Legutóbb a 2022-es rekordaszály utolsó napjaiban volt olyan alacsony a Velencei-tó vízállása mint idén június 16-án. Az agárdi vízmércénél kedden mért 53 centiméter közel egy méterrel alacsonyabb, mint a turisztikai és ökológiai szempontokból egyaránt optimálisnak tartott 130-170 centiméteres vízmagasság. A Qubit kiküldött tudósítója június 17-én szerdán a déli órákban tapasztalta meg, hogy az akkorra egy centivel magasabb szintnél milyen állapotok uralkodnak a tó keleti, északi és déli partjain.

Fürdőemlék?

Történelmi feljegyzésekből tudható, hogy a hidrogeológiai szakterminológiában szemisztatikusnak nevezett tó eddigi életében többször is teljesen kiszáradt, legutóbb 1866-ban, mivel vízmérlegét elsősorban a lehulló csapadék és a vízfelszín párolgásának mértéke alakítja. A szemisztatikus, azaz átmeneti típusú vizekre a rendszertelenül bekövetkező változások jellemzőek, és néha akár teljesen kis is száradhatnak.

Mint korábban megírtuk, a hosszú távú idősoros adatok elemzése szerint a vízgyűjtőről érkező felszíni vízfolyásoknak, a sokáig figyelmen kívül hagyott felszín alatti vízhozzáfolyásnak, valamint az emberi beavatkozásnak (Pátkai- és Zámolyi-tározók) köszönhetően a Velencei-tó vízmérlege az említett vízhiányos időszakokat követően mindig helyreállt. Néhány éve viszont nyilvánvaló vált, hogy ha a 2010 után tapasztalt módon, az elmúlt években pedig egyre gyorsulva növekszik az éves csapadék és a párolgás különbsége, jelentősebb vízpótlás nélkül a tó pocsolyává száradhat.

Miközben a Velencei-tó lassan elveszíti a 20. század utolsó évtizedeinek virágkorához képest mára alaposan megcsappant turisztikai vonzerejét, fontos tudni, hogy az ökológusok az ilyen sekély víztestek jelentős szintingadozásait természetesnek, a helyi ökoszisztémák természetes tűréshatárán belülinek tartják.

A kedden mért negatív rekord a tó keleti oldalának az alacsony vízállás miatt korábban is gyerekbarát strandjait viselte meg elsősorban. Velence és Velencefürdő fövenyén a kiépített parttól 80-100 métert is kell bandukolni, amíg a fürdőzni kívánó a vízhez ér.

A régóta használaton kívüli velencei hajóállomás mesterségesen kimélyített medrét közrefogó mólók túloldalán sem sokkal rózsásabb a helyzet. Nem is csoda, hogy a déli órák ellenére a turisták inkább a keleti part tágas korzóit választották.

Északi (mély)vizek

A tavat lepocsolyázók többségének véleményét másfél évtizede még meg lehetett kontrázni az északi part úszásra alkalmas, kánikulában is hűvösebb vizeinek felemlegetésével.

A lcsúszdákkal, hálós röblabdapályákkal és kulturált öltözőkkel felszerelt, fizetős északi strand körbekerített partjainál kétségtelenül több a víz most is, de a helyzet finoman szólva sem optimális.

Az alábbi táblák eredetileg a védműveket megtámasztó sziklák és nem a sekély víz miatt tiltották a felelőtlen huligánkodást.

Lent délen

Legutoljára kerek tíz éve fordult elő, hogy Gárdony és Agárd partmenti részének védelmére meg kellett nyitni a zsilipet a leeresztést szolgáló Dinnyés–Kajtori-csatornán. A Válasz Online június 11-i összeállítása szerint a siralmas és az előrejelzések szerint a következő években csak fokozódó szárazodás megoldására a vízügy „a pátkai és a zámolyi tározók rekonstrukcióját készítette elő, amelyek a tavat tápláló legjelentősebb – egyetlen állandó – vízfolyás, a Császár-víz felső szakaszán helyezkednek el. Ennek első lépéseként mindkét tározót teljesen leengedték (a zámolyit 2021-ben, a pátkait 2024-ben), a Császár-vizet pedig egy ideiglenes, homokzsákokból rakott »vízkormányzó műtárggyal« kikötötték a pátkai tározóból, hogy a szárazon maradt tározót megkerülve jusson el a Vértesből érkező csapadékvíz a tóba”.

A további beavatkozások műszaki terveit az új magyar kormánynak a vízügyi terület felügyeletével megbízott, élő környezetért felelős minisztere, Gajdos László is megismerte, és a hónap elején be is jelentették, hogy hamarosan megkezdődik a Velencei-tó vízpótlását garantáló tározók felújítása. A kérdés már csak az, hogy mikor.