Pénzügyileg is csak álom a magyar csapatoknak a BL

A labdarúgó Bajnokok Ligája még versenyben lévő 32 csapata közül szinte mindegyiknek magasabb a költségvetése, mint a két magyar kirakatcsapatnak, a Ferencvárosnak és a Videotonnak. Egyedül az azeri FK Qarabag és a ciprusi APOEL büdzséjével tudják felvenni a versenyt a magyarok, de sok esetben elég megbízhatatlan információk állnak csak rendelkezésre. Ráadásul az elmúlt években azt láttuk, hogy egy-egy fellángolástól eltekintve az egész régiónk képtelen bármit is felmutatni a legrangosabb európai kupasorozatban, vagyis kénytelenek vagyunk szomorúan elismerni, hogy amit eddig láttunk, az a realitás.

Szinte mindenki gazdagabb nálunk

A BL csoportkörébe jutott csapatok számításunk szerint összesen majdnem 7,8 milliárd euróból gazdálkodnak évente, vagyis átlagosan 243,5 millió eurót költenek el. Ezzel szemben Magyarországon a legtehetősebbnek számító Ferencváros 2016-ban 14,2 millió eurós bevételből gazdálkodott, míg a Videoton büdzséje 11,2 millió euró volt. Már ebből is látszik, hogy nemcsak a játék minőségét, hanem az anyagi lehetőségeket tekintve is ég és föld a nyugat-európai és a magyar foci: szinte mindenki gazdagabb nálunk.

Pedig néhány éve, amikor földrajzi régiók szerint alakították át a selejtezők lebonyolítását, abban reménykedtünk, hogy majd nekünk is több esélyünk lesz néha-néha megmutatni magunkat a csoportkörben. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha tud is menni két-három kört egy közép-európai klub, legkésőbb az utolsó playoff-körben jellemzően elvérzik a sokkal esélyesebb ellenfelével szemben.

Persze azért minden évben vannak kivételek, akiket rendre példaként lehet állítani a magyar klubok elé, de közülük egyik sem tud tartósan megragadni a BL mezőnyében (valószínűleg nem véletlenül). Idén például az azeri Qarabag és a ciprusi APOEL egyaránt körülbelül 12 millió euróból gazdálkodik, de mellettük a szlovén Maribor 18 milliós büdzséje is belátható távolságban van. Utánuk azonban jókora különbség van, a két orosz klub és a holland Feyenoord 50-60 millió euróra becsülhető költségvetése következik. A leggazdagabbak pedig tényleg fényévekre vannak, a Manchester United például majdnem 700 millió eurót költhet el évente, de mellette a PSG, a Juventus, a Barcelona, a Manchester City, a Real Madrid és a Bayern München is több mint félmilliárdból gazdálkodik.

Látszik, hogy hiába álmodozunk az európai középmezőnyről és a rendszeres BL-szereplésről, még ahhoz is legalább a jelenlegi költségvetés négy-ötszörösére lenne szükségük a magyar topkluboknak. Amíg ezt nem sikerül elérni, addig marad az, hogy jó esetben tízévente egyszer, szerencsés sorsolással és bravúrral bejut az aktuális magyar bajnok a csoportkörbe.

A költségvetés mellett egy másik összehasonlítási alap az egyes csapatok keretének értéke, és a két magyar élklub ebben a mutatóban is messze le van szakadva az európai mezőnytől. Nem meglepő módon a büdzséhez hasonlóan a Qarabag, a Maribor és az APOEL számai lehetnek reális összehasonlítási alapok, az utánuk következő kategória nagy ugrással 50 millió euró körüli kerettel rendelkezik.

Hova lettek az elmúlt évek kelet-európai mintaklubjai?

Magyar szemmel úgy tűnhet, hogy a régióban mi szoktunk csak leégni évről évre, de ez sincs feltétlenül így. Vannak ugyan időről időre olyan csapatok, amelyeknek két-három évig kijön a lépés, de tartósan egyikük sem tudott megragadni az európai élmezőnyben.

Vizsgálódásunkkor a 2009/10-es szezont vettük kiindulási alapnak, mivel akkor szerepelt utoljára magyar csapat a BL csoportkörében: a Debrecen. Azóta a mostani szezonnal együtt eltelt kilenc év, Kelet- és Közép-Európából viszont csak a román csapatok tudtak valamennyire kiemelkedni azzal, hogy ötször érték el a csoportkört. Mellettük a fehéroroszoknak volt a BATE Boriszov révén négy sikerük, a horvátoknak pedig három, ami kilenc próbálkozásból már egyáltalán nem mondható kiemelkedőnek. A magyarok mellett a szerbeknek, a szlovákoknak, a lengyeleknek, sőt az osztrákoknak is csak egyszer jött össze a csoportkörös szereplés az utóbbi majdnem tíz évben. A lengyel Legia Varsó például tavaly húsz év után jutott el a BL-csoportba, de idén megint nem jártak sikerrel. Pedig Lengyelország esetében adott lenne a környezet a sikeres szerepléshez, hiszen egy négy magyarországnyi piacról beszélünk.

Ami feltűnő, hogy az utóbbi kilenc évben mindig volt a régióban egy-két kirakatcsapat, melyek aztán eltűntek, vagyis a csoportkörrel járó nagy pénz ellenére sem tudtak megragadni az európai mezőnyben. Elég csak a román bajnok Kolozsvár példáját említeni, mely 2010-ben és 2012-ben is bejutott a legjobb 32 közé, azóta viszont eltűnt az európai fociból, bár most épp a második helyen állnak a bajnokságban, így jövőre akár újra találkozhatunk velük. A horvátoknál a Dinamo Zagreb vitte a prímet, mindhárom csoportkörös szereplés az ő nevükhöz fűződött. A különbség az, hogy nekik sokkal jobban megy az utánpótlás-nevelés, egy tavalyi tanulmány szerint az utóbbi húsz évben 449 játékost vettek összesen 407,8 millió kuna értékben, ezzel szemben 457 játékost adtak el összesen 1,4 milliárdért, vagyis a teljes profit meghaladta az egymilliárd kunát, ami húsz év alatt 133,3 millió eurót jelent.

Vagyis a Dinamo évente átlagosan egy magyar klub éves költségvetésének a felét szedte össze csak a transzferekből. Ugyanebből a tanulmányból derül ki az is, hogy a zágrábiak működési bevétele 2014-ben alig 16 millió euró volt, viszont a játékos-eladásokból befolyó nyereségnek köszönhetően ennek majdnem a dupláját, több mint 28 millió eurót költöttek el, vagyis a magyar élcsapatok költségvetésének a duplájából gazdálkodtak, így pedig már nem is olyan meglepő, hogy tíz év alatt háromszor elérték a csoportkört. Nagyjából ugyanennyiből gazdálkodik az előbb említett Legia Warszawa.

Hiányoznak a tőkeerős tulajdonosok

Az összehasonlításból az látszik, hogy főleg azok a klubok tudtak tartósabban jól szerepelni, melyeknél van egy tőkeerős tulajdonos, aki hajlandó volt fedezni az első néhány év veszteségét, mire a BL-szereplésnek köszönhetően termőre fordult a befektetés. Magyarországon többnyire az állam és az önkormányzatok uralják tulajdonosi szempontból az NB1-et, sehol sincs komoly magánbefektető, aki hajlandó lenne áldozni a magyar focira.

Emellett játékos-eladásokból sem tudnak jelentős bevételt generálni a magyar csapatok, mint például a Dinamo Zagreb, jelenleg ugyanis egy magyar játékost a töredékéért lehet eladni, mint például egy hasonló korú horvátot. A legjobb példa erre Nagy Ádám, aki az utóbbi évek legmagasabb átigazolási díjáért ment a Ferencvárostól az olasz Bolognához, az 1,5 millió eurós vételár azonban a horvát élcsapatnál aprópénz lehetne, ők ennek akár a tízszereséért adnak el rendszeresen játékosokat Nyugat-Európába.

Összességében hiába könyveljük el minden nyáron, hogy már megint leszerepelt az aktuális magyar bajnok a BL-ben, ez nem biztos, hogy tényleg akkora csalódás kell, hogy legyen. Azok ugyanis, akik a csoportkörig el tudnak jutni, kevés kivételtől eltekintve a hazai csapatok költségvetésének többszöröséből gazdálkodnak. Így marad a szomorú realitás, hogy nagy szerencsével tíz-tizenöt évente egyszer el tudjuk érni az európai elitet, de ott megragadni nincs sok esélyünk. Elvileg a kisebbik európai kupasorozat, az Európa Liga lehetne ideális a magyar csapatok számára, de ott sem volt öt éve csoportkörös csapatunk.

Követési, lájkolási, megosztási lehetőség: Qubit.hu a Facebookon; Sportérték a Facebookon