Meglepő dolgokat tudott meg a NASA a Nagy Vörös Foltról, amelyet Cassini már több száz éve ismert

A Jupiter Nagy Vörös Foltja mélyebb, mint a Mariana-árok, és ez átírja a róla szóló korábbi elképzeléseket. A NASA űrszondája, a Juno olyan közelről vizsgálhatja a gázóriást, mint korábban egyetlen eszköz sem. A 2011-ben útjára bocsátott szonda nyáron közelítette meg először a Jupitert, azóta időről-időre olyan közel kerül a bolygóhoz, amennyire lehetséges. A cél, hogy a szonda a Jupiter felhőrétegei mögé hatolva a lehető legtöbb információt begyűjtse.

A Junónak köszönhetően a tudósok most azt is megtudták, hogy a folt nem csak a légkör felső rétegéig terjed, ahogy azt eddig feltételezték. A szonda adtatai szerint ugyanis a vihar 300 kilométer mélységig hatol le, jóval mélyebbre, mint a Föld legmélyebb óceánjának feneke. A Jupiternek nagyjából ezer kilométer vastag a légköre, alatta a bolygó jórészt folyékony hidrogénből áll: 25 ezer kilométerig hatolva a bolygó belsejében folyékony hidrogént találnánk, majd további 30 ezer kilométeren át fémes folyékony hidrogén építi fel, mélyén szilárd maggal.

Cassini jól számolt

A kutatók a minap hozták nyilvánosságra az American Geophysical Union konferenciáján, mit talált a Juno a Nagy Vörös Foltban. A foltról először vélhetően Giovanni Cassini számolt be 1664-ben. Ez azért csak feltételezés, mert a máig tartó folyamatos megfigyelés csak 1878-ban indult el, amikor a jelenség annyira élénk színűvé vált, hogy egyszerre több csillagász is beszámolt róla nagyjából egyidőben.

A korábbi, Jupiter felszínéről szóló feljegyzéseket kutatva lehetett csak visszakövetkeztetni arra, hogy amit Cassini a 17. században látott, nem más volt, mint a Nagy Vörös Folt. Az újkori csillagász a folt alapján számította ki a Jupiter forgási idejét 1665-ben. A számítást 1910-ben Stanley Williams is elvégezte szintén a Nagy Vörös Folt elhelyezkedése és mozgása alapján. Adatai másodpercre megegyeztek Cassini eredményeivel, ezért is valószínű, hogy már akkor létezett a folt, amikor Londont letarolta a pesitsjárvány és a tűzvész.

A folt mérete és színe az első megfigyelések óta folyamatosan változik, néha egészen vörös, máskor teljesen elhalványul, ezek a periódusok viszonylag gyorsan, néhány év, évtized alatt váltakoznak. A tudósok a 20. század elejétől tudják, hogy a folt valamilyen légköri jelenség. Már ez is jelentős előrelépés volt ahhoz képest, hogy a 19. század végén úszó szigetet, illetve folyamatosan működő vulkánt véltek felfedezni benne. Utóbbi már csak azért sem lehetséges, mert a folt folyamatosan változtatja a helyét.

Ma már egyértelmű, hogy a folt egy hatalmas vihar, vörös, fehér, rózsaszín színét pedig leegyszerűsítve az adja, hogy a vihar felkavarja a hordalékot. A légkörben vízcseppekből, ammóniakristályokból és ammónium-hidrogén-szulfidból álló rétegek vannak, amelyek különböző színűek és a nagysebességű légmozgások hatására keverednek egymással.

A folt rejtélye

Ma sem lehet tudni, hogy maradhatott fenn ilyen sokáig a folt. Egyes feltételezések szerint úgy viselkedett, mint a földi hurrikánok, amelyek addig nem tűnnek el, amíg a tenger felett köröznek, csak akkor porladnak szét, amikor a szárazfölddel találkoznak, és mivel a Jupiter gázbolygó, a vihar nem esik szét. Ezt az elméletet megkérdőjelezi, hogy a hurrikán alacsony nyomású ciklon, a Nagy Vörös Folt viszont magas nyomású anticiklon, az óramutató járásával ellentétesen forog a bolygó déli féltekéjén.

A legújabb feltételezések szerint állandóságát egyebek mellett termodinamikai okok magyarázzák: a folt felső rétege hidegebb, mint az alsó, és mivel a meleg gázok fölfelé törekednek, az állandó szél és mozgás életben tartja a foltot – ezt a folyamatot a széleken kialakuló kisebb viharok is erősítik, amelyek erejüket újra és újra egyesítve képesek fenntartani a jelenséget hasonlóan ahhoz, ahogy a földi óceánok kisebb áramlatai mozognak.