
Egyre több mikroműanyagot fedeznek fel az emberek agyában
A szennyezés üteme elképesztő: 2016 és 2024 között a másfélszeresére nőtt az emberi agyszövetekben észlelt mikro- és nanoműanyagok mennyisége.
A szennyezés üteme elképesztő: 2016 és 2024 között a másfélszeresére nőtt az emberi agyszövetekben észlelt mikro- és nanoműanyagok mennyisége.
Az edényekből kioldódó, ruhákról lefoszló, gumiabroncsról lekopó mikro- és nanoműanyagokat kimutatták már a tüdőben, a májban, a bélben és a méhlepényben is, és semmi jóval nem kecsegtetnek. Miközben kezdjük megérteni hatásukat, épp ideje lenne elkezdeni a probléma kezelését is.
A Nebraskai Egyetem egy kutatója arra volt kíváncsi, hogy az amerikai boltokban kapható babatápszereket jó ötlet-e az edényükben megmelegíteni. Nem tűnik annak.
Amerikai kutatók egy vékonybélrendszer modelljén mutatták ki, hogyan viselkednek a magas zsírtartalmú ételekben a milliméternél is kisebb műanyagok, és hogyan járulhatnak hozzá az elhízáshoz vagy a szívbetegségek kialakulásához.
Egy frissen megjelent tanulmány becslései szerint évente háromezer tonnányi műanyag is érkezhet a csapadékkal Svájc területére, vannak olyan részecskék, amelyek kétezer kilométeres út után állapodnak meg az országban. A legmagasabb hegyek sem érintetlenek.