A NASA Jeff Bezos űrvállalatát választotta az első személyzet nélküli holdküldetés lebonyolításához
Az űrügynökség még ebben az évben három holdküldetést tervez, amelyek célja, hogy előkészítsék egy holdbázis megépítését.
Az űrügynökség még ebben az évben három holdküldetést tervez, amelyek célja, hogy előkészítsék egy holdbázis megépítését.
Az amerikai szenátus illetékes bizottsága jövő héten tárgyalja a NASA költségvetésének módosítását. Ezzel több időt adhatnak a magánűrállomásokat fejlesztő cégeknek és egy holdbázis megépítésére kötelezhetik az űrhivatalt.
Máskülönben az eszetlen gyarmatosítás áldozataivá válnak a rendkívüli tudományos jelentőségű helyszínek, hívja fel a figyelmet egy hétfőn megjelent tanulmány.
A Holdbázis kiépítését lassan, egy óriási lencse segítségével, a felszíni por olvasztásával kezdenék a tudósok.
Miután az amerikai űrügynökség a múlt héten sikeresen útjára indította az emberek szállítására is alkalmas Orion űrhajóját, a NASA-nál már a következő lépcsőfokon törik a fejüket. Két év múlva az Orion már embert is szállíthat, 2030-ra a tervek szerint pedig már lakni is fognak majd a Holdon.
A Holdon 2013-ban felfedezett lávaalagutakban helyeznék biztonságba a Föld genetikai örökségét – arra az esetre, ha véletlenül meg találna szűnni az emberi civilizáció. A holdi génbank egyes részei a kvantum levitáció segítségével működnének.
Ha ez a vállalkozás sikerülhet valakinek az Egyesült Államokon kívül, akkor nekik fog. Mivel azonban az amerikai törvények meggátolják, hogy a NASA Kínával közös űrprojektekben vegyen részt, lehetséges, hogy az amerikai űrhajósok sosem léphetnek be a kínai-orosz holdbázisra.
Az Artemis-program űrhajósainak valahol lakni és dolgozni is kell a Holdon, és a bázist a következő években robotoknak kell felépíteniük. A tervek még mindig nincsenek meg, de két csillagász most ősi módszerekre támaszkodva oldaná meg a dolgot.
A Hold pólusain felszíni vízjég jelenlétét igazolja egy friss kutatás, amely az eddigieknél közvetlenebb bizonyítékokkal szolgál. Egy magyar kutató, Földi Tivadar már évtizedekkel ezelőtt megjósolta a felfedezést.
Egy japán szonda bukkant rá arra az 50 kilométer hosszú barlangra, ami kedvező, biztonságosnak vélt környezete miatt alkalmas lehet egy holdbázis helyszínének. Az egyre olcsóbb technológiáknak köszönhetően innen már csak egy ugrás a Mars.