Évekkel a testsúlyvesztés után is megőrizhetik immunsejtjeink az elhízás emlékét
Hosszú távú hatást gyakorol az immunrendszerre az elhízás, évekig megemelkedetten tartva egyes egészségügyi kockázatokat a testsúlyvesztés után is – derül ki egy kutatásból, amiről kedden számolt be a ScienceDaily.
Claudio Mauro, a Birminghami Egyetem immunológus professzora és kollégái azt találták, hogy az adaptív immunrendszer segítő T-sejtjei évekig megőrizhetik a korábbi elhízás jeleit, jóval azután, hogy az egyének testsúlya lecsökkent. A korábbi testállapot „memóriája” olyan folyamatokat zavarhat meg, mint a sejtek öntisztító folyamata, az autofágia, vagy az immunsejtek öregedésének szabályozása, ami megmagyarázhatja, hogy testsúlycsökkenésen átesett emberek miért vannak kitéve továbbra is az elhízással összefüggő egészségügyi kockázatoknak.
Ennek hátterében egy DNS-metilációnak nevezett epigenetikai folyamat állhat, aminek során a sejtekben olyan kémiai markerek (metilcsoportok) kerülnek a DNS-re, amik gének kifejeződését befolyásolhatják. A kutatók egérkísérletek alapján azt becsülik, hogy a segítő T-sejtek elhízásra jellemző epigenetikai mintázatai embereknél évekkel a sikeres fogyás után is megmaradhatnak.
„Eredményeink arra utalnak, hogy a rövid távú testsúlyvesztés nem feltétlenül csökkenti azonnal az elhízással összefüggő egyes betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések kockázatát” – mondta Mauro az EMBO Reports folyóiratban közölt kutatásuk konklúziójáról. Ehelyett a fogyást követő testsúlyszabályozás az elhízási emlékezet lassú elhalványodásához vezet, és az elhízás T-sejtekre gyakorolt hatásának megszűnése 5-10 évig is eltarthat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Közös kockázati tényező állhat a diabétesz, a szívelégtelenség és több daganatos megbetegedés hátterében
Több mint kétmillió magyar elhízott, több mint egymillió cukorbeteg, hárommillióan küzdenek szív- és érrendszeri problémákkal. Lengyel Csaba belgyógyász-diabetológus szerint ezek nem egymástól független betegségek, hanem egyetlen összetett szindróma megnyilvánulásai, aminek a túlsúly és az elhízás a gyökere.
Az epigenetikai memória felelhet azért, hogy a diéta után visszahízzuk a leadott kilókat
A jelenséget feltáró Ferdinand von Meyenn, a Zürichi Műszaki Egyetem professzora a Qubitnek elmondta, hogy a felfedezés precíziós terápiáknak ágyaz meg, de ezek kifejlesztése még évekbe telik.