A Google Earth-szel találtak római kori katonai táborokat a sivatagban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Oxfordi Egyetem régészei három római kori katonai tábort találtak a mai Jordánia területén. A felfedezés érdekessége, hogy a helyszíneket nem helyi ásatásokkal, hanem a Google Earth műholdfelvételeinek elemzésével azonosították.
Az Antiquity folyóiratban frissen közzétett tanulmány szerint eddig nem dokumentált katonai akciók bizonyítékai lehetnek a táborok, írja az egyetem weboldala. A kutatók úgy vélik, hogy az állomásoknak a Nabataeus Királyság 2. század elején történő elfoglalását célzó római hadjáratban volt szerepük.
A kutatás vezetője, Michael Fradley szerint kétségtelen, hogy római katonai erődítményekről van szó, erről a sáncok jellegzetes alakja árulkodik. Mike Bishop, a római kori harcászat kutatója szerint a felfedezés értéke abban rejlik, hogy a már feltárt római erődök segítettek megérteni, hogyan tartották egyben a rómaiak az óriási birodalmukat, ezek az ideiglenes katonai táborok pedig arról szolgáltatnak információt, hogy maga a hódítás hogyan zajlott.
A kutatók úgy vélik, hogy a táborok kb. 40 kilométeres távolsága lehetetlenné tette, hogy a katonák gyalog vonuljanak át egy-egy nap alatt egyikből a másikba. Sokkal valószínűbb, hogy lovas, esetleg teveháton haladó egységek építették a táborokat. Ezek sokkal gyorsabban tudtak haladni a kopár, sivatagos területen.
A táborok keletkezésének időpontját további helyszíni vizsgálatokkal kell majd megerősíteni, de nem ez az egyetlen izgalmas kérdés az erődítményekkel kapcsolatban. A katonai táborok mérete arra enged következtetni, hogy a haderőt elosztották a táborok között.
A táborokat az Endangered Archaeology in the Middle East and North Africa (EAMENA) projekt azonosította, majd később a Aerial Archaeology in Jordan (APAAME) projekt fényképezte.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
2000 éves, szenzációs sírt tártak fel a Jászságban
Feltételezhető, hogy a Római Birodalomból érkezett orvos sírját találták meg a vele eltemetett fogóval, szikékkel és spatulákkal. A sír jelentősége a pompeii leletekével vetekszik.
Kétezer éves Vénusz-szobrot találtak egy római kori szemétdombon
Az első században készült szobrocskát valószínűleg direkt dobták ki a mai Rennes területén, a régészek Vénusz mellett számos római kori érmét, cseréptöredéket és hasonló apróságokat találtak.
Csodálatos, kétezer évvel ezelőtti istenfreskókat restauráltak Hadrianus fürdőinél
A kétezer éves festmények egy kétezer évvel ezelőtti római otthon ebédlőjének plafonját díszítették, és már csak azért is különlegesek, mert a görög-római istenek mellett egyiptomiak is szerepelnek rajtuk.