Hiába javult a helyzet, még mindig Európa csórói a magyarok: a vásárlóerőt tekintve az unióban csak Romániát és Bulgáriát előzzük meg

2017.11.22. · gazdaság

Egy év alatt Magyarországon 10 százalékkal nőtt az egy főre eső vásárlóérték, miközben Európában csak 1,9 százalék volt a bővülés. A jelentős növekedés azonban nem javított az ország helyzetén, hiszen a 42 európai állam közül csak a 30. helyre volt elég, csakúgy, mint tavaly. Az európai átlagértéknek Magyarország csak a 44,5 százalékát érte el.

A vásárlóerőt az éves háztartási költések alapján számolják ki, idén a GfK kutatóintézet szerint az európai átlagos vásárlóerő 13937 euró. A legmagasabb értéket Liechtensteinben mérték, több mint 63 ezer eurót, ami több mint 4,5-szerese az átlagnak, és tízszerese a magyarnak. A legkisebb vásárlóerővel Ukrajna rendelkezik, ez az átlagnak kevesebb, mint 7 százaléka. Az uniós államok közül Romániát és Bulgáriát kivéve minden ország előttünk van, igaz, Lengyelország csak egy paraszthajszállal: a lengyel érték 6710, a magyar pedig 6204 euró.

vásárlóerő
photo_camera vásárlóerő

A magyar adatot ugyanakkor lényegében csak Budapest és vonzáskörzete húzta fel, a többi megyében a GfK szerint még rosszabb a helyzet. Az országos átlagot csak hat megye és Budapest tudta elérni, a legrosszabb mutatóval pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendelkezik. Az országon belül is jelentős az eltérés: Budapest az országos átlag 123 százalékát érte el, Szabolcs megye pedig csak a 77 százalékát.

Így az ország legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező megyéje az európai átlagnak mindössze 34,5 százalékát érte el. Persze a teljes listán Budapest számai sem festenek túlságosan fényesen, az itt mért 7649 euró ugyanis csak az európai átlag 55 százalékát jelenti.