1. Mértéktelen gyorskajálás: út a függőségbe

„A kutatásunk a legalaposabb és legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy a drogfüggőség és az elhízás ugyanazokon a neurobiológiai mechanizmusokon alapulnak” – ez volt a floridai Scripps Kutatóintézet 2010-es tanulmányának tételmondata.

A kísérletben három csoportra osztották a patkányokat. Az elsőnek egy rendes adag egészséges ételt, a másodiknak egy kisebb adag gyorskaját tálaltak fel, a harmadiknak pedig szinte korlátlan mennyiséget ugyanabból a zsíros-cukros finomságból. Míg az első két csoport viselkedése nem változott, az all-you-can-eat csapat tagjainak idővel egyre több és több ételre volt szüksége, hogy ugyanazt a stimulációt elérje – ezzel együtt természetesen hetek alatt el is híztak.

A kutatók szerint a normális és a túlzott ételfogyasztás közötti átmenet hasonló folyamat eredménye, mint amikor az alkalmi kokain- vagy heroinfogyasztóból függő válik.

2. Sajt: a tejtermékek crackje

A sajt egyik legfőbb összetevője az emlősök tejében megtalálható fehérje, a kazein, amely az emésztés során kazomorfinokra bomlik – ezek a peptidek a szervezet opioidreceptoraira hatnak, amelyek kapcsolatban állnak az agy fájdalmat, jutalmat és függőséget irányító területeivel. Neal Barnard, a vegán aktikvizmusáról is ismert orvos-író egy egész könyvet (The Cheese Trap) szentelt a témának, megszólalásai során pedig szereti a tejtermékek crackjének nevezni a sajtot.

Ezzel szemben az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság kimerítő tanulmányban jutott arra, hogy a tejtermékek fogyasztása nem jár opioidszerű hatással – állatkísérletekben is csak akkor figyeltek meg jelentős reakciót, ha a kazomorfint közvetlenül a hasba vagy az agyba injektálták.

3. Cukor: az édes kokain

A Brit Sportorvostani Folyóiratban (BJSM) megjelent 2017-es tanulmány egészen sátáni képet fest a cukorról. A kísérleti egerek például rendre a cukor felé húztak, amikor cukor és kokain közül kellett választaniuk, amikor pedig már nem kaptak többet, elvonási tünetek jelentkeztek náluk. A szerzők szerint ráadásul az embereknél még az is hozzájárul a cukor addiktív voltához, hogy az a kokainhoz hasonlóan szintén egy növényből kivont, fehér, kristályszerű anyag.

A tanulmányt többen támadták, ahogy az a Guardian véleményütköztető cikkéből is kiderül. A Cambridge-i Egyetem pszichiátere szerint már a megközelítés is rossz volt: „a rágcsálókkal való kísérletek annyit jelentenek, hogy az állatok függőségre utaló viselkedést mutatnak, amikor minden nap két órán keresztül cukrot etetnek velük. Ha engedjük, hogy az emberekhez hasonlóan csak akkor egyenek cukrot, amikor szeretnének, máris nem viselkednek függőként” – magyarázta Hisham Ziauddeen, hozzátéve, hogy az állatok többsége bármivel szemben az édes dolgot választotta volna, de ennek sem a kokainhoz, sem a cukorhoz nincs sok köze.

4. Oreo: a kekszbe töltött morfium

Magyarországon csak az utóbbi években jelentkezett a nyugati országokat évtizedek óta meghatározó Oreo-mánia (Weird Al Yankovic 1992-ben már slágerparódiát írt róla), Amerikában viszont már 2013-ban körbement a hír, hogy a fejlett világ Pilóta keksze olyan addiktív, mint a kokain vagy a morfium.

Joseph Schroeder, a Connecticut College neurológus és pszichológus docense két állatkísérletre hivatkozva turnézta körbe a sajtót. Az elsőben drog és placebó közül választhattak a patkányok: az egyik helyiségében kokainnal vagy morfiummal lőtték be őket, ha a másik szobába tértek be, valós hatás nélküli szert kaptak. A másik kísérletben ugyancsak két kis szoba közül választhattak a laboratóriumi állatok, az egyikben Oreo, a másikban pedig puffasztott rizs várta őket. A megjósolható eredmény szerint az első kísérletben a drogokat, a másodikban a kekszet választották a patkányok. Sőt Schroeder szerint „nagyobb számú neuron aktiválódott az agy jutalomközpontjában (nucleus accumbens) az oreós patkányok esetében, mint azoknál, amelyek kokaint vagy morfiumot fogyasztottak”.

A zsíros-cukros ételek és a drogok ilyen szintű összehasonlítása a legtöbb szakember szerint túlzó, és leginkább csak az egészséges étkezésre való figyelemfelkeltő akcióként értelmezhető. De legalább kiderült, hogy a patkányok is úgy eszik az Oreót, ahogy az emberek: szétcsavarva, a töltelékkel kezdve.

5. Testmozgás: a természetes heroin

„A túlzott testmozgás olyan addiktív lehet, mint a heroin” – derül ki az Amerikai Pszichológiai Társaság által közölt 2009-es tanulmányból, illetve az azt ismertető Telegraph-cikkből. Természetesen ezt a melót is a patkányokra bízták: a massachusettsi kutatók által vizsgált patkánycsoport egyik fele egyfolytában futott a mókuskerékben, a másik fele viszont nem végzett különösebb testmozgást. Később egy naloxon nevű opiát-antagonistát adtak nekik, amelyet egyebek mellett a herointúladagolás életveszélyes tüneteinek visszafordítására is használnak.

Az aktív patkányok a szer hatására hasonló elvonási tüneteket mutattak, mintha tényleg a heroinról jöttek volna le, míg az addig sem mozgó rágcsálókat sehogy sem érintette a naloxon. A kutatók abban reménykednek, hogy az eredmények később nemcsak a drogfüggők, de az anorexia athletica (vagyis a fogyás érdekében túlzásba vitt edzés) kezelésében is segíthetnek.

6. Szerencsejáték: amikor egy fogadóirodáról készült fotó is csábító

A szerencsejáték-függőség újoncként szerepel a DSM-5-ben (azaz a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének friss kiadásában) felsorolt addiktív zavarok között, így végre egy, a függőségi kánonba már beemelt dologról is szó eshet.

A londoni Imperial College kutatása 2017 januárjában kimutatta, hogy a szerencsejáték iránti vágy az agy két területét ingerli leginkább: a már említett nucleus accumbens nevű jutalomközpontot és az insulát, vagyis az agykéreg oldalbarázda mélyén elhelyezkedő részét. Utóbbit szintén kötötték már össze alkohol-, drog- vagy nikotinfüggőséggel.

A kísérletben 19 szerencsejáték-függő agyáról készítettek MRI felvételeket, miközben képeket mutattak fel nekik, amelyek között volt rulettet és fogadóirodát ábrázoló fotó is. A függőknél e képek láttán aktiválódott a két említett terület, míg amikor ugyanezt eljátszották nem függőkkel is, nem észleltek hasonlót a kutatók.

7. Videojátékok: minden mást kizárni

Ahogy azzal a Qubiten már foglalkoztunk, az Egészségügyi Világszervezet 2018-tól hivatalosan is betegséggé nyilvánítja a videojáték-függőséget annak ellenére, hogy a viszonylag új jelenség szakirodalma még igencsak hiányos.

„Mintázata az online (azaz interneten keresztül) vagy offline módon megjelenő, tartós vagy visszatérő játékmenet. Jellemzője a játék elsőbbségének növelése más életesemények és a napi tevékenységek hátrányára, valamint a játék fokozatosan minden mást kizáró folytatása annak ellenére, hogy az negatív következményekkel jár. A viselkedésmintázat elég súlyos ahhoz, hogy a személyes, családi, szociális, oktatási, munkahelyi vagy más fontos működési területeket jelentősen károsítsa. A játékmenet folyamatos vagy visszatérő jellegű. A diagnózishoz a tünetek 12 hónapos fennállása szükséges, de ez az időtartam rövidülhet, amennyiben minden diagnosztikai követelmény teljesül, vagy azok kiemelten súlyosak” – szól a definíció.

Mindez a boldogságérzetért is felelős dopamin nevű neurotranszmitternek köszönhető, amely felszabadulásakor a szerfüggőségben is nagy szerepet játszó nucleus accumbenst ingerli.

8. Közösségi média: kokain a képernyőben

Még a videojáték-függőségnél is frissebb addikció lehet a közösségimédia-mánia, bár ennek orvostudományi kanonizációjáról még nincs szó. Mégsem telik el nap, hogy valahol ne lehetne olvasni Facebook- vagy éppen Instagram-függőségről szóló történeteket. „Ha okostelefont adsz a gyerekednek, az olyan, mintha egy gramm kokaint adnál nekik – állítja az elismert addiktológiai szakértő” – szól például az Independent tavaly júniusi cikkének címe.

2016-ban a Kaliforniai Állami Egyetemen végeztek kutatást a fiatalok Facebook-függőségéről, és arra jutottak, hogy a képek felmutatása alapján két agyi területet ingerelt leginkább a procedúra: az érzelmi reakciók feldolgozásában szerepet játszó amigdalát, és igen, a nucleus accumbenst, vagyis a jutalomközpontot. A Winchesteri Egyetem kutatói eközben elvonási tüneteket észleltek a Facebookról és Twitterről leállított alanyaikon, az egykori Facebook-vezér Sean Parker pedig úgy beszél volt cégéről, mint ami generációk életét teheti tönkre.

9. Pornó: a kánonon kívüli függőség

A videojátékokhoz és a közösségi médiához hasonlóan a pornográf tartalmak is a 21. században, az olcsó, gyors internet térnyerésével váltak igazán addiktívvá. Ahhoz képest, hogy még BNO-kóddal (nemzetközi betegségjelöléssel) sem rendelkezik, és a DSM-5 sem tartalmazza, kifejezetten sokat kutatott területről van szó.

A Cambridge-i Egyetem 2013-as kísérletében 19, magát pornófüggőnek valló ember, majd egy semleges csoport előtt mutattak fel különböző képeket, köztük pornográf tartalmúakat is, és közben MRI szkenneléssel követték agyműködésüket. Ahogy a szerencsejátékosoknál, úgy a pornófüggőknél is a jutalomközpont aktivitásában volt különbség a két csoport tagjai között.

10. Hatalom: mindenható tesztoszteron

„A hatalom úgy hat az agyra, hogy megnöveli a tesztoszteronszintet, férfiaknál és nőknél egyaránt. A tesztoszteron és annak egyik mellékterméke, a 3α-androsztendion addiktív, főleg mivel fokozott termelésük dopamint szabadít fel az agy jutalomközpontjában, a nucleus accumbensben” – írt cikket a Telegraph oldalára Ian Robertson, a Trinity College pszichológusa.

A szakértő szerint páviánokon már bizonyították, hogy azok az egyedek, amelyek a dominanciarangsor alsóbb szintjein vannak, alacsonyabb dopaminszinttel rendelkeznek az agy adott területein, de ha feljebb lépnek a ranglétrán, ez azonnal megnövekszik.

Robertson állítja, hogy ez az embereknél is így van, ráadásul – bár ezzel valószínűleg sokan vitatkoznának – annál okosabb is lesz valaki, minél nagyobb hatalommal rendelkezik, ugyanis a dopamin fokozza a homloklebeny működését.