Véget ért az aranykor, az amerikai gyerekek már szegényebbek lesznek, mint a szüleik

2017.11.28. · gazdaság

A szegények és gazdagok közti szakadék olyan szinten mélyül, hogy a millenniumi generáció a valaha volt legnagyobb jövedelemegyenlőtlenségben él majd. Ezt a Credit Suisse közelmúltban közreadott felmérése is alátámasztja – ebben arra mutat rá a svájci bank, hogy a világban felhamozott magánvagyon fele a leggazdagabb egy százalék tulajdonában van.

Ay USA-ban az egyik legégetőbb probléma a diákhitel. A 2015-ben elsőévesek átlagos adóssága 35 ezer dollár volt, ami inflációval korrigálva kétszerese a húsz évvel ezelőtti átlagnak - a kritikusabb hangok a következő hitellufinak tartják az amerikai diákhitelek elszállását. A felsőfokú tanulmányok sokkal többe kerülnek, mint korábban; a tandíjak összege az elmúlt ötven ébben több mint kétszeresére nőtt (inflációval korrigálva). Ezt tetézi, hogy a millenniumiak jóval nagyobb arányban mennek egyetemre, mint a szüleik, vagyis az átlagos adósság még nagyobb arányban nő.

Meglepetés: a diplomások jobban keresnek

A diploma hajszolása nem véletlen: az Economic Policy Institute adatai azt mutatják, hogy 2015-ben a diplomások fizetése 56 százalékkal haladta meg a középiskolai végzettségűekét, ami a legnagyobb különbség 1973 óta. Ennek azonban nem az a fő oka - főleg az USA-ban -, hogy a diplomások fizetése elszáll, hanem az, hogy a képzetlenebbek bére stagnál vagy csökken. Vagyis a leszkadást megakadályozandó kell a diploma.

A technológiai vagy pénzügyi szektorban persze le lehet aratni a tanulás gyümölcsét, azonban sokan már nem fognak annyit keresni, mint a szüleik. A Fed fiatalok helyzetét elemző kutatása szerint a millenniumi generációhoz tartozó háztartások 40,5 ezer dollárt keresnek, 20 százalékkal kevesebbet, mint a bébibumm generáció ugyanebben az életszakaszban.

Ezzel együtt egyre több millenniumi lép be az ultragazdagok társaságába: 2003-ban még csak 21 fiatal, vagyis 40 év alatti milliárdos volt az USA-ban, 2017-re már 46. A fiatal milliárdosok vagyona szintén nőtt. Hét éve az átlagos fiatalmilliárdos-vagyon 3,2 milliárd dollár volt, mára ez 4,1 milliárd dollárra nőtt. A gazdagok és szegények közti szakadék mélyüléséről a Qubit itt írt részletesen.