A Holdon talált óriásalagútban épülhet meg az első holdbázis, a Mars-kolonizáció főpróbája

A 2007-ben indított, a Selene névre, illetve a Kaguja becenévre hallgató japán holdkutató szonda még 2009-ben talált egy ötven méter átmérőjű nyílással rendelkező lyukat a Marius-dombok környékén. A Japán Űrügynökség (JAXA) pedig egy 2017 októberében közzétett tanulmányban jelentette be, hogy egy rádióhullámos vizsgálat során kiderült: a nyílás valójában egy nagyjából 50 kilométer hosszú üreget rejt, ami 100 méterrel a Hold felszíne alatt húzódik.

A kutatás szerint az üreget valószínűleg vulkanikus tevékenység formálta, az így keletkezett lávaalagútban rejlő sziklák között pedig még víz vagy jég is előfordulhat – a Hold felszínének kialakulásában nagy szerepet játszott az égitesten egymilliárd évvel ezelőtt véget érő vulkanizmus.

Harujama Dzsun-icsi, a JAXA kutatója a Guardiannek elmondta: a lávaalagutak „lehetnek a legnagyobb esélyesek a jövőbeli holdbázisok helyszínére, köszönhetően a stabil hőmérsékletnek, valamint a mikrometeoritok és a kozmikus sugárzás elleni védelemnek”. Ugyanezen körülmények miatt az alagút belsejének körültekintő vizsgálata a Hold evolúciós történetéről is új információkkal szolgálhatna, a barlangban található vizet vagy jeget pedig üzemanyagként hasznosíthatnák az ott állomásozó holdkutatók.

Fotó: Wikimedia Commons / NASA

Az űrverseny fénykorában, 1969 és 1972 között összesen hatszor járt ember a Holdon a NASA Apollo programjának keretében, azóta viszont jelentősen kevesebb pénzt tolnak a különböző űrprogramokba, és egészen a 2010-es évekig nem is vetődött fel komolyabban egy újabb, emberi résztvevővel végrehajtott Hold-misszió gondolata.

Chris McKay, a NASA asztrobiológusa a New Space folyóiratban megjelent 2016-os tanulmányában ismertette a holdkutatás új irányát. „Az összes korábbi próbálkozás arra, hogy visszatérjünk a Holdra, egyszerűen azért bukott meg, mert túl költségesek voltak. Az űrprogramok a határtalan büdzsé illúziójában élnek, ami még az Apollóig vezethető vissza” – írta McKay, akinek számításai szerint az első emberi Hold-misszió mai árfolyamon 150 milliárd dollárba került, míg a NASA 2016-os teljes költségvetése 19,3 millárd dollár volt.

Az olyan új, az űrkutatástól független technológiák, mint az önvezető autók vagy a 3D nyomtatás, nemcsak hasznosak lehetnek egy holdbázis kiépítésében, de lényegesen csökkentenék a program költségvetését is. A Futurism kérdésére McKay elmondta: a Nemzetközi Űrállomás már bebizonyította, hogy a jelenlegi életfenntartó rendszerek technológiailag már készen állnak egy holdbázis ellátására – a nagyobb problémát egyelőre a berendezések Holdra való eljuttatása jelenti.

Ráadásul a NASA jelenlegi tervei között nem szerepel egy újabb Hold-misszió (bár a vas- és platinabányászat kedvéért megfontolnák a dolgot), az amerikai ügynökség inkább a Marsra induló emberi küldetés lehetőségeinek megteremtésére fókuszál, amelynek megvalósítására egy 2030-as dátumot tűztek ki. A távolabbi céllal McKay is egyetért, de szerinte a főpróbát közelebb kell elvégezni: „Engem nem a Hold érdekel. Számomra a Hold olyan unalmas, mint egy betongolyó. De addig nem lesz kutatóbázisunk a Marson, amíg nem tanuljuk meg, hogyan kell csinálni a Holdon”.

Az asztrobiológus tanulmánya szerint a modern technológiákkal már 10 milliárd dollárból ki lehetne hozni a holdbázis felépítését, majd évente 2-2 milliárd dollárt kellene költeni a fenntartására. Ez még a NASA büdzséjébe is beleférne (a Nemzetközi Űrállomást hasonló éves költségvetéssel támogatják), de az Európai Űrügynökség Holdfalu-programja, az Elon Musk-féle SpaceX kutatásai vagy a mostani japán felfedezés a szakértők reményei szerint képes lesz megteremteni egy kormányokon és vállalatokon átívelő szövetséget egy holdbázis minél előbbi létrehozására.  A mostani céldátum: 2022.

Lángokban áll a Föld

Egy katasztrófafilm elejére emlékeztet, ami a napokban történik: az amúgy is klímaszorongásban élő emberiség egyszer csak arra ébred, hogy világszerte lángolnak az erdők.