Bemutatják David Bowie befejezetlen, Spectator című utolsó művének megtalált dokumentumait
A 18. századi Londonban játszódó musical lett volna. A darabról szóló jegyzetei is láthatók lesznek most, a David Bowie Center megnyitásán.
A 18. századi Londonban játszódó musical lett volna. A darabról szóló jegyzetei is láthatók lesznek most, a David Bowie Center megnyitásán.
Körülbelül kilenc palackból jön ki egy környezetbarát, átlátszó hanglemez, amelynek gyártása jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, mint a vinyl lemezeké.
Havasréti József, a Pécsi Tudományegyetem docense nemcsak érintőlegesen foglalkozik az olyan kulturális vakfoltokkal, mint a magyar diszkó, a funk, a space rock, a punk és az underground, hanem komolyan is veszi őket. Kötete, a Csak a zene? nemrég jelent meg a kolozsvári EME kiadónál.
Egy egykori turnémenedzser padlásán pihent az a tizenkét húros, Framus akusztikus gitár, amelyen Lennon a Help! című album és film, valamint a Rubber Soul készítésének idején gyakran játszott, és most rekordvárományosként árverezik el.
Amióta milliónyi zeneszám közül választhatunk, alig bírunk végighallgatni fél percet a legújabb slágerekből. A mai zenészek erre reagálva egyre rövidebb, egyre kompaktabb slágereket írnak, de ez nem példátlan: az alkotók az elmúlt évszázadokban gyakran reagáltak a technológiai fejlődésre, és ahhoz igazították a zeneszerzés és -kiadás módszereit.