Újabb kísérlet bizonyítja a kávé aromájának pozitív élettani és pszichológiai hatásait
Korábban megírtuk, hogy ír és olasz kutatóknak sikerült feltérképezni azt az élettani folyamatot, amely derűs irányba befolyásolja a kávéfogyasztó kedélyállapotát, függetlenül attól, hogy az arab (Coffea arabica) vagy a robuszta (Coffea canephora) cserjefaj terméséből főzött feketét kortyolja. Ahogy azt is, hogy a kémiai eljárással, illetve ma már nemesítéssel koffeinmentesített változatok ugyanolyan mértékben befolyásolhatják a hangulatot és javíthatják a kognitív teljesítményt, mint az eredeti feketék.
A Nutrients folyóiratban tanulmányukban japán farmakológusok most azt vizsgálták, hogyan hat a frissen főzött kávé illatának rövid ideig tartó belélegzése 20 japán egyetemista hangulatára, agyi aktivitására és szívverésére – olvasható a Phys.org portálon megjelent kutatási ismertetőben.
Ismert, hogy a kávé aromája a pörkölés és a főzés során keletkező több száz illékony szerves vegyület elegye. A nyers kávészemek hevítése olyan kémiai reakciókat indít el, amelyek illatos vegyületek összetett keverékét hozzák létre. Amikor a forró víz áthalad az őrölt kávészemeken, kioldja ezeket az illékony vegyületeket, és gőz formájában a környező levegőbe juttatja őket.
A most ismertetett kísérletben a kutatók egy üvegedényben frissen főzött kávét tettek minden résztvevő elé, körülbelül 50 centiméteres távolságra. Az önkéntesek csupán az ital természetes módon terjedő illatát lélegezhették be néhány percig, miközben normál módon lélegeztek. Kiderült, hogy a frissen főzött kávé aromájának belélegzése is észrevehetően javította a résztvevők hangulatát: beszámolóik szerint jelentősen csökkent a fáradtság, a feszültség, a szorongás, a zavarodottság és a depresszió érzésének mértéke. A változások nemcsak a résztvevők szubjektív érzéseire korlátozódtak, az EEG-vel detektált agyhullám-értékek emelkedést mutattak a relaxációs indexben.
Korábbi tanulmányok már utaltak arra, hogy a kávé illata hatással lehet az emberek hangulatára, gondolkodására, stressz-szintjére és agyi aktivitására; ez arra enged következtetni, hogy az aromaanyagok az emberi pszichofiziológiai működés számos aspektusára hatással vannak. A tudósok különféle módszerekkel mérik ezeket a hatásokat: ilyen például a POMS (Profile of Mood States – Hangulati állapotok profilja) kérdőív, az agy elektromos aktivitását követő EEG, valamint a szívritmusmérők.
A mérések összehangolása érdekében most a japáni kutatók egycsoportos „előtte-utána” (pre-post) vizsgálati metódust alkalmaztak: minden résztvevő hangulatát, agyhullámait, szívverését és szívritmusát detektálták közvetlenül a kávéillatnak való kitettség előtt és után. Az egyes vizsgálati alkalmak során a kutatók 20 gramm őrölt szumátrai kávét főztek le 3 percen át 400 milliliter, 85 Celsius-fokra melegített vízzel, papírfiltert használva. A frissen főzött kávét egy 3 × 6 méteres, szellőztetett laboratóriumi helyiségben helyezték el, 50 centiméterre az ülő résztvevőtől. A résztvevők egyszerűen, normál módon lélegeztek, öt percen keresztül folyamatosan belélegezve a természetes úton terjedő aromát.
A kávéillat belélegzése után a résztvevőknél jelentősen csökkent az általános hangulati zavar mértéke. Energiaszintjük azonban nem változott számottevően. Úgy tűnt, hogy az illat hatással van a negatív érzésekre anélkül, hogy befolyásolná az energikusság érzetét. A fejpánttal rögzített EEG-felvételek a számított relaxációs index statisztikailag szignifikáns növekedését is kimutatták: az érték nagyjából 0,74-ről 0,78-ra emelkedett. Az ötperces expozíciót követően a szívfrekvencia és a szívritmus nem mutatott jelentős változást. Az egyéni eredmények összehasonlításakor kiderült, hogy a hangulat javulása nem állt összefüggésben az agyhullámok vagy a szívfrekvencia változásaival. Ez arra a következtetésre vezette a kutatókat, hogy a hangulat, az agyi aktivitás és a szívműködés különálló rendszerként működik, nem pedig egyetlen közös testi mechanizmus irányítja őket.
Bár az eredmények arra utalnak, hogy a kávéaromának hatása van a hangulatra, a Phys.org portál ismertetője szerint egy fontos elem hiányzik: nem volt kontrollcsoport. Senki sem töltötte el ezt az öt percet illat nélkül, illetve sima forró víz gőzét belélegezve, így a kutatók nem állíthatják teljes bizonyossággal, hogy maguk a változások a kávéaromának tulajdoníthatók. Ezért tehát mindenképp további, nagyobb léptékű, randomizált vizsgálatokra van szükség – amelyekben a kávéaromát illatmentes környezettel vagy más illatokkal hasonlítják össze –, hogy kiderüljön, mennyire specifikusak ezek a hatások, és milyen élettani jelentőséggel bírnak.