Mi a közös Kossuth Lajos belső ellenzékében az 1848-49-es szabadságharc idején, a gróf Károlyi Mihály vezette ellenzéki pártban az első világháború alatt és a kommunista pártban 1945 után? Az, hogy mindhárom politikai tömörülés hibásan mérte fel a külpolitikai helyzetet, amelynek aktív szereplője volt a mindenkori Oroszország is.
A Kommunisták Magyarországi Pártja a szocdem Népszava székházának ostromával már egy hónappal korábban elpróbálta a puccsot, hogy aztán a nyomdászok sztrájkja miatt sajtómentes március 21-én átvegye a hatalmat és kikiáltsa a proletárdiktatúrát.
1918 őszén a magyarság több évszázados vágyát teljesítette be, ám az ország új vezetői lehetetlen feladatra kaptak felhatalmazást. Magyarországnak úgy kellett volna függetlenül boldogulnia, hogy külföldön nem voltak barátai, és a társadalom is végletesen megosztott volt.
1918 szeptemberében a harctéri tudósítások mellett az újabb és újabb kártyabotrányok hírei mozgatták meg az újságolvasók fantáziáját. A „nagy háború” végére a gazdaságilag is kimerült hátországban tömegeket babonázott meg a könnyű pénz ígérete, és a monarchia végóráiban virágzott a hamiskártyás-kultúra.