ahol mindent le tudtam mosni magamról – kivéve a dezodor maradványait.