
A gyerekkori túlsúly megduplázza a felnőttkori elhízás esélyét
A legfrissebb eredményeket az Európai Elhízástudományi Kongresszuson mutatták be holland kutatók.
A legfrissebb eredményeket az Európai Elhízástudományi Kongresszuson mutatták be holland kutatók.
A magyarok túlsúlyosak, sokat isznak és dohányoznak, keveset mozognak, kevés zöldséget esznek és egyre ritkábban járnak szűrővizsgálatokra – derül ki az Európai Bizottság által február elején közzétett, Magyarországra vonatkozó rákügyi országprofil-jelentésből.
A jelenséget feltáró Ferdinand von Meyenn, a Zürichi Műszaki Egyetem professzora a Qubitnek elmondta, hogy a felfedezés precíziós terápiáknak ágyaz meg, de ezek kifejlesztése még évekbe telik.
Akár 6 éves kortól indokolt lehet a használatuk, de arról egyelőre alig van információ, hogy milyen hosszú távú mellékhatásokra lehet számítani.
A belgyógyász-gasztroenterológus és a Mind Klinika egyik alapítója a 8. Qubit Live-on kifejtette, milyen hatásai lehetnek szervezetünkre a füstmentes dohánytermékeknek vagy az alkoholnak, és hogyan befolyásolhatják mindennapi életünket a bennünk élő baktériumok.
A biohasonló változatok akár tizedére csökkenthetik az Ozempic és társainak borsos árát. Az ázsiai gyártók szerint ez egészséges versenyhelyzetet teremthet a piacon, amivel a fogyni vágyó fogyasztók járnak a legjobban.
Az eredetileg cukorbetegség és elhízás ellen használt, Ozempic és Wegovy néven ismert szereket a jövőben az étel mellett más függőségek kezelésében is bevethetik.
A mindennapi orvosi praxisnak mindmáig nem része a stresszkezelés – legfeljebb csak a „ha lehet, kerülje a stresszt!” típusú bölcs tanácsok formájában. Pedig gyakran a diabétesz, a kóros elhízás vagy a szívproblémák mögött is a toxikus stressz áll.
Mostanra a túlsúly azokban az országokban is problémát okoz, amelyekre korábban az alultápláltság volt jellemző.
Az evéskultuszt piedesztálra állító Krúdy Gyula 1919-ben még attól tartott, hogy eltűnnek Magyarországról a tekintélyt parancsoló hasak, ám az 1930-as években már egyre több orvos figyelmeztetett a terjedő elhízásjárvány veszélyeire.
A globális népesség 99 százaléka olyan területen él, ahol a levegő szennyezettsége meghaladja az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott határértékeket. Magyarország nem lóg ki a sorból, sőt.
A kutatók évek óta kongatják a termékenységi vészharangot: a nyugati férfiak spermiumszáma az elmúlt 40 évben több mint 50 százalékkal csökkent. Összeszedtük, milyen életmódbeli és környezeti tényezők állhatnak a háttérben.
A Science folyóirat 2023 legnagyobb áttörésének kiáltotta ki a szemaglutid hatóanyagú gyógyszereket, köztük az Ozempicet és a Wegovyt, és a klinikai vizsgálatok egyre több pozitív hatást mutatnak ki. Magyarországon ezeket a készítményeket hivatalosan csak cukorbetegségre lehet felírni.
Az első fázisú klinikai vizsgálaton hatásosnak bizonyult az a dél-koreai fejlesztésű készítmény, amely úgy csökkenti a túlsúlyt, hogy nem befolyásolja étvágyat.
A párizsi Sorbonne kutatócsoportjának eredményeit az Európai Elhízástudományi Társaság hétvégi dublini kongresszusán mutatták be.