
A Google Earth-szel találtak római kori katonai táborokat a sivatagban
Jordánia területén 3, a 2. században épített katonai erődítmény nyomaira bukkantak. Az állomásokra a Nabataeus Királyság elfoglalása során lehetett szükség.
Jordánia területén 3, a 2. században épített katonai erődítmény nyomaira bukkantak. Az állomásokra a Nabataeus Királyság elfoglalása során lehetett szükség.
A Földtől mintegy 55 millió fényévre lévő, 6,5 milliárd naptömegű kozmikus objektumról négy éve készült az egyedülálló felvétel. Ennek elnagyolt és hiányzó részeit igyekezett kitölteni egy feketelyuk-modelleken tanított algoritmus.
Megőrizhető-e a múlt csorbítatlan formában, ha még a nyugati civilizáció egyik legfontosabb zeneművének megértése is akadályokba ütközik? Az információ számos ponton torzul, mire eljut az alkotótól a befogadóig. Ennek ellenére, sőt éppen ezért fontos, hogy a lehető legalaposabb megismerésre törekedjünk. Olyan út ez, amin akkor is járnunk kell, ha tudjuk, hogy sosem érhetünk célba.